Ingyen juthatsz hozzá ezekhez a vitamindús gyógynövényekhez
Tavasszal már egy kellemes hétvégi kirándulás keretében is gyűjthetünk azokból a gyógynövényekből, amelyeket akár egész évben is fogyaszthatunk majd.
Tavasszal már egy kellemes hétvégi kirándulás keretében is gyűjthetünk azokból a gyógynövényekből, amelyeket akár egész évben is fogyaszthatunk majd.
Most kiderül, hogy jelenleg milyen intézmények tartoznak a világ legjobbjai közé!
Új megközelítés született a legsúlyosabb rákbetegségek gyógyításával kapcsolatban.
Magyar kutatóknak köszönhető.
A szakértő szerint segítségül hívhatjuk vérnyomás-, bél-, gyomorsav-, bőr- és alvásproblémák esetére is. És ez még nem minden.
Gyerekkorunk rendelőinek illatát talán a mai napig fel tudjuk idézni, de vajon még korábban milyen volt Magyarországon orvosnál lenni?
Roger Kirby prosztatasebész és urológiaprofesszor külön cikket szentelt annak, mennyi esélye lehet Károly királynak a gyógyulásra.
Nem véletlenül lett az idei év gyógynövénye. A gyógyászatban és a gasztronómiában is sokoldalúan felhasználható.
Egy súlyos betegségre, az örökletes angioödémára találhattak gyógymódot a kutatók az első vizsgálatok szerint.
Derülni fogsz a legújabb magyar egészségügyi innováció nevén, de hálás is leszel neki.
Nemcsak hidratálnak, de gyógyhatással is rendelkeznek.
A csontokat jóval az állatok és emberek halála után is felhasználták.
Génalapú terápiák, robotsebészet – Magyarországon nyugat-európai szintű onkológiai kezelések állnak rendelkezésre.
Egy új felfedezés szerint a baktériumok agy nélkül is képesek emlékezni. Ez a felismerés a gyógyítást és a gyógyszeres kezelést is forradalmasíthatja.
A magyar orvos jött rá, mi okozza a gyermekágyi lázat. Életének erről a részéről film is készült, melyet a napokban mutattak be a magyar mozikban.
Óvakodjon a kézenfekvő megoldásoktól.
Az első antibiotikumból még nem állt rendelkezésre elegendő mennyiség, hogy a nulladik beteget meggyógyítsa, ma meg már túl sok is van belőle.
A Himalája szent gyümölcse az egyik legjobb C-vitamin-forrásunk lehet egészségünk megőrzése érdekében.
A zene nem csupán ellazít, hanem segít a fizikai fájdalom csökkentésében is. De vajon mit hallgassunk akkor, ha majd szétesik a fejünk?
A legtöbb műtét sikertelen volt, és korántsem fájdalommentes.
Inhalálhat is vele, az orra meghálálja!
Az antibiotikum a felfedezése óta milliók életét mentette már meg, de feltalálása nem ejtett csorbát a gyógyítás régebbi módszerein sem.
A gyógyító robotok világa már nem csak sci-fi: ugyan másképp festenek ezek, mint a filmekben, de nagyon is léteznek!
Egy fiatal újságírónő, felfedezte Balin az ősi indonéz Jamu titkát. Ismerje meg, hogyan gyógyíthatja meg testét és lelkét ezzel a bevált módszerrel.
Egy még nem engedélyezett kemoterápiás készítmény okozta a bajt: nem ezt kellett volna a betegnek kapnia.
Több millió forintba is kerülhet a forradalmi terápia.
Már az ókori görögök is tudták, hogy melyik gyógynövény jelenthet gyógyírt fejfájás vagy emésztési problémák esetén.
Egy hét alatt begyógyul a sérült felhám.
Miért lett a gyógyszertárak és az orvoslás jelképe a botra tekeredő kígyó? Pikáns mitológiai történet áll a háttérben.
A gyógyszeres kezelés egyelőre csak a tüneteket enyhíti.
Több millió ember élete menekülhet meg.
Hogy lesz halottból gyógyszer, vérből lekvár? A 16. században ez nem volt kérdés.
Gyermekorvost kérdeztünk, hogy jól teszik-e az anyukák, ha teafaolajjal kezelik a gyerekbetegségeket.
Sokat ronthatunk a betegségünkön és a gyógyulási esélyeken, ha nem vesszük komolyan a náthát. Mert a megfázás sem gyerekjáték.
Magyarországon minden évben 35-40 ezer ember kap stroke-ot, a túlélők 40%-ánál súlyosan károsodnak a mozgásfunkciók, de a tánc segíthet a rehabilitációban.
Hétszer annyi nőt, mint férfit érint nálunk ez a betegség.
A placebohatás nem a modern idők hozománya, már a középkorban is ismerték.
A nőknél ez a második leggyakoribb halálok.
Harminc éve nem történt ilyen felfedezés.
Folyamatos kezeléssel és gondozással elérhető a tünetmentesség.
Jobb a szórakoztató robottal gyakorolni, mint a számítógéppel.
Magas radioaktivitást tartalmazó oldatot juttatnak a betegek vérkeringésébe.
Abban bíznak, hogy csökkennek a várólisták.
Ebbe halt bele Munkácsy, Semmelweis boncolás közben kapta el, Ady verseit a betegségre akarták fogni – és most újból terjed a szifilisz.
Egy különleges, mágikus eszközről kapta a nevét a kissé vulgáris kifejezés.
Hősiesen küzdenek az emberéletekért az ukrajnai ápolók és egészségügyi dolgozók a háborúban.
A heroin, a kokain, a morfium vagy a kannabisz még a 20. század elején is a gyógyszeripar alapanyagainak számítottak.
Egy ölelésben sok minden van, de azt kevesen hinnék, hogy a szervezetre is jótékonyan hat.
Percenként 20 ember hal meg rákban, pedig megelőzhető a betegség.
Tudományosan bizonyították, hogy a megfelelő D-vitamin-szint véd a koronavírus kockázatai ellen.
Az elhízásnak különböző rizikófaktorai lehetnek, egy átfogó kutatásban részletezték, hogyan adhatják ezek a jövőbeli fogyókúrás módszerek alapjait.
A festőművész a Velvetnek elmondta: kutatók is igazolták, hogy alkotásai jótékony hatással vannak az emberi szervezetre.
Az Alzheimer-kórt nehéz időben észrevenni, szerencsére már létezik olyan vizsgálati módszer, amivel még a korai tünetek idején felismerhető a betegség.
Az idei év legjobb tíz kórházából három is európai.
Korábban egyik páciense tálalt ki a műsornak, ezután vált annak célpontjává.
Jövő ősszel fejezik be a rekonstrukciót.
Az énekesnő hat éve Amerikában él, és az elmúlt időszakban nem is látogatott Magyarországra!
Új módszert teszteltek német és brit tudósok. Az állatokon már bevállt.
Hihetetlen, de igaz sorozatunk következő epizódja egy bizarr orvos történetét mutatja be, aki mesésen gazdag lett a kecskéknek köszönhetően.
Egy új magyar fejlesztés segíthet a sérülések ellátásában, meggyorsítva ezzel a gyógyulási folyamatokat is.