Varga Zs. András a Kúria új elnöke
Az Országgyűlésben 135 képviselő szavazott mellette, 26 ellene.
Az Országgyűlésben 135 képviselő szavazott mellette, 26 ellene.
Schiffer András gondolatai Varga Zsolt András, a Kúria leendő elnökének megválasztása elé.
Két év tapasztalatai alapján módosítják az eljárási szabályokat, és hatékonyabbá teszik a kiskorúak védelmét a családjogi perekben.
Elismerik a felkészültségét, de tárgyalótermi tapasztalata nincs.
Áder János államfő javaslatáról az Országgyűlés titkos szavazással dönt majd.
Emberi mérlegelés helyett big data alapú mesterséges intelligencia dönthet majd bizonyos perekben. Osztovits András bírót kérdeztük.
Ezt a témát is érinti az a most megjelent zsebkönyv, amely bemutatja a Kúriát, Magyarország legfőbb bírói fórumát.
A testület nem vizsgálja felül az Igazságügyi Palota kiürítéséről szóló döntést.
A Kúrián ért véget az ügy.
A legfelsőbb bíróság kétmillió forintos bírságot szabott ki.
Ez azt jelenti, hogy Bíró László, az ellenzéki pártok által támogatott jelölt nem indulhat el a Jobbik lógója alatt.
Bene Krisztián tavaly novemberben nyújtott be alkotmányjogi panaszt, mivel szerinte a Kúria az ügyben hozott utolsó, 2018. júniusi döntésekor megfosztották őt az érdemi felülvizsgálat jogától.
Az Alkotmánybíróság 15 mai tagja közül csak négyen voltak ítélkező bírók alkotmánybíróvá válásuk előtt, de Áder János most mégis rendes bírónak nevezett ki nyolc Ab-tagot. Az ezt előkészítő törvénymódosítások nyomán az sem lenne meglepő, ha az ítélkezési gyakorlattal nem rendelkező Varga Zs. András – Polt Péter korábbi helyettese, mai alkotmánybíró – ülne a Kúria-elnöki székbe.
Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint a jogerős bírósági ítéletet végre kell hajtani.
Marad az eredeti ítélet, le fogja tölteni a 11 éves büntetést, jó magaviselet esetén 7 és felet.
A döntés szerint a fővárosi önkormányzat túllépett hatáskörén a parkolóőrökre vonatkozó elvárással.
A romák szerint győzött az igazság. A nem romák felháborítónak tartják a döntést, szerintük "fentről nem látják a bírók, mi történik valójában". Nem hozta meg a várva várt békét az ítélet, feszült a légkör a településen.
Több mint tíz évig szegregáltan oktatták a roma diákokat az iskolában. A kormány pénz helyett természetben akarta kárpótolni őket, a Kúria viszont kimondta, hogy csak pénzzel lehet kártalanítani.
Vélemény adott ki a Kúria az elektronikus eszközök bírósági ügyekben való alkalmazásáról veszélyhelyzet idején.
A járvány miatt április 15-ig se tárgyalás, se ügyintézés nincs a Kúriánál.
Az AB kötelezte erre a bírói testületet, de nem következik ebből, hogy csökkenteni kell a büntetést.
A nyilvános tárgyalás várhatóan április közepén lesz, de a időpontja még nem nyilvános.
A kérelem célja, hogy minél hamarabb döntés szülessen a gyöngyöspatai iskolaügy kérdésében.
Miközben a kormány jogerős ítéleteket nem hajt végre, a legfelsőbb bírói fórum inkább az ítélkezést elemzi ki.
A szegregáció következményeiért továbbra is a romákat hibáztató Horváth László mintha megfeledkezett volna az ügyben korábban betöltött szerepéről.
A KDNP módosítóját a Fidesz is támogatja.
A három lány halálát okozó diszkótragédia ügyében a hely bérbeadóját korábban 3 év 4 hónap börtönre ítélték.
A miniszter szerint nem csorbul az ítélkezés függetlensége.
"A Helsinki Bizottság hiába tagadja és csűri-csavarja" - olvasható a Kormány.hu-n.
Csak nagyon speciális esetben lehet eltérés a pénztár pénzkészlete és a pénztárgép egyenlege között.
A kúria visszafordította a másodfokú bíróság álpap ellen hozott döntését, és kijelentette, hogy nem volt túlságosan sértő a performansz.
Az NVB megtagadta a kérdés hitelesítését.
Az elmúlt három évben 31 hajdani bűnperben 142 résztvevő ítéletének a semmisségét mondták ki.
A Kúria átnézett 100, a munkavállalókat érintő ügyet. Versenytilalmi megállapodások, tanulmányi szerződések a napirenden.
A Kúria az NVB döntését elfogadta, de azért figyelmeztettek, választási időkben illendő lenne ügyelni a kiegyensúlyozott tájékoztatásra.
A legfelsőbb bírói fórum mindenben igazat adott Polt Péternek. Nemzetközi következményei lehetnek a döntésnek.
A Kúria az első- és a másodfokú ítéletet is „hatályában fenntartotta".
A Kúria szerint a bíróságok törvénysértően jártak el akkor, amikor a 64 éves férfit bűnügyi őrizetbe helyezték.
Liszkay Mihály '56-ban hagyta el az országot, aztán bárzongorista, hotelmenedzser és üzletember lett. Végül hazajött, és egy hatalmas kúrián újra vállalkozni kezdett.
Hétfőn arról döntenek majd, hogy jogszerűen jártak-e el a bíróságok, amikor óvadék ellenében szabadlábra helyezték a férfit.
Darák Péter szerint nemcsak, hogy nem működésképtelen az OBT, de hiába fordult Alkotmánybírósághoz az OBH-elnök, azzal semmire se megy.
A Kúriához fordulnak jogorvoslatért.
Jogerősen érvénytelenítették a szerződést az első perben, amelyben a Kúria június 20-án kiadott ajánlásaira hivatkoztak.
Visszavonja beadványát a Momentum, amit a választási szabályok megsértése miatt indított a Fidesz ellen.
Érvényessé teszik a semmissé nyilvánított szerződéseket.
Hónapok óta tart a pingpong a Fidesz aláírásgyűjtésének ügyében.
A Kúria érdemi vizsgálat nélkül utasította el az egyetlen beérkező felülvizsgálati kérelmet.
Az Alkotmánybíróság nagyon szeretné, ha a Kúria nem találná jogsértőnek a fideszes aláírásgyűjtést.
A győri polgármester egy szavazóhelyiség előtt buzdított egy Facebook-videóban. A Kúria szerint ez oké, mert nem az arra járókhoz szólt.
Folytatódik a Kúria és az Alkotmánybíróság csatája, hogy mi a jogsértő.
Az EP-választás kampányának legúlyosabb büntetését kapta, 233 ezer forintos bírságot.
Ha a cigánybűnözés belefér, simán jöhet a homofóbia, az antiszemitizmus, tort ülhet a kirekesztő magatartás.
Noha a miniszterelnöki főtanácsadó nem tartja magát annak, újabb ítélet mondta ki, hogy igenis szerepeltethető a nyilvánosság előtt.
Völner számonkérte a Nemzeti Választási Bizottságon, hogy nem függesztette fel Czeglédy mentelmi jogát.
Nem volt kiegyensúlyozott a köztévé híradója, mégsem szankcionálják.
Alkotmányellenesen büntette meg a Fideszt a Kúria a megtévesztő aláírásgyűjtés miatt.
A párt a Kúriához fordult, amely kimondta: nem lehet pénzt kérni az oszlopos plakátok után.
Az még nem a szerkesztői szabadság korlátozása, hogy a bíróság elvárja, legalább utalásszerűen legyen szó más pártokról is.
Azt mondták az aláírópultnál, hogy az EP-választásra gyűjtenek aláírást, de feltehetően adatbázist készíthettek.