Elszabadul a pokol Európában 2050 után: ijesztő fordulatot vesz az időjárás
Friss tanulmányok szerint az eddig véltnél még szélsőségesebb lesz az időjárás az európai városokban.
Friss tanulmányok szerint az eddig véltnél még szélsőségesebb lesz az időjárás az európai városokban.
Beköszönt az új szoláris minimum kora. De ez sem lesz elég a globális felmelegedés ellen.
A század végére kétszer annyival emelkedhet a vízszint, mint amennyit korábban hittek.
793 millió kilogramm mérgező nehézfémet tartalmaz az északi fagyott talaj. Ami olvadozik.
Nem túl jó kilátásokat vetítettek előre a tudósok.
Az elmúlt három évben több mint 25%-kal emelkedett a globális felmelegedés mértéke.
Ez őrülten sok. Csak azután jött 2017, a valaha volt második legmelegebb év.
Jót akarunk tenni, de rossz hatása is lesz.
A trópusi erdő virágba borul a sok szén-dioxidtól.
Elképesztő hőmennyiséget raktároztak el, és a hőtágulás a tengerek szintjét is növelte.
1901 óta a tavalyi volt a 13. legmelegebb év.
Ha nem sikerül 87 liter/fő alá szorítani a napi vízfogyasztást, akkor a dél-afrikai főváros lesz a világ első nagyvárosa, ahol elzárják a csapokat.
Az óceánok felmelegedése miatt megcsappanhat a halászható halállomány.
Az 1901 óta mért legmelegebb 13 év közül tizenegy 1990 után volt. 2017 is köztük van.
Aggasztó a helyzet a zöld tengeri teknősöknél: két évtized alatt szinte teljesen eltűntek a hímek.
Juhász Árpád geológus szerint már egy folyamat elemeit érezzük.
2016-ban volt csak ennél melegebb.
Néhány éven belül évi 100.000 tonnás hiány alakulhat ki a piacokon.
Már 1959-ben a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztetett.
Ha a felmelegedés eléri a 2 fokot. Ha csak a 1,5 fokot, még akkor is 8-10 százalék lesz veszélyben.
Ezt azért nem láttuk jönni.
11 fokkal van melegebb az ilyenkor megszokottnál.
Az Arctic Report Card szerint aggasztó a helyzet, a felmelegedés okozta károk visszafordíthatatlanok.
A legnagyobb, 54 méternyi visszahúzódást a nyugat-norvégiai Nigard-gleccsernél mérték.
A kormány várja a környezeti menekülteket, és segít rajtuk.
Ne feledjük az Eyjafjallajökullt.
A Duna–Tisza közén tárolnák a víztartalékot.
Az emberiség még mindig nagyban hozzájárul az extrém éghajlati viszonyokhoz.
A globális felmelegedés megnöveli a tengerszintet, de nem egyenletesen mindenhol.
A klímaváltozás hatásainak enyhítésében segít a mi fánk a Távol-Keleten.
Ez lenne a következmény, ha az Egyesült Államok kilépne a párizsi klímaegyezményből.
A világörökségi helyszínek károsodása hatással van a helyi gazdasági életre és az életkörülményekre is.
A Meteorológiai Világszervezet szerint simán bekerülhet a top 3-ba az idei átlaghőmérséklet.
Százmilliók szenvednek a hőségtől, százezrekkel végez a légszennyezés, és ez csak rosszabb lesz, figyelmeztet a WHO.
Nem elég az erdőírtás, a globális felmelegedés, a szélsőséges hőség és szárazság miatt világszerte több a pusztító erdőtűz is.
Fő védelmezőjüket sorvasztja el a melegedő víz.
A hirtelen megszaporodó nikkel az új bizonyíték.
Az idei Lucifer-hőhullám épp csak a kezdet a kutatók szerint.
Kékülhetnek és zöldülhetnek is, de más-más okból mindkettő rossz a természetnek.
Három brutális ciklon egymás után, normális? Régen volt ennyire durva hurrikánszezon, most már mindig így lesz? Minden, amit tudni akart, és amit nem a természeti katasztrófákról: apokalipszis szájbarágó.
Ezt állítja egy nagy visszhangot kiváltó új tanulmány, de rengeteg súlyos gond van vele. Találja ki, kik állnak mögötte.
Égetően sürgős lenne megoldást találni.
Évről évre dőlnek meg a globális melegrekordok.
Brutális hőhullám sújtja Irakot, Magyarországon estétől lehűlés jön. Nyíregyházán azért még egy kicsit marad a hőség.
Az évszázad végére csaknem teljesen eltűnhetnek a svájci gleccserek, területük ma már csak 890 négyzetkilométer.
47 év éghajlati és öngyilkossági adatait vetette össze egy kutatás, egyértelmű a kapcsolat a kettő között.
Az Alpok mélyén már szabad szemmel látható a gleccserek olvadása. Ha egy videót küld el Trumpnak, ez legyen az.
Több a szén-dioxid? Jobban nőnek a növények! Olvad a jég? Könnyebb hajózni! Kampánytámogató? Olajipar!
Újra kell rajzolni a térképeket.
Már a félfokos hőmérséklet-növekedés is szélsőséges időjárást hozott magával.
Ha a felhőréteg egyszázaléknyit csökken, az 27 gigatonna jeget olvaszt el Grönlandon.
A korai műholdas mérések túloztak, ezért nem volt feltűnő, hogy újabban milyen gyorsan nő a vízszint.
20 éven belül bekövetkezik.
A rekordok csak úgy röpködnek mostanában.
Nagyon baljós jel a jövőre nézve.
Nem érti, miért hisztizik mindenki amiatt, hogy Trump kilépne a nemzetközi klímaegyezményből? Akkor most mindent a szájába rágunk.
Akár 8 fokkal is nőhet az átlaghőmérséklet. Ez borzasztó következményekkel járhat.