Civilként arcon lőtték, élve eltemették a háború elején, most pedig besorozták az ukrán férfit
Hiába mászott ki a sírjából, visszaküldenék a frontra.
Hiába mászott ki a sírjából, visszaküldenék a frontra.
A Nyugat részéről egyre nagyobb a nyomás, hogy még több fiatalt sorozzanak be a hadseregbe.
Hogyan kerültek szomáliaiak, kubaiak és nepáliak orosz színekben az ukrajnai frontra?
A német védelmi miniszter már bemutatott egy, a kötelező sorkatonasággal kapcsolatos javaslatot.
Több mint húszezer katonára van szükség, Boris Pistroius ismertette elképzeléseit.
Szerinte nem Európát támadták meg az oroszok, hanem csak Ukrajnát.
Kijev szerint tavasszal Moszkva új offenzívába kezdhet, ezért kellenek a katonák.
Munkába léptek a határőrök.
Komoly büntetés vár azokra, akik mégis megpróbálják.
Börtön várhat rájuk, vagy akár a frontvonalra is kerülhetnek.
Sok felnőtt férfi a síparadicsomban keresett menedéket.
Az ukrán hírszerzés szerint az oroszok már készen állnak erre.
Súlyos büntetésre számíthat az a cég, amely nem tesz eleget az előírásoknak.
Kegyetlen történetekről számoltak be kárpátaljai olvasóink.
Háromszoros emberfölénnyel indítanának elsöprő támadást, igaz, az elnök tagad.
A kegyetlenségükről ismert nemzetiségek tagjai, a külföldi zsoldosok, a börtönből szabadult és besorozott gyilkosok fura katonai elegyet alkotnak.
Kritikát eddig is kapott az orosz katonai vezetés, ám ennek nyílt közvetlensége és támadó hangneme eddig egyáltalán nem volt jellemző.
Nyikolaj Peszkov csak akkor fog fegyvert Ukrajnában, ha Vlagyimir Putyin személyesen kéri erre.
Az orosz sorkatonák kiképzése és felszerelése legkevesebb hónapokba telhet a szakértő szerint.
Attól tartanak, hogy később már nem hagyhatják el az országot.
A hivatalos verzió szerint csak civil szakértőket toboroznak, sorkatonákat nem küldenek háborúba.
A 18 és 60 év közötti egészséges lányokra és asszonyokra vonatkozik a rendelkezés.
Az ungvári férfi töréseket szenvedett.
Az ukrán államfő a francia elnökkel tárgyal a héten. Közben sorozzák a kárpátaljai magyarokat is a hadseregbe.
Több száz fiatalnak kell megkezdenie katonai szolgálatát.
Amikor elfogytak a lelkes önkéntesek, jöhettek a 80-as IQ alattiak. A Forrest Gump ebből a szempontból egy merő dokumentumfilm.
Magyarországra készültek, fennakadtak az útlevelek ellenőrzésénél.
Sorozás, nem sorosozás. A szokásos sorkatonai behívással nem sikerült feltölteni a nemzeti gárdát.
Legalább negyvenöten haltak meg Ádenben.
És az an-Nuszra is, mindkettő Szíriában. Aki nem vonul be, annak családtagjait lelövik.
A behívók veszélye és a gazdasági összeomlás miatt sokan hagyják el Kárpátalját. Most nagy segítség a magyar útlevél. Az ország borzasztóan olcsó és borzasztóan szegény.
Meg kell akadályozni, hogy aránytalanul sok magyart sorozzanak be – hangzott el a nemzetbiztonsági bizottság ülésén.
Nekik csak 23 éves korukig kell szolgálniuk, a férfiaknak 10 évet kell lehúzni a hadseregben.