Szijjártó Péter: Butaság lenne elszalasztani a Fudan Egyetemet
A külügyminiszter interjút adott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A külügyminiszter interjút adott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A budapesti tömegközlekedés igazodik a járványügyi intézkedésekhez.
Merkely Béla oltotta be az olimpiai bajnok úszónőt.
Az eddigi nyilatkozatok szerint újabb enyhítések várhatók, ha átlépjük a 3-3,5 milliós átoltottságot.
A rektor szerint a fertőzöttek száma 2-4,9 millió között lehet Magyarországon.
A független képviselő kétségbe vonja, hogy üzleti céllal fogadnak-e vendégeket a hotelben.
Az amerikai hadsereg mikrocsipet ültetne az emberbe, de saját oltáson is dolgozik.
A friss adatok szerint egymilliónál többen a második oltásukat is megkapták már.
Kao Fu, a járványügyi központ vezetője szerint félreértlemezték korábbi kijelentéseit.
Húsz százalék körüli a pozitív tesztek aránya, holott öt százaléknál lehet a járványt kontrollálni.
Jelentősen több áldozatot szedett a járvány, mint a hétvégén.
4,63 millió dózist adtak be szombaton Amerikában, de ez sem elég.
Tavaly december 24-e óta országos a lezárás, és csak e hét hétfőtől enyhítenek egyes korlátozásokon.
Egy komoly bajban lévő szektor is fellélegezhet. Elméletileg.
Időben vágott bele a tesztelésbe, két-három hónap alatt százmilliós nyereséget termelt.
Dél-Koreában három beoltottnál diagnosztizáltak vérrögképződést.
6296 az új fertőzöttek száma, 206 beteg hunyt el a vasárnap reggeli friss adatok szerint.
A kijárási tilalom az ország 31 tartományából 23-at érint.
Nem lehet félrebeszélni a betegnek, meg kell mondani, ami van – vallja a toxikológus.
A friss kormányinfók alapján a magyar lakosság 27,5%-a már kapott oltást.
Szerinte kötelezővé lehetne tenni az oltást annak érdekében, hogy véget érhessen a járvány.
A hétvége koronavírusról szóló hírei percről percre!
Az alsó tagozatos diákok jóformán semmilyen haladást nem értek el az az otthoni tanulással – állítja a kutatás.
A miniszterelnök egy későbbi dátumot jelölt meg a középiskolák újranyitására.
A nagyvilág koronavírussal kapcsolatos pénteki hírei.
A 16–18 évesek beoltásáról még nem tudtak dönteni.
A kisbaba koronavírusos volt, de halálát egy bakteriális véráramfertőzés okozta.
Négyből egy tünet több mint két hónapon át megmarad egy svéd tanulmány szerint.
Három 35 éves fiatal is belehalt a fertőzésbe, kettőjüknek nem volt alapbetegsége.
A brit gyógyszerfelügyelet szerint az AstraZeneca-vakcina előnyei továbbra is meghaladják a kockázatokat.
Csütörtökre 4814 új fertőzöttet azonosítottak, meghalt 272 beteg.
Az elhunytak között vannak ápolók, háziorvosok, nőgyógyászok, főorvosok, egy kutatóorvos és mentősök is.
Denevérektől vagy egy titkos laboratóriumból jött vajon a Covid–19? Még a legnevesebb szakértők sem tudják biztosan a választ.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
A később kezdődő kijárási tilalomhoz idomul a közlekedés.
Az egyetlen megoldás, ha egész Ausztriát két-három hétre karantén alá helyezik.
Mellékhatás, engedélyezés, hatásosság, tárolás, szükséges adag, beoltható korosztály – az Index vakcinakisokosa a brit–svéd oltóanyagról.
A DK elnöke szerint 2022-ben az ellenzék győzni fog, és utána „el fogják vinni” a kormánypárti politikusokat.
A miniszter szerint a járvány elleni helytállás a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legnagyobb sikere.
Az orvosi kamara nem az oltottsági szintet, hanem a járványadatok javulását tekinti a nyitás feltételének.
NAV: időpontot kell foglalni az ügyintézéshez.
A Pfizer 2021 második negyedévétől jelentősen növeli az országba szállított vakcinadózisok számát.
Újabb negatív rekordot döntött a járvány Magyarországon. Az operatív törzs tájékoztatóján a nyitás részleteiről és az oltási rendről.
Ez a szám nagyon magas, főleg a tegnapi adatokhoz képest.
Több mint 1400 ember van lélegeztetőgépen a koronavírus miatt.
Gépi lélegeztetésre is szorulnak gyerekek, és covidos koraszülötteket is kezelnek a kórházak.
Április közepéig azonban marad a vesztegzár 3 tartományban.
Derüljön ki az igazság!
Holnap nyithatnak az üzletek, újraindulnak a szolgáltatások.
Április 19-én enyhítenek a két ország közötti utazási korlátozásokon.
Szerintük az már most kijelenthető, hogy ez a vakcina több ezer ember életét megmentette
Távmunkában folytatja hivatali teendőit.
A belügyminiszter szerint április végén megkezdődhet az újranyitás.
Így alakult mára Magyarországon a koronavírus-helyzet: friss adatokat mutatunk.
A betegségbe alapfokon orvos kollégánk vezeti be az olvasót.
Elképzelhető, hogy néhány fejlődő ország 2024 előtt nem jut vakcinához a vakcinaegyenlőtlenség miatt.
Négy hétre tervezik a keddtől életbe lépő korlátozásokat.
A minnesotai egyetemi központ igazgatója korábban az iskolák újranyitását támogatta, a brit variáns azonban megváltoztatta véleményét.
Az orosz oltóanyag külföldi gyártását is menedzselő befektetési alap korábban már négy indiai és két kínai céggel is megállapodott.