Kigyulladt az egyik gyorsétterem a budapesti reptéren
Az épületrészt átmenetileg kiürítették Ferihegyen.
Az épületrészt átmenetileg kiürítették Ferihegyen.
Kelepcébe kerültek azok a nyugati cégek, amelyek a háború kezdete után nem vonultak ki Oroszországból.
Mindannyian ismerjük ezeket a gyorséttermeket, azonban vannak olyan helyek, ahol teljesen más érzés elfogyasztani a megszokott menünket.
Megtalálták, mi adja a gyorséttermi hamburgerek ízét, mi pedig megmutatjuk.
A bíró lesöpörte az asztalról a gyorsétteremlánc védekezését.
Mozijegyet, egy Starbucks poharat, három csomag cukorkát, két tollat és néhány kulcstartót kapott munkáltatójától.
A lépést a szélsőséges időjárás nyomán kialakult hiány miatt kellett megtenni.
Újfajta sajtburgerrel rukkolt elő a Magyarországon is elterjedt gyorsétteremlánc, csak sajtból áll ez a szendvics.
Akár 20 év börtönt is kaphat.
A vásárló egy „idegen, nedves anyagon” csúszott el a vállalat floridai éttermében.
Kínkeserves a szakítás Oroszországgal – és ennek három fő oka van.
Csak pár étteremben lesz elérhető a szolgáltatás.
Bírságot viszont egyelőre egyik étteremlánc sem kapott.
A rendhagyó étlap november 9-ig lesz elérhető az étkezdében.
Kár, hogy nincs még több ilyen reklám.
Egy ügyvéd azzal vádolja a gyorséttermi láncot, hogy ételei nagyobbnak tűnnek a hirdetésekben, mint a valóságban.
A Borsodi, a Dreher és a Heineken ellen is fellépnek.
Szembement-e az MVM elnöke Paks II kommunikációjával? Miért fizet az UEFA a budapesti szemetelésért?
Az étteremlánc vitatott kampánnyal szeretné javítani a nemi arányokat a séfek között.
Mi a tökéletes sült krumpli titka? Miért lesz szottyos a hasábunk? Mit érdemes házhoz rendelni? Megannyi krumpliügyi kérdésre kerestünk választ.
A megmaradt pénzüket inkább a munkabérekre fordítják.
A Burger King Magyarországon elsőként széles körben elkezdte árulni a hússzerű, de növényekből készült szendvicset. Megkóstoltuk: a végeredmény szinte megkülönböztethetetlen annak, aki félévente téved be egy Burger Kingbe.
Európa-szerte 25 országban, több mint 2500 étteremben kezdték ma árulni.
Legalábbis a nem lebomló műanyagból készültek. A McDonald's már teszteli a műhúsos burgert, ha Kanadában jól megy, hozzánk is eljöhet idővel.
Környezetvédelmi megfontolásból mondanak búcsút az apró ajándéktárgyaktól.
Leteszteltük a gyorséttermek vegetáriánus hamburgereit, és már megint mi, magyarok vagyunk a legjobbak a felhozatalban.
Bármennyire is meredeken hangzik, valószínűleg a műhúsé a jövő, és erre a befektetők is rájöttek.
Azt állítják, hogy pontosan ugyanolyan íze van, mint az eredetinek. Egyelőre csak Amerikában lesz elérhető.
Egy étterem már meg is nyílt, egy másik pedig még az idén megnyílik a szlovák fővárosban.
Kipróbáltuk a Burger King zöld hamburgerét, amitől egy kutatás szerint rémálmai lesznek az embernek. Egészen más élettani hatást tapasztaltunk.
Mit tehetsz vegaként egy gyorséttermben? Éhen halhatsz vagy lehetsz kreatív.
A Grilled Doggal a gyorsétterem megpróbálja megújítani a magyar hot dogozást. De vajon felérnek az IKEA-hoz? Háromféle hot dogot adnak keddtől, végigkóstoltuk őket.
Egy reklámmal aktiválták a nézők Google Home-ját, és felolvastatták vele a Whopper Wikipédia-szócikkét. Aztán a fagyi visszanyalt.
Térképre vittük az összes McDonald's, Burger King és KFC-éttermet az országban.
Szójával etetik a marhát, de a szójatermeléshez a farmerek kivágják az esőerdőt.
"Az már nem a mi dolgunk" - mondta mosolyogva az étterem dolgozója a cipő nélkül kidobott nőre.
Viccesek, ironikusak, és előszeretettel küldik el melegebb éghajlatra a konkurenciát és a reklamálókat.
A gyorséttermet fehér vásznakkal borították be, majd festékszóróval McDonald's feliratokat pingáltak rá.
A Burger King és a Zing is ráugrott az úszó mondatára, pedig a Meki az olimpia szponzora.
Az étteremlánc a sajtos makarónit ötvözte a cheetosszal.
Az ötlet nem is olyan meglepő, mivel körülbelül 2-3 főre jut egy szauna az országban.
A telefonáló tűzoltónak adta ki magát, és arra hivatkozott, hogy veszélyes gázok keletkeztek az étteremben. Az esetről videó is készült.
Aki rajong a furcsa dolgokért, ölne a csípősért, az a Burger Kingben találhatja meg álmai hamburgerét.
Csak az internet népét akarta szívatni. Sikerrel járt.
A Big King a kilencvenes években egyszer már megpróbálta a saját terepén megverni a Mekit. Most már Magyarországon is kapható, és ki is próbáltuk.
Majd a kulcsot sem találták.
Sőt, a magyar alapanyagok néhány külföldi gyorsétterembe is eljutnak.
Kipróbáltuk a Burger King fekete szendvicsét. Milyen lesz tőle a kaki? Milyen érzés beleharapni? Milyen a fekete buci állaga? Kattintson, és mindent megtud!
Ha valaki azzal cikizi, hogy Magyarországon milyen a McDonald’s, nyugodtan mondja azt neki, hogy lehet, de Burger Kingben fél Európát lenyomjuk!