Két költő és egy rendőr – kalapács alatt egy másfél százados rajz
A képen Arthur Rimbaud és Paul Verlaine egy londoni utcán sétál el egy rendőr mellett.
A képen Arthur Rimbaud és Paul Verlaine egy londoni utcán sétál el egy rendőr mellett.
Rázós témák a színpadon – Horváth Lilivel beszélgettünk.
Szeptember 30-ig lehet pályázni a Budapesthez kötődő novellákkal.
A hétvégén 10. alkalommal szervezik meg a Budapest nyitott házak rendezvényét. Mobilos applikációval navigálnak a házak között.
Eddig ismeretlen dolgokat tártak fel a Bandini Pieta karbantartási munkálatai.
Atwood írásain keresztül az emberek sürgető társadalmi és környezetügyi kérdésekkel ismerkedhetnek meg.
Jóval azelőtt kezdett lapra szerelt bútorokat árulni, hogy az IKEA elérte volna Nagy-Britanniát.
A norvég James Bond felnőtteknek szóló meghökkentő meséi ma már klasszikusnak számítanak.
És mi a baj 21. századi gyermekképpel? Dr. Vajda Zsuzsanna pszichológussal beszélgettünk.
Káel Csaba is részt vesz a programokon.
Egyelőre nem tudni a halál okát.
Indexes fotóst is díjaztak
Jubileumi fesztivál: 4 nap, 13 koncert, 4 táncház, több mint 50 fellépő
Csak olyan kulturális eseményt rendezzenek meg, ahol be lehet tartani a járványügyi szabályokat – hangsúlyozza az EMMI.
Aki a Velencei Filmfesztiválról érkező hírek után nem bírja kivárni Horvát Lili új filmjének hó végi hazai bemutatóját, az premier előtt megnézheti Szegeden a kedden kezdődő Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon.
Az öt történetből álló szkeccsfilm arra az új és kényszerű állapotra reflektál, amelyet az egyedüllét vagy pont a másokkal való összezártság nehezít meg igazán.
Mikre kötelezne az író? Olyasmire, ami eleve kötelező. Mindhalálig Egri csillagok!
Kiálltak a sztrájkoló színművészetisek mellett.
Hol van a régi, jó, őrült Lady Gaga? Nem veszett el, csak átalakult.
Otthonában érte a halál a cseh új hullám kimagasló alakját szombaton.
Rejtjelek. Nincs belőle több. Az ötödik évaddal véget ért egy sorozat, ami a végére újra erőre kapott.
A múzeumélményt vírushelyzetben digitális eszközeink pótolják.
Voltak az úgynevezett családi kötelezők. Juhász Anna kedvenceiről és édesapjáról is mesél.
4+1 szekcióban 22 film.
A színész szerint is megérett az SZFE a változásra, a módját azonban felháborítónak találja.
Vannak a kötelezők, ám ezek csak ajánlottak. Tóth Vera kedvenc könyvei következnek.
Átadták a felújított Mátyás király kútját a Budai Várban és pórázra kerültek a kopók.
Összehasonlítottuk, hogy a GDP arányában hogy néz ki a támogatás.
Nosztalgiavonatozás az Edward-kori Kanadába és a kilencvenes évek Magyarországára.
A fiatal korosztályok alig olvasnak könyvet. Akik olvasnak, azok körében előretörtek olyan műfajok, mint a fantasy, a sci-fi és a képregény.
Elképesztő volt olvasni az azóta sem igazolt vádakat, hogy az egyetemen ideológiai szempontú oktatás zajlik – írta.
Október végéig kiállítás, komoly- és könnyűzenekari koncertek várják az érdeklődőket a szegedi Új Zsinagógában.
Apát játszik egy világméretű kémkalandban.
Elérkezett az idő, mikor végre nem azért írunk róla, mert látványosan lefogyott, noha az említett fotón az is nagyon jól látszik.
A bacha posh gyakorlata lehetővé teszi az afganisztáni lányoknak, hogy megtapasztalják a szabadságot, a szülők pedig mentesülnek a megbélyegzés alól.
Interjú Földvári Andrással, az Elmentem világgá! című könyv szerzőjével.
A vörös pasztával tincseként bevont hajat gyönyörűnek tartják a namíbiai himba törzs tagjai.
Szerzőjük valódi nevén publikálnak újra 25 regényt, amelyet férfi álnéven alkotó nők írtak.
A középkorban többféle időmérő eszköz létezett: a napóráktól egészen a torony- és elmozdítható órákig eljutott az eszköz fejlődése.
A rajzon egy kancsó, egy bögre és egy újság formái vehetők ki.
Az általunk is ismert szépészeti beavatkozások szinte eltörpülnek a világ más tájain alkalmazott rituálékhoz képest.
Cikksorozatunk mai fejezetében Tóth Zsuzsanna, az A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára válaszol a kérdésre.
Cikksorozatunk júliusi témájával kapcsolatban ezúttal Ropolyi László fizikus, filozófus fejti ki gondolatait.
A mozifilm akkora hatással volt az emberekre, hogy mindenki ennél a lépcsőnél szeretne képet készíteni.
Japán egyik régiójában családok generációk óta tenyésztenek és esznek darazsakat.
Miért imádják a fiatalok a komolyzene egyik legnagyobb alakját?
Érdemes tisztában lenni a különböző kultúrák eltérő szokásaival.
Nyolc régies, de viszonylag ismert szót mutatunk: eltalálod a jelentésüket?
Idén nyáron a partok mellett a peronokon is hallhatók versek a Balatonnál.
Kvízünkben idegen eredetű magyar szavakat gyűjtöttünk össze.
Összesen 90 millió eurót különítettek el erre a célra, 15 ezer művész jogosult a pályázatra.
Agatha Christie Az Ackroyd-gyilkosság című kötettel gyorsan hírnevet szerzett, de vajon honnan jött az ötlet?
Cikksorozatunk mai fejezetében dr. Hell Judit filozófiaprofesszor fejti ki gondolatait a halálbüntetéssel kapcsolatban.
Fekete Ágnes református lelkész gondolatai a halálbüntetés gyakorlatáról.
Nyitnak a múzeumok, könyvtárak és mozik, igaz utóbbiak csak 30 százalékos helykihasználtsággal.
A fiatal magyar nő egészen Afrikáig repült, hogy megvalósítsa rég dédelgetett álmát. Rengeteget segített a tanzániai embereknek.