Percekkel az esküvő után annyira csúnyán szólt be a feleségének, hogy a nő azonnal elvált tőle
A kuvaiti pár mindössze 180 másodpercnyi házasságot tud felmutatni.
A kuvaiti pár mindössze 180 másodpercnyi házasságot tud felmutatni.
Hatalmas felháborodást váltott ki egy videó, amin egy dúsgazdag kuvaiti nő arra panaszkodik, hogy jogokat adtak a vendégmunkásoknak, akiket ő szolgáinak nevez.
A Katart elszigetelni próbáló arab országok is ott lesznek a csúcstalálkozón.
Megválasztották a BT nem állandó tagjait.
Mindannyiukat felakasztották. Ezzel akarták mutatni, hogy senki nem áll a törvények felett.
Az utasszállító Kuvaitban szállt le, bombát nem találtak a gépen.
Az országban csökkent az életszínvonal, felemelték a benzin árát, és elvettek támogatásokat.
A terrorista Kuvaitban hajtott neki egy amerikai katonákat szállító autónak.
A brutális áremelés után nem egy helyen már 80 forint fölé kúszott a benzinár.
Még egy 150 méter magas, 2000 fokon égő lángcsóva sem. Ez a gázturbinás harckocsi, amivel magyarok oltottak tüzet Kuvaitban.
Korrupciós ügybe keveredtek, még az emír unokaöccse is ülni fog.
Nézze meg, hogy tapsikol egy egyéves, kuvaiti kislány a 71 millió forintos ajándék láttán.
A bécsi OPEC találkozón az olajminiszterük szerint inkább csak beszélgetnek majd.
Az olajipari dolgozók sztrájkja miatt.
És soha ne legyen annyira részeg, mint amennyire ez a férfi volt.
Nem csitul a közel-keleti diplomáciai botrány.
Egy New York-London járat megszűnésének története.
Komlón próbáltuk kideríteni, milyen ördögi mesterterv előkészítése alapján vett panellakásokat egy tucatnyi kuvaiti az egykori bányavárosban.
Az irakiak becslések szerint 100-200 ezer katonát vesztettek, a szövetségesek kevesebb mint 300-at.
A HRW a kuvaiti parlament döntését a magánélethez való jog megsértésének tartja.
Péntek reggel repült át Kuvaitba. Elfogták a férfit a mecsethez szállító autó sofőrjét is.
Az Iszlám Állam vállalta a támadás elkövetését.
A kuvaiti egészségügyi minisztérium fizetett hirdetést adott fel a Népszabadságban.
Kamugól kellett neki hozzá, de nincs már eredményesebb játékos nála Kolumbiában.
Még a világűrből is jól látható a furcsa folt.
Még a világűrből is jól látható a furcsa folt.
Kuvait és az Egyesült Arab Emirátusok az utolsó pillanatban veszett össze a futballmérkőzésen.
Egy percet sem játszottak. Kuvait krikettcsapata a fej vagy írásban remekelt és tovább is jutott.
Vagyis az egész kormány. Augusztusban állt fel a kabinet, de már bele is buktak a korrupcióba.
A híres kuvaiti vendégszeretet csodát művelt a nap elején még komor elnökkel. Képsorozat.
Szabah el-Ahmad el-Dzsábir asz-Szabah emír meghívására ment ki. Közmunkában is együttműködnénk.
Ritkán esik ott az eső, pláne ennyi.
Egy büntető miatt lökdösni kezdték a futballbírót, aki erre ütött, rúgott, majd kiszórt négy játékost.
Kétmilliárd dolláros segélyt kapnak az üzemanyaghiány enyhítésére. IMF-hitelről is tárgyalnak.
Nem tetszett az alkotmánybíróságnak az uralkodó által módosított választási törvény. Új választás lesz.
Nőt eddig még nem ítéltek el ilyenért. A telefon nem megfelelő használata is vádpont volt.
Először nyert idén a magyar futballválogatott. Értelmezhetetlen félidő után Vanczák fejese döntött, a védő volt legjobbunk.
A magyar futballválogatott csütörtök 20:30-tól Kuvaittal játszik barátságos meccset Győrben.
Egervári Sándor kihirdette keretét a Kuvait elleni meccsre, három újonc kapott meghívót.
Június 6-án rendezik a felkészülési meccset.
A minisztériumi raktárépületet senki sem őrizte.
Több mint hat év szünet után először hajtottak végre halálos ítéletet az országban.
A kuvaiti futsalos hasra vetődve, a padlón fejelt a labdába, társa pedig bevágta a kapuba.
Egy amerikai repülőgép-hordozó, de 50 ezer katona marad a Közel-Keleten, mondta a védelmi miniszter.
Példátlan eset történt: az ellenzék számára hátrányosan változtak a választási szabályok.
Évi 10-14 ezer kuvaitit kezelnek külföldön, Szijjártó arról is tárgyalt, hogy minél több ide jöjjön.
Két vendégmunkás meghalt, a tettes ismeretlen.
Tízezrek tüntettek vasárnap a választási törvény módosítása ellen. Több mint százan megsérültek.
Az ellenzék kérésének tett eleget, megnyitva az utat az új választások előtt.
A 4,2 milliárd dolláros szerződés szerint 60 Patriot PAC-3 típusú rakétaelhárító rakétát adnának el.
A NOB visszaállította az ország tagságát a szervezetben.