Havas Henrik miatt ment a pszichiátriára a magyar színész: meglepő az oka
Havas Henrik miatt Görög Lászlónak a mai napig bevillannak azok a képek, amiket az elmegyógyintézetben látott.
Havas Henrik miatt Görög Lászlónak a mai napig bevillannak azok a képek, amiket az elmegyógyintézetben látott.
Valósággal újjászületett.
Havas Henrik elárulta, mennyit keresett az RTL Klub Heti Hetes és a TV2 Mokka című műsorában.
Németh Balázsról kemény véleményt fogalmazott meg.
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!
Két napot töltött intenzív osztályon a népszerű újságíró.
Havas Henrikről nyáron derült ki, hogy a bal szívkamrája csak 50 százalékosan működik, elkerülhetetlen volt az életmentő műtét.
Rúgtak már ki valakit ilyen gyorsan a tévéből? – tette fel a kérdést.
Azt mondta: nem esik neki jól, hogy kirúgták a kollégáját.
Közel húsz éve diagnosztizálták, mégis nemet mondott a pirulákra.
Havas Henrik szerint többek között Friderikuszból a tehetség hiányzik, ami benne viszont megvan.
„Ne foglalkozzon senki Pintér Sándorral, se a Fidesz egészségpolitikájával.”
Havas Henrik Liptai Claudia műsorában mesélte el, hogy lányunokája mit mondott neki.
Havas Henrik teljesen váratlanul, az élő adás előtt két perccel közölte Liptai Claudiával, hogy nem tud vele többé együtt dolgozni.
Havas Henrik volt Liptai Claudia vendége A Nő A Tét című YouTube-műsorban. Olyan titkokról beszélt, amiket eddig sosem hallhattunk.
A „tanár úr” Friderikusz Sándort is alaposan megfricskázta.
Liptai Claudia meg sem próbálta visszafogni magát, Havas Henrik hiába mentegetőzött.
Friderikusz Sándor Havas Henrik szerint hazudott egy műsoráról. A mai napig nem áll vele szóba.
Mindössze 22 ezer embernek van ekkora nyugdíja az országban.
Hírösszefoglalónkból az is kiderül, mennyi nyugdíjat kap Havas Henrik.
Havas Henriket 2017-ben váratlanul, egyik napról a másikra bocsájtották el az ATV-től.
Genetikailag lustának tartja magát, de ha lett volna menedzsere, már Hollywoodban lenne a filmiparban.
A hírösszefoglalóban még: Havas Henrik nem gondolja, hogy fog még szerepelni a tévében, Wossala Rozina lefogyott, Fésűs Nellynek arisztokrata felmenői vannak.
Havas Henriket lánya két unokával ajándékozta meg, Zsófival és Péterrel.
Metzker Viktóriát eljegyezték, Tápai Szabina szerint pedig irracionális, hogy otthonülő anyukaként a médiában többet keres, mint amennyit kézilabdázóként keresett.
Húsvéti véleménycunami következik a Heti hetes sztárjairól.
A műsorvezető oltáspárti, nem válogat az oltóanyagok között.
Mindez a Jobbik-közeli N1TV-ben hangzott el.
A hírösszefoglalóban még: Horváth Tamást kirúgták a TV2-től, és Havas Henrik nagyon sokat beszél Baukó Éváról.
Sok hír van ma: válik a feleségétől Kovács Áron rádiós, Fluor Tomi pedig másfél éve pszichológushoz jár, aki szerint a baseball-sapka az elbújás jelképe.
A műsorvezető szerint semmilyen munkakapcsolat nem volt közte és Baukó Éva között, amit igazolni is tud.
Mai hírösszefoglalónkból kiderül az is, hogy Liptai Claudiát nem ismerték fel a gyerekei egy óriásplakáton.
Rágalmazás és becsületsértés miatt.
Gulyás Márton Partizán c. Youtube-csatornáján a Heti Hetes szereplőivel beszélgetett az egykor RTL-en futó műsorról.
Tudod, az ismert magyar tévéseknek mi az eredeti neve?
Molnár György „Elefánt” szereti és tiszteli Presser Gábort. És fogalma sincs milyen mondatokat tulajdonított neki Havas Henrik.
Havas Henrik tizenöt és tízéves unokája most az anyjukkal együtt Kisorosziban lakik.
Havas Henrik elárulta, mi a lassan öt évtizede tartó házassága titka.
Egy internetes híroldalon kapott lehetőséget új műsora prezentálásához. Csütörtökönként este hatkor.
Havas Henrik két év után saját műsorral tér vissza.
Havas Henrik 2017 óta nem szerepelt a televízióban, ekkor ugyanis a Való világ egykori szereplője szexuális zaklatással vádolta meg. Perre mennek.
Havas Henrik ezért nem televíziózik 2017 decembere óta.
A 15. születésnapját ünneplő Mokka emlékezetes adásaiból szemezgettek a műsorkészítők.
Havas Henrik megdöbbentő szavakat adott Kálmán Olga szájába.
Tagadta a zaklatást, de amit Kálmán Olgával szemben megengedett magának, az minden beismerésnél árulkodóbb volt.
Szerinte előbb-utóbb majd megcsörren a telefon, addig meg élvezi a nyugdíját.
Nem esett kétségbe, hogy az ATV nem hosszabbította meg a szerződését.
Havas Henrik december 31-én lejáró szerződését nem hosszabbítja meg az ATV.
Eközben Rékasi Károly minden nap hálát mond Pikali Gerdának, Havas Henrik pedig megszólal a kirúgásával kapcsolatban.
Nem hosszabbítják meg a december végén lejáró szerződését.
Az újságíró hosszú interjút adott. Beszélt a vádakról, és arról, szerinte mi jön most. Könyvet is írna az egészről.
Úgy tudjuk, Havas elismerte, hogy "viccből" vibrátort küldött Molnár Anikónak. Előkerült egy kínos felvétel a Hal a tortán-ból.
Az ATV belső vizsgálatot indított ügyében, amíg pedig a helyzet tisztázatlan, a tévés nem is lesz látható a képernyőn.
Havas Henriket felfüggesztette az ATV.
Vizsgálják a zaklatási ügyeket, amíg ez le nem zárul, Havas nem szerepelhet a tévében.
Lehet, hogy Havas Henrik nőket zaklatott, de az újabb vád olyan helyen jelent meg, amiben épeszű ember nem bízik. Az óvatosságnak más oka is van.
A Havas Henrik körüli botrány alaposan megosztja a közvéleményt és a médiát. Egyelőre nem tudni, mi az igazság.
Havas a településen önkormányzati képviselő. Nem teljesen világos, hogyan, de az állítólagos molesztálási ügyét vizsgálná az önkormányzat.
A Jobbik elnökéről szóló Havas-könyv Vonának csodás lehetőség, hogy mindenkivel tudassa: már jófiú, nincs már cigányozós, zsidózós radikalizmus. A kötet mélypontján egy KDNP-s képviselő bukkan fel.
A tévés a tőle megszokott eleganciával reagált az egykori valóságshow-szereplőnek.