Életfogytiglanra ítélték a 13 gyereküket kínzó kaliforniai szülőket
Gyerekeiket éheztették, láncra verve tartották, évente egyszer zuhanyozhattak.
Gyerekeiket éheztették, láncra verve tartották, évente egyszer zuhanyozhattak.
Peking szerint olyan országok politikai vádaskodásáról van szó, akik elfogultak Kínával szemben.
A királyi család próbálhat egységet felmutatni, miközben egyre nagyobb a nyomás a vezetőkön a Hasogdzsi-gyilkosság miatt.
Csütörtökön még több részlet derült ki az ügyben.
A családi házat átalakították magániskolává, hogy a gyerekek ne tudjanak sehová se menni. A rokonok, szomszédok sejtették, hogy valami nincs rendben.
És durván meg is verték a X. kerületben.
A lengyel Decapitated tagjait turné közben tartóztatták le Amerikában a hétvégén.
Kim Dzsongun tovább húzogatja Trump bajszát.
Na meg az orkáké is. Nekik már mindegy, hogy Macron vagy Le Pen győz-e, ők már nyertek.
Az aktivista Gulyás Mártont rendőrállami módon szívatják a hatóságok, amiért tüntetett. Vagy mégsem?
A 77 ember haláláért felelős tömeggyilkos azt szeretné, hogy kiengedjék háromszobás magáncellájából. Első fokon neki adtak igazat.
Élettársaik, barátjuk bántalmazta őket súlyosan.
Együtt mentek Ciprusra dolgozni, de az egyiküknek munka helyett más elképzelései voltak.
A most 15 éves japán lány megszökött, és rendőröktől kért segítséget
Nem kellett volna. Azt mondta, fogva tartják. És most már tényleg.
Vasajtó zárta el őket a külvilágtól, enni kutyaeledelt kaptak.
Az emberrablás megbízója elszámolási vitában állt a sátoraljaújhelyi vállalkozóval, akit egy budapesti szállodában végzett razzia során véletlenül találtak meg a rendőrök.
Olyan volt, mint egy kis összeaszott múmia. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.
A férfi fél évvel előbb szabadult a börtönből, júniusban egy hajléktalanszálló udvaráról vitte el a nőt.
Kifigyelték, majd injekcióval elkábították és aegy táskában magyarországra szállították a bécsi férfit, ahol azrét tartották fogva hónapokig, hogy kizsarolják a pénzét.
Markolóval vettek üldözőbe és elzárták a kijáratot a bonyhádi szeméttelepen. Pedig mi csak az illegálisan elvezetett csurgalékvízről forgattunk.
Váratlanul került elő az a kaliforniai nő, akit 15 évesen elraboltak, és szexuálisan kihasználtak.
Egy argentin lap bejutott abba az undorító garázsba, ahol 9 évet húzott le egy szerencsétlen kislány.
Az argentin fővárosban mostohaszülők kilenc éven át bántak állatként nevelt lányukkal. Még a kutyának is jobb sora volt.
Hangos nonstop zenével kínozták a mosdatlan és alultáplált lányukat. Rejtély, hogyan, de megszöktek.
Dél-Londonban egy nőt 30 éven keresztül, születésétől fogva tartottak rabszolgaként, csak a fiatal szomszédfiút ismerte. Durva sztori, durván agymosott szereplőkkel.
Áthívta magához, többet el sem engedte választottját a komáromi férfi. Elkapták.
Együtt voltak ellenőrzésen, amikor a salgótarjáni férfi felcsalta a lakására kolléganőjét.
Két fiatal nőt tartottak fogva, és éheztették őket, egyikük hívta a rendőrséget. A nő élettársát még keresi a rendőrség. Videó.
A 19 éves férfi egy nyíregyházi lakásban tartotta fogva a 20 éves nőt, akit bántalmazott is.
A férfi orvost sem látott a több mint egy évtized alatt, focilabda méretű sérve van.
A 30 éves férfi és 19 éves neje prostitúcióra is kényszerítették a 21 éves nőt.
A fogvatartott lányokat kiszabadító Charles Ramsey házasságon belüli erőszakért ült.
Élőben közvetítik, ahogy az egyik nő, Amanda Berry hazaérkezik családjához.
Nonstop hisztizik a börtön miatt Michael Jackson egykori, az énekes halálát okozó orvosa.
Nagynénje és nagybátyja évekig bántalmazta és éheztette a fogságban tartott gyereket. A házban két másik kislányt is talált a rendőrség.
Egy önjelölt brit művész lakására csalta pincérnő kolléganőjét, hogy vele rekonstruálhassa a híres Titanicos filmjelenetet.
Vádalkut kötött, kiengedték, de azonnal lecsaptak rá a kommandósok, mert a szlovákok várják.
Dominique Strauss-Kahnt egy prostitúciós hálózat ügyében hallgatták ki.
A 32 éves férfi egy kis szobába zárva tartotta mostohalányait, egyiküket később meg is ölte. Családtagjai tudtak a tetteiről.
A strasbourgi bíróság szerint embertelen körülmények között tartották fogva a férfit.
A 17 éves intézeti lányt a nyíregyházi férfi többször is megerőszakolta.
Ostobának nevezte a kiszivárogtató katona fogva tartásának körülményeit, távoznia kell.
A két fiú elvette a játszótéren a rendész gyerekének sapkáját, ezért megbilincselte őket és 13 kilométerrel odébb kirakta őket a kocsiból. Nem tartja magát bűnösnek.