A magyar Országgyűlés nem Brüsszel
A Fidesz a szokásos csapdahelyzetet hozta létre: az ellenzéknek olyan döntést kéne legitimálni, amit több millió magyar elutasít. Böcskei Balázs és Mikecz Dániel írása.
A Fidesz a szokásos csapdahelyzetet hozta létre: az ellenzéknek olyan döntést kéne legitimálni, amit több millió magyar elutasít. Böcskei Balázs és Mikecz Dániel írása.
Nem csupán a könyveknek, de a tárgyaknak, így a Szovjetunió által visszaadott ’48-as honvédzászlóknak is megvan a sorsuk.
A köztévé a hírhamisítástól sem riad vissza, hogy azt állítsa: azért támadják Eszenyit, mert nem ment el a tüntetésre. Könnyű az ellenkezőjét bizonyítani.
Kínában lecsengőben a járvány, miközben máshol súlyos gondok vannak. Ahogy terjed a koronavírus a világban, úgy alakul át a kínai propaganda: ma már ismeretlen eredetű globális járványról van szó, amely ellen Kína küzd a leghatékonyabban a világon.
A NATO fejlesztette ki oroszbarát nyugati kormányok ellen és a pápát is megfertőzte, pedig nem is létezik – így tálalják a járványt.
A Keep calm and carry on mottó nem a brit városok világháborús náci bombázása idején született, ahogy a legenda tartja. Valójában a spanyolnátha idején ötölték ki a brit propagandisták.
Tisztelik más véleményét, a gondolkodó tanárokat. Az egyházi iskolákban indult aláírásgyűjtés miatt semmilyen szankcióra nem készül a piarista rend.
Örömhír a kék plakátok szerelmeseinek és Balásy Gyula kommunikációs üzleti zseninek.
De lehet, hogy nyolcszor. Már a vasárnap délutáni évértékelőt is élőben közvetítették, aztán még ötször leadták a teljes, egyórás évértékelőt.
Az Origo toronymagasan vezet az elveszített sajtóperek számában, utánuk jön a Pesti Srácok.
Honnan fogjuk tudni, hogy mikor hazudnak nekünk?
A képviselő „matekleckéje" alapján rengeteg ment el agymosásra.
A főpolgármester a köztévén lement szürreális interjú után egy hajléktalanszállón járva szembesült az állami propaganda bűneivel.
Egy amerikai kutatás szerint rosszabbul teljesítenek, mint másfél évtizede.
Az első 7 oldalon 8 fotó látható az új polgármesterről, az ellenzékbe szorult Fidesz nem szerepel a lapban.
A költségeket egyelőre nem árulta el a kormány, de a Ripost, a Bors és a Magyar Nemzet mellett jutott ünnepi reklám a Népszavának is.
A hazug politikai hirdetéseket nem korlátozó közösség oldal alapítója szerint egy magáncég nem cenzúrázhat politikusokat.
Két milfes disszertáció és három interracial között él tovább a hongkongi tüntetések kínai narratívája.
Sajnálkozó levelet írt a kiugrott köztévés Papp Dániel vezérigazgatónak.
Olyan, mint a reklám, csak ezerszer hatékonyabb, mert az ember zsigeri félelmeire játszik rá – a propaganda szociológiájáról beszélgettünk Dr. Virányi Péter reklámszociológussal a TNT új adásában.
A híradó műsorvezetője bunkónak, primitívnek bélyegezte Hadházy parlamenti akcióját, pedig az ilyet tiltja a médiatörvény. A Médiahatóság nem kezdeményez vizsgálatot.
A fiatalok kedvenc videómegosztóján az Iszlám Államnak szerveztek új követőket és támogatókat.
A Szombati Helyi Hírlapot még a helyi fideszes alpolgármester is vállalhatatlannak tartotta.
Az Iszlám Állam elleni online hadművelet volt az amerikai kiberparancsnokság első nagy offenzívája a kiberháborúban. Az USA elithekkerei azóta egyre agresszívabbak. Elrettentésnek szánják, fegyverkezési verseny lehet belőle.
Csak örültek a színésznő őszinte elismerésének – mondták, miután Johansson közleményben kérte ki magának, hogy Tarlós azt állítja, támogatta a kampányát.
A magánbeszélgetésen csak Budapest vendégszeretetét, szépségét és báját dicsérte a főpolgármesternek, írta meg a 24.hu-nak.
Bizonyítottnak látták, hogy a kormány emberei és botjai a Facebookon erőltetik rá mindenkire a propagandaüzeneteket, és sértegetéssel, támadásokkal hallgattatják el az ellentétes véleményeket.
Két év sem kellett, hogy a kormányzati szervezetek elköltsék a kommunikációra szánt milliárdokat.
A Fox News alapítója megcsinálta a legsikeresebb politizáló propagandatévét, de abba végül belebukott, hogy évtizedekig zaklatta női munkatársait. Két éve halott, most sorozat készült róla.
Siófok a független polgármester kezdeményezésére, de egyhangú döntéssel indít pert a Riposttal és a Pesti Srácokkal szemben.
Tudatosan, szisztematikusan és mindenféle akadály nélkül manipulálják az országot a közmédiával.
A Twitter és a Facebook után a Google is ellenáll a tüntetések körüli információs hadviselésnek.
A legjelentősebb tétel persze a kerítés volt, de idén eddig is mintegy 40 milliárd forint ment el.
A Soros-plakátokért felelős kabinetiroda 35 milliárdot költött kommunikációra.
Kínában 35 éven keresztül nemkívánatos volt a többgyermekes család, és ez az egész országra rányomta a bélyegét.
Ugyan megtalálható a honlapjukon, de csak a kormánylap volt olyan szemfüles, hogy kiszúrja. Pedig augusztus vége fontos határidő.
Lee Ross úttörő kutatásaiban tárta fel a hamiskonszenzus-hatás jelenségét.
Szentesi Zöldi László azért elégedetlenkedett, mert Tusványosra Orbán-kritikus zenészeket is meghívtak.
Szentpéteri Eszter a Facebookon dühöng, amiért hírt adott a média a rákos betegek vállalhatatlan helyzetéről. Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy a férje ott a főigazgató.
Csak elégedett betegekkel és üresen kongó folyosóval találkozott a kormánymédia.
A honlap nélküli, offshore hátterű cég tulajdonosa hivatalosan egy békásmegyeri panellakásban él.
A kamu Facebook-hozzászólók sapkareklámokból vagy amerikai orvosok honlapjáról loptak maguknak profilképet.
Első fokon még felmentette az Origót a Törvényszék, mondván, bár felismerhető a két ember a fotón, a nevük nincs odaírva. A kép még mindig elérhető az Origón.
A feladat, hogy kormánypárti véleményeket írjanak az interneten és az újságokban az önkormányzati választások előtt.
A Voltot szervező Sziget vezetője szerint senkit nem gátol a bulizásban a videó, aminek a tartalmába nem volt beleszólásuk.
Every 7-8 minutes in between acts, a young, stubbled Viktor Orbán is talking about the withdrawal of Soviet troops at Volt Festival. Why?
Molnár Áron, azaz noÁr, a fesztivál magyar fellépőinek és a közönségnek is üzent.
A Volt Fesztivál tett arról, hogy a magyar valóságot drága belépőkkel se tudjuk kizárni legalább csak egy-két napra.
Óriáskivetítőn látható az ifjú Orbán híres beszéde, amelynél már hónapokkal előbb megszületett a megállapodás a szovjetekkel.
Főleg a külföldi turistákat akarják lenyűgözni.
Legalábbis a dél-koreai hírszerzés így tudja.
Putyin tévéje újabb összeesküvés-elmélet mögé állt be, hogy nyugaton káoszt és feszültséget szítson.
A nyugat-ausztráliai magyar újság főszerkesztője beleszőtt egy kis Fidesz–KDNP-s kampányszöveget a választási tudnivalókba.
Az EU-szkeptikus, oroszbarát erőknek kedvezhetnek az orosz álhíroldalak.
Címlap, médiahadjárat és Rétvári Bence is ráállt arra, hogy megtámadták az új családtámogatási programot. Az Európai Bizottság nem is vizsgálódik.
Guszev kapitány híres és megbecsült, de fiktív figura volt.
A kormány emberei továbbra is tagadják, hogy bármi közük lenne a Fidesz-médiában egyre többet hivatkozott V4NA-hoz.
A legnagyobb művészek dolgoztak azon, hogy a proletárdiktatúra díszletévé tegyék Budapestet 1919. május 1-jén. Az ünnepi dekor megelőlegezte, milyen lesz a totalitárius rendszerek utcai művészete.
HPV-ellenes szórólapot talált egy brit gyerek, az Amazonnak fogalma sincs, hogy került oda.
Ha érvényes lesz a jogszabály, a cégeknek egy órájuk lesz arra, hogy töröljék a tartalmakat a hatósági jelzés után.