Hat éve újították fel azt a vasútszakaszt, amit most lezártak Veszprém és Ajka között
Azonban már akkor jelezte a kivitelező, hogy további munkálatokra lesz szükség.
Azonban már akkor jelezte a kivitelező, hogy további munkálatokra lesz szükség.
Korábban nem volt erre példa Magyarországon.
Orbán Viktor is kiutazhatott volna a hétvégi eseményre.
A Stalkert vagy a Sátántangót idézi a környék, mégis felvásárolják a házakat a románok.
Részben európai uniós forrásból fog megvalósulni.
Fokozódik a feszültség a félszigeten.
Szerinte senki sem akarja megszüntetni a 47-es vonalat.
Ezek a munkálatok az utasok számára már nem járnak olyan nagy kényelmetlenségekkel – írták.
Felsővezeték-hiba miatt pótlóbuszok közlekednek.
A Budapest felé közlekedő vonat autóval ütközött kedden kora délután.
A cégben jelenleg három tulajdonos van.
A modern beruházások után másfél óra alatt juthatunk el a Vajdaságba.
Erre nyolc éve nem volt lehetőség.
Lázár János szerint a cél egy utasbarát menetrend kialakítása.
Pásztor Bálint a miniszter segítségét kérte.
Bejelentést tett az ÖBB.
A vasútvonalak bezárása sem segít a helyzeten.
Már azt is tudni, mikor indulhat meg a kivitelezés.
Augusztus 1-től már tíz szünetel.
Arról is beszélt, hogy megrázta a hodászi baleset.
A bezárt vonalakon késésekre kell számítani.
A volt közlekedési államtitkár úgy véli, hogy ez jót tenne a szolgáltatásnak.
A városvezető levélben fordult Lázár Jánoshoz.
Kína a háború miatt átrendezi a lapjait.
Szarmata település maradványaira bukkantak a Budapest–Belgrád-vasútvonal nyomvonalán.
Három napig tart a vasúti razzia.
A belógó fának ütközött egy vonat.
Kétezer tonnás tehervonat futott bele a másikba.
A Déli összekötő vasúti híd építése miatt lesz változás.
Augusztustól már erre haladhat a Budapest–Belgrád-vonalon a teherszállítás.
A magyar kormány 45 milliárd forintot költ az új vasúti pályára.
A miniszterelnökre különleges vonatút vár.
Különös verseny a Balkánon Kína és az EU között.
435 kilométer hosszú, és óránként 160 kilométeres sebességű közlekedésre tervezték.
Június 19-től július 17-ig jelentős menetrendi változások lépnek életbe.
Júliustól szeptember végéig teljes vágányzár lesz.
A jövő év júliusára 40 percre csökken a két város közötti menetidő.
Egyszerűbb és kényelmesebb lesz az utazás.
A Rail Cargo Terminal – BILK-re indított intermodális forgalom mintegy 13 százalékkal nőtt a transzkontinentális, valamint tengeri útvonalon.
Augusztus 1-jétől több helyen is változik a járványmenetrend.
Balatonlellénél történt halálos gázolás. A busztársaságok nem tudnak pótlóbuszokat küldeni.
Jelentős késésekre kell számítani a Budapest–Cegléd-vonalon.
A Magyar Tudományos Akadémiát szorongató miniszter ezért a pozícióért nem kap plusz fizetést.
De van szakasz, ahol 40 milliárdot. Ábrákon szedtük össze, mennyiért újítjuk fel a vasúti pályákat, amelyekhez egyelőre nincs elég modern vonatunk. A vasútépítő cégeknek csak most indulhat be az üzlet igazán, 4 ezer milliárdot forítanak a területre 2022-ig.
Közel 700 milliárd forint mehet el az egészre, miközben a projekt inkább Kínának fontos, mint nekünk.