49 találat az Indexről, és 26 a környékéről.
Parkban vizelő idős embert bírságolt és lopott meg egy álrendőr Ferencvárosban
Nem sokkal később egy idős asszonyt is át akart verni.

Igazoltatás erdőn, mezőn és vízparton, avagy amikor Bandita biztosít
Jogszerűen igazoltathatnak, lőfegyvert birtokolhatnak, sőt ellenszegülés esetén vegyi eszközt és bilincset is alkalmazhatnak.

Ugye tudja, miért állítottuk meg?
Milyen esetekben igazoltathatnak, és milyen jogai vannak az igazoltatott személynek?
Elgázoltak két rendőrt Nagyharsányban
Igazoltatni akartak, most kórházban ápolják őket.
Igazoltatni akarták, de nem állt meg, rálőttek a rendőrök
Az ügyben két eljárás indult, a rendőrök ellen és az autóban utazókkal szemben is vizsgálódnak.

Monacói Trabanttól az álmok megvalósításáig
A dúsgazdagok városállamában furcsa ritkaság a Trabi, maga a tulaj mesél az autóról. Emellett igazoltatás és könnyfakasztás is jutott a TC Híradóba.

Igazoltatni akarták, elütötte a rendőrt
A 29 éves férfit őrizetbe vették.

Nem unatkoztak azok a rendőrök, akik a 4-es, 6-os villamost ellenőrizték
Az egyenruhásoknak volt dolga körözött személlyel, garázdával és számos szabálysértővel.

Csak a lélekjelenlét mentette meg az elgázolt közterület-felügyelő életét
Drogos vezetés miatt jogosítványa sem volt a gázolónak.

Tolta a piroson a bringát, be is került a magyar rendőrség videójába
Elkeserítően sok a szabálytalanul közlekedő a kerékpárosok és a két lábon közlekedők között is.

Lánykéréssel ért véget a igazoltatás húsvéthétfőn
Sárosi Gábor őrmester igazán stílusosan kérte meg párja kezét.

Lebukott Drakula, meglepődtek az olasz csendőrök
Hamis személyazonosság használata miatt feljelentették a közlekedési ellenőrzés alá vont férfit.
„Nem csinálhattok velem semmit, ti büdös csicskák!” – kiabálta, majd felugrott a rendőrautó motorháztetőjére
A rendőrök igazoltatni szerettek volna egy férfit Oroszlányon, aki erre szidalmazni kezdte őket.

Péntektől arcfelismeréssel is azonosíthat a rendőrség igazoltatásnál
Eddig előállították azokat az azonosításhoz, akik megtagadták a személyazonosságuk igazolását, péntektől ezt megelőzheti egy arcfelismeréses módszer.

Kőzáporral futamították meg a rendőröket Erdélyben
Vajdahunyadon egy biciklis igazoltatása nyomán lettek különösen idegesek a helyiek.
Véletlenszerű igazoltatás: bozótvágó, boxer és baseballütő is előkerült
Egy román rendszámú Audit állítottak meg a rendőrök Sopronban, kábítószergyanús anyag is volt a kocsiban.

Ittasan vezethetett Détári, ugorhat a jogsija
A volt futballsztár nem is vitatta az esetet.

12 ember és 20 csomag zsúfolódott be egy autóba
Alaposan meglepődtek az autót lekapcsoló rendőrök az M86-oson.
Kétszer is igazoltatták pár hónapon belül, mindkétszer kábítószer volt a keszthelyi férfinél
Igenis van úgy, hogy kétszer is ugyanoda csap a villám. Ezt most már a 21 éves férfi is megtanulta.
Hét körözés volt érvényben a nő ellen, mikor igazoltatták
Lopás, kábítószer-birtoklás és kiskorú veszélyeztetése miatt is keresték az asszonyt, akinek már börtönben kellett volna lennie.
Ketten próbáltak meg ittasan meglógni ugyanazzal a lopott autóval
Sikerre volt ítélve az ászári akció.

Egy belvárosi kocsmában is igazoltattak a rendőrök a tüntetés után
A Kisüzemnél zártak körbe egy csoportot, aztán a kocsmában is intézkedtek.

Igazoltatni akarta a sofőrt, az ellenállt, erre lelőtte
Eljárás indul a francia rendőr ellen.

Miért tapogatja a rendőr az igazoltatott autójának hátulját?
Mármint Amerikában, és az összes amerikai filmben, itthon ez nem szokás.

Az aktivistát igazoltatták, a politikust megfenyegették a kaposvári rendőrök
Még egy kérdés, és jön az előállítás - mondta a rendőr.

Ügyészség: nem történt bűncselekmény az Újpesten meghalt férfi igazoltatásánál
Valaki feljelentette a rendőröket, de nem indult nyomozás.
Azzal nyugtatta a rendőr a sofőrt, hogy csak feketéket ölnek meg
A georgiai rendőr ellen vizsgálat indult, irodai munkára helyezték át.

Politikai szóváltás lett az igazoltatás közben meghalt férfi ügyéből
Rendkívüli közgyűlésen véglegesítették a kerületi kapitányt. Az ellenzék furcsállotta az eljárást, a polgármester válaszolt.

BRFK: Az igazoltatás közben meghalt férfi agresszíven viselkedett a rendőrökkel
A rendőrség azt állítja, furcsán viselkedett Á. István, majd el is lökte az egyik rendőrt.

Hiába kéri a család az igazoltatás közben meghalt férfi boncolási jegyzőkönyvét
A rendőrség az ügyészségre mutogat, akik viszont nem értik, miért nekik kéne engedélyt adni erre.

Rendőri hibákat emleget az igazoltatás közben meghalt férfi rokona
Az ügyészség már vizsgálja a halállal végződő újpesti igazoltatást.

Náci géppisztoly került elő az igazoltatásnál
A működőképes MP40-es mellett rengeteg töltény is volt az ausztrál férfinál.

Rendőrök igazoltattak a HÉV-nél, buszokon a Szentendrei úton
Nyolc rendőrautót is látni Aquincumnál, egy bombafenyegetés miatt keresnek valakit.
Rendőri bántalmazás miatt nyomoz az ügyészség a turai férfi halála után
Igazoltatni akarták, de elfutott. Egy szemtanú szerint a rendőrök elkapták és ütni kezdték, még aznap este meghalt.

8381 embert igazoltatott a rendőrség egy nap alatt
Vonatokon és állomásokon razziáztak a magyar rendőrök, illegális migránsokat is találtak.
Félmillió forint kártérítést kap a rendőrrel hepciáskodó sofőr
A rendőr azt mondta neki, akár le is lőhetné, erre azt válaszolta, "tessék, lőjön le"!

Leszállnak a rendőrök a hajléktalanokról
Az ok nélküli igazoltatások törvénysértők és zaklató jellegűek, a BRFK megállapodást kötött a jogvédőkkel. A Blahán tartott sajtótájékoztató közben a rendőrök oszlophoz állítva igazoltattak egy hajléktalant.

Negyvenezerre büntették az autóst az álrendőrök
Ha felismeri a csalót, akkor telefonáljon a rendőrségre!
Egy héten át ellenőriznek a rendőrök a pályaudvarok környékén
Több kerületben is igazoltatnak, motoznak majd, az autókat is átvizsgálják.

Nincs nálad személyi? 50 ezer forint lesz!
Keményen büntetik a magyar rendőrök az iratok nélkül mászkáló felvidékieket a migránsok miatt.

Megkapta az állást, igazoltatták, bevitték, felakasztva találtak rá
A színesbőrű nő családja nem hiszi el a texasi rendőrök verzióját az öngyilkosságról. Az elképesztő igazoltatás videója kérdéseket vet fel.
Elaludt, miközben igazoltatták
A 45 éves nő több altatót és nyugtatót is bevett, mielőtt kocsiba ült.

Visszavonta a rendőrök elleni feljelentését Ács roma polgármestere
A rendőrségi rádió felvétele alapján nem rá vonatkozott a kisebbségi jelző.

Vizsgálja a rendőrség, amiért a készenlétisek cigánysága miatt rászálltak Ács polgármesterére
Nem tudták, ki ül az autóban, csak azt látták, hogy kisebbségi. Lakatos Béla szerint nem az igazoltatás a baj, hanem hogy a származása erre az indok.
9 nappal a merényletek előtt igazoltatták az egyik terroristát
Amedy Coulibalyt rutinellenőrzésre intették le, de mivel a terrorelhárítás nem reagált, elengedték.
Észak-Pestet ma megszállja a rendőrség
Igazoltatásra, átkutatásra lehet készülni. A IV., XIII., XV. kerületben fokozott ellenőrzés lesz.
Papírok nélkül, ittasan vezetett
De legalább nem volt lopott az autó.
Kiderült, miért igazoltatják a rendőrök az ételosztásnál sorbanállókat
Körözött emberek bújhatnak meg közöttük, de a közlekedés biztosításához is kellenek a rendőrök.