Itt a nap üzlete: 136 milliárd forintért cserél tulajdonost az OTP Románia
Hónapok óta húzódott az ügy, de most elhárulhatott az utolsó akadály.
Hónapok óta húzódott az ügy, de most elhárulhatott az utolsó akadály.
Egy 2022-ben elkövetett jogsértés miatt.
Megtéveszthették a fogyasztókat.
A Gazdasági Versenyhivatal elnöke bemutatta, milyen fejlesztéseket kap az online árfigyelő.
A vizsgálat után a GVH levelet írt az érintett vállalkozásoknak.
A Gazdasági Versenyhivatal megszólalt az ügyben.
Több megoldást is javasolt a hivatal.
Az is kiderült, mekkora volt a bírság mértéke.
Számottevő a visszaesés 2021-hez képest.
A versenyhivatal arra kíváncsi, van-e kartellezés az élelmiszerár-emelkedés mögött.
Valótlan árkedvezményekkel reklámozták a termékeiket.
De mi is az a metaadat?
Ősszel érkezik az új szabályozás.
Az ok a jelentős drágulás.
A versenyhivatal azt feltételezi, hogy a cég megtévesztően népszerűsíti életmódváltó termékeit.
Az Apple korlátozta a hozzáférését kulcsfontosságú technológiákhoz – az EU versenypolitikáért felelős alelnöke szerint.
Túlerőbe kerülhetnének az animált matricák piacán.
Drágulásról és készlethiányról kapott információk miatt.
A GVH már talált is gyanús esetet.
A valótlan ígéretekért egy német gyártóra és hazai forgalmazójára sújtott le a GVH.
A fokozott érdeklődés miatt vizsgálatot indított a GVH.
Külön osztályt kapnak a nagy techcégek a versenyfelügyeletnél, ami a tartalomszolgáltatókkal és hirdetőkkel kapcsolatos viselkedést is vizsgálja majd.
Azt vizsgálják, hogy torzul-e a verseny a magyarországi forgalmazásban.
Így vennék rá a gyártókat, hogy a magyar polcokra is ugyanaz a minőségű áru kerüljön, mint Európa más országaiban.
Kész kabaré a GVH munkatársainak élete, főleg azoké, akik az adatmegsimmisítések felgöngyölítését végzik.
„Nincs olyan jogszabály, amely a GVH hatáskörét ebben a kérdésben megállapítaná” – írták.
A Gazdasági Versenyhivatal szerint a műsor tisztességtelen értékesítési gyakorlatot folytatott.
A testület megerősítette a szövetségi versenyhivatal 2019 februárjában hozott döntését.
Ebből 2,3 milliárd volt csak a Vodafone és a Facebook bírsága.
A büntetést a francia versenyhivatal rótta ki, miután a telefongyártó 2017-ben beismerte, hogy a szoftverfrissítések lassították a régi telefonokat.
Megbírságolták a Bérest a közvetlenül a gyerekeket megszólító, gyerekcsatornákon is sugárzott reklám miatt.
A Netrisk.hu venné meg a Biztosítás.hu-t. A két legnagyobb online közvetítő olvadna össze.
„Még 32-en nézik ezt a szállást" - az ilyen nyomasztással lehet baja a hivatalnak.
Csúsztatás volt, hogy minden vásárláskor 5 forintot adtunk az iskolai mosdók felújítására.
Nyolc napon belül döntenek arról, hogy indokolt-e eljárást indítani Mészáros Lőrinc megacége miatt.
Elképesztő összegeket lopnak el túlárazott közbeszerzéseken, de a gazdasági versenyhivatal mostanában nem talál út- és vasútépítési kartelleket.
A német versenyhivatal gyanakszik, hogy visszaélt erőfölényével a cég az Air Berlin csődje után.
A kisboltoknak drágább a POS-terminál, mint a nagyoknak, kérdés, ez rendben van-e így.
A kormány szerint nemzetstratégiai jelentőségű, hogy ez megtörténjen.
Már beadták a GVH-hoz a kérelmet, de Mészáros Lőrinc még nem tudta, hogy vesz-e újságot.
270 milliós büntetést kap öt nagy magyar cég kartellezés miatt. Drágábban adták a sebvarróanyagot a kórházaknak.
A versenyhivatal szerint megvehetik az Eni szlovéniai és magyarországi benzinkútjait.
Korábban felfüggesztették a cég működését, de most a versenyhivatal a kormányhoz fordult.
A reklámozókat faggatják a csatorna árazásáról. A reklámpiac nem érti, mi a baj a RTL-lel.
Például azt, hogy a külföldiek majd tolonganak értük. 18 millióra bírságolta őket a versenyhivatal.
Erre érdemes odafigyelni, hogy ne fázzon rá a cége úgy, mint a legutóbbi GVH-bírságnál.
90 millióra bírságolta a céget a versenyhivatal.