Ne telepítsd ezt a frissítést: használhatatlanná teheti a számítógéped
A felhasználók arra panaszkodnak, hogy nagy gond van egy Windows-hoz kiadott frissítéssel.
A felhasználók arra panaszkodnak, hogy nagy gond van egy Windows-hoz kiadott frissítéssel.
Az autók nem használhatják az utat, de azon nem dolgoznak még, és azt sem tudni, mikor kezdik, illetve mikor fejezik majd be a munkálatokat.
A szakemberek egész nap dolgoztak.
Két időpontban is lezárják a pálya egy szakaszát.
Szikszó térségében.
Rengetegen kihasználták a hézagot, a cég viszont lecsapott.
A tulajdonosok tudta nélkül adta el a járműveket.
21 gépjárművet vett át a sértettektől és ezek közül 17-et értékesített engedély nélkül.
Kína csökkenteni akarja a por sűrűségét és a súlyos szennyezéssel járó napok számát.
Barta Judit a nevét az anyukája kedvenc babájáról kapta. A család lányai, asszonyai harmadik generáció óta adnak új életet a beteg, sérült babáknak.
A padló nyikorgása rendkívül bosszantó tud lenni, de sok esetben viszonylag egyszerűen orvosolható.
Villámgyorsak voltak, de A Szikla helyett inkább Vin Dieselnek néz ki.
A színész tett először panaszt szobra bőrszíne miatt.
Már egyetlen apró dolog megváltoztatása is kitisztíthatja az elmét.
A szakember-elvándorlást a szabályok lazításával orvosolnák a döntéshozók, de úgy tűnik, az emberélet nem izgatja őket.
Nem volt olcsó mulatság.
A tulajdonos meglepődött a csaknem negyvenmilliós javítási költségen.
A vállalat szerint a videó vágói hibáztak.
A szavatosság univerzális csodafegyver? Aligha!
Több mint 130 sebezhetőséget javít.
A Totalcar szakértője elmondja, hogyan juthat hozzá az önnek járó pénzhez.
Több nehézségről is beszámolt a MÁV.
Akár otthon is neki lehet kezdeni a tönkrement családi képek feljavításának.
Több autópályán is fennakadásokra kell számítani.
A környékbeliek a tűzoltóautó javítására gyűjtenek.
Megsérült az útburkolat, javításra szorul.
Az autót jó állapotban kell üzemben tartani, amivel súlyos meghibásodásokat és baleseteket lehet elkerülni.
Pedig nagyon vártuk.
Ennek ellenére márciusban már a teljes felújított vonalon megindítanák a közlekedést.
Beszakadt alatta az út, nem látta a repedéseket.
Nagyszerű praktika, amivel megmenthető a tönkrement magas sarok.
A hangulatingadozás, a lehangoltság és a stressz fárasztó hatása rendkívül megviseli az embert, ám a hasznosabb természetes megoldásokat keresni.
Javítani sem lehetetlen, de rontani az állapotán is viszonylag egyszerű.
130 ezer négyzetméteren újították fel a burkolatot.
Sok ajánlat érkezett az épületek javítására.
Hogy lehetünk divatosak, egyediek, zöldek?
Nem kell mindig újat venni a sérült, ütött-kopott tárgyak helyett. Itt a bizonyíték!
A program augusztus óta elérhető.
A Szépvölgyi útnál teljes szélességében felbontják a rakpartot.
Rekordidő alatt építették be a vasbeton szerkezetet helyettesítő pályatáblákat.
Drága javítások, egy új Volkswagen, a műszaki vizsga rejtelmei, és egy gyors Mazda. Totalcar Híradó.
Az egyénileg beadott kérelmek mintegy 24 százaléka szorul javításra.
A mondat, amiről sosem hittem, hogy leírom: elromlott a Toyotám! De legalább közösen tanulhatunk az én káromból, szóval gyere, akkut gyógyítunk.
Te hogyan óvod a látásod? Annak megelőzése, hogy szemeid romoljanak, sokszor csak egy kis odafigyelés kérdése. Tippjeinkkel te is védheted szemeid.
A nagyjavítás egy hónapot vett igénybe.
Úgy rázkódik a mosógéped, hogy az ablak is beleremeg, netán el is ugrál a helyéről? Mutatjuk, mi lehet a probléma.
Hiába SE, nem könnyű javítani. Legalább az akku nőtt.
Van e jogom valamit követelnem az eladótól vagy van-e értelme jogi útra vinnem?
Ha a fuga kipereg, nem kell lebontani a csempét, mert javítható.
Az egykor világos csíkok ismét hófehérek lehetnek ezzel a remek megoldással.
Egy világszerte 100 milliárd dolláros piacra igyekeznek betörni.
Ettől függetlenül azt mondták, hogy a terv végrehajtása jól halad.
Biztosítóberendezés hibája okoz fennakadást.
Egy kép többet mond ezer szónál.
Az utóbbi hatvan évben ne volt ilyen nagyszabású felújítási projekt a műemléknél.
A motorok szervizkönyveiben nincs benne, hogyan kell javítani a vázat. Mert hivatalosan nem javítható - mégis csinálják. Hol az igazság?
Otthoni meghibásodásoknál már havonta kevesebb mint ezer forintért is elérhető a szakszerű segítség.
A sárga angyal elvégezte a javítást, majd a bolgár honosságú jármű sofőrje elsodorta a szerelőt és elhajtott.