A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor és Szijjártó Péter is sunnyog
Felszólították a külügyminisztert, hogy emelje fel a hangját a határon túli magyarságért.
Felszólították a külügyminisztert, hogy emelje fel a hangját a határon túli magyarságért.
Kulja András válaszolt a DK politikusának.
A DK árnyékpolitikusa mellett a Kommunizmuskutató Intézet is reagált.
Az Európai Parlamentet nem érdekli, hogy az uniós bizottsági elnök elfogadta a bocsánatkérést.
A párt EP-képviselője szerint most már biztos, hogy Magyarország a kormány miatt nem jut hozzá a forrásokhoz.
Kétszer lopta meg az országot a miniszterelnök Rónai Sándor szerint.
Találkozó a német kancellárral.
Egy DK-s politikus mutyit kiálltott.
A bizottság tagjai arra is kíváncsiak voltak, hogy a kormánynak van-e még szerződése az NSO céggel.
Egy DK-s indítványt fogadott el Brüsszel.
Rónai Sándor, a Pegasus-bizottság alelnöke azt kifogásolta, hogy a parlamentben nem kérdezték meg őket.
A képviselő szerint a Fidesz politikusainak vállalni kell a felelősséget.
Az első alelnök is egy magyar képviselő.
Az MSZP-s politikus közleménye szerint jelenleg ő a legmagasabb EP-tisztséget betöltő magyar politikus.
Figyelemre méltóan Európa-párti beszéd, még ha meg is kérdőjelezi az EP legitimitását, sajátos EB előtti időzítéssel.
Az EP-képviselők nagyobb része egységes fellépést szeretne az uniós intézményektől és a tagállamoktól, magyar javaslatok is vannak.
Az Európai Parlamentben aggódnak, hogy a miniszterelnök vállalkozásai uniós forrásokból gazdagodnak, és ehhez kihasználja a pozícióját.
Minden magyarra 70 000 forint EU-s büntetés juthat szabálytalan közbeszerzések miatt. A DK szerint akik a határon túl a Fideszre szavaztak, fizessenek.
A programjukat ismertetni hívták be öt percre, de inkább a köztévét kritizálására használta ki az időt.
Gyurcsány: „Az Orbán nevű gazemberek saját mocskukkal mocskolnak”. Molnár: „Orbán belevaló srác! Mármint a cellába!” „Összetöpörödött zsarnok!” A kampánynyitón a DK-s szónokok versenyt orbánoztak, és háborús hangulatot festettek.