68 találat az Indexről, és a környékéről.
Ez a világ 5 legkülönlegesebb gyorsétterme
Mindannyian ismerjük ezeket a gyorséttermeket, azonban vannak olyan helyek, ahol teljesen más érzés elfogyasztani a megszokott menünket.
Hideg kávé, kevésbé keserű sör – a Z generáció merőben másként fogyaszt
A sört is teljesen máshogy szeretik, mint a felmenőik.
Vizsgálatot indítottak a KFC és a Burger King ellen
Bírságot viszont egyelőre egyik étteremlánc sem kapott.
A KFC reklámja a zsidóellenes kristályéjszakára emlékeztette a német fogyasztókat
Azt állítják, véletlen hiba csúszott a rendszerbe.
A kínai éttermek száma alapján döntené el Tajvan hovatartozását a kínai kormányszóvivő
Mémtengert indított el az ötlete.
Salátahiány miatt káposztát tesz az ételekbe a KFC
Háromszoros a saláta ára a szigetországban.
Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a KFC és a Burger King ellen
A Borsodi, a Dreher és a Heineken ellen is fellépnek.
Növényi alapú csirkemenü árusításába kezd az amerikai gyorsétteremlánc
Január 10-től korlátozott ideig lehet majd kapni a Beyond Meat növényi alapú sültcsirkéjét a KFC-ben.
Ebédre vágyott, hányingerrel távozott a gyorsétteremből
A kulináris meglepetés nem öregbíti a gyorsétterem hírnevét.
Túl sokáig ettek a KFC-ben, pénzbüntetést kaptak
Kitört a felháborodás, a cég végül elengedte a büntetést.
Gyorséttermek szívószál és pohártető nélkül
Gyorséttermi körkép a plasztikzárlat után.
Futárautó ütközött frontálisan Budapesten
A sofőr megsérült.
Egy gyorséttermi dolgozó megmutatta, hogyan készül valójában a mártásuk
Sőt, nemcsak a mártás elkészítési módját leplezte le, azt is megmutatta, hogy készítik a tejshake-et. (Jó sok vízzel.)
A KFC az orosz 3D nyomtatott húsban látja a jövőt
Ha minden jól megy, már ősszel elkészülhet a KFC első laborban növesztett csirkemell csíkja.
A szottyos krumpli a gyorséttermek igazi Achilles-sarka
Mi a tökéletes sült krumpli titka? Miért lesz szottyos a hasábunk? Mit érdemes házhoz rendelni? Megannyi krumpliügyi kérdésre kerestünk választ.
A KFC tagadja, hogy szerelmi szál kavarna be a tatabányai éttermük működésébe
Különös Facebook-bejegyzés jelent meg a tatabányai KFC nevében. Az üzemeltető jogi lépéseket tervez.
A KFC is bevezeti a műhúsos menüt
Atlantában kezdik tesztelni a növényi alapú hússal készült vega menüt, az országos terjesztés a cél.
Zöldséglepénnyel és luxusszósszal csábítják a vegákat
Leteszteltük a gyorséttermek vegetáriánus hamburgereit, és már megint mi, magyarok vagyunk a legjobbak a felhozatalban.
A világ egyik legnépszerűbb fesztiválján egy reklámfigura DJ-zett a nagyszínpadon
Valószínűleg poptörténelmet írt a Kentucky Fried Chicken.
A rántott csirkecombok atyja tényleg csak akasztott ember nem volt
Majszolás közben emlékezzünk a legendás Sanders ezredesre.
Halálra ítélt rab ártatlanságát is bizonyította életében Sir Arthur Conan Doyle
Kár, hogy a bíróságot ez akkoriban nem igazán érdekelte.
Vádat emeltek az Index munkatársát megverő biztonsági őr ellen
Súlyos testi sértés kísérletéért felelhet a 29 éves férfi.
Vegaként a Mekiben: vagy éhen halsz, vagy ügyeskedsz
Mit tehetsz vegaként egy gyorséttermben? Éhen halhatsz vagy lehetsz kreatív.
Ezen a bulin a bimbótapasz és a tangabugyi volt a dresszkód
A fehérneműknél pedig talán csak a tervezőjük érdekesebb.
Csirkehiány miatt nem nyitott ki több száz KFC az Egyesült Királyságban
Ide vezetett egy logisztikai baki.
Leutánoztuk a hőst, aki a csirkés vödörbe töltötte az üdítőt
Nem akkora lázadás ez, mint elsőre tűnik.
A KFC előtt megvert Index-újságíró arról posztolt, hogy mi történt azóta
Szabó Zoltán beszámolt az ügy fejleményeiről.
Megegyezett a KFC a megvert vendéggel, jótékony ügyeket támogat
Kollégánkat még ősszel verte meg az étterem biztonsági őre. Most megállapodás született.
Kidobja a KFC a biztonsági cégét
Azután döntöttek így, hogy az egyik biztonsági őr durván bántalmazta munkatársunkat.
Hungarian Journalist Beaten in Budapest KFC
He wanted chicken wings for here. He couldn't. He wanted to file a complaint. He couldn't. Then he made the mistake of asking for the manager.
Complaining KFC Guest Gets Beaten by Security Guard in Budapest
He wanted chicken wings for here. He couldn't. He wanted to file a complaint. He couldn't. Then he made the mistake of asking for the manager.
Megverték az Index újságíróját a KFC-ben
Vasárnap este a budapesti Király utcában található KFC gyorsétterem biztonsági őre megverte Szabó Zoltánt, az Index újságíróját, tartalomfejlesztési vezetőjét.
Fura cég alkalmazottja volt a kollégánkat megverő, kirúgott biztonsági őr
Necces központ és pénzügyek, eltiltott cégvezetők.
Kirúgták a kollégánkat megverő biztonsági őrt
A KFC üzletvezetőjét felfüggesztették. Panaszkezelési tréninget is szerveznek az alkalmazottaknak.
Megverték az Index újságíróját a Király utcai KFC-ben
A vendégkönyvet akarta volna kikérni, ehelyett a biztonsági őr véresre verte. Ezt videóra vette.
Menő ruhákkal és kiegészítőkkel jött ki a KFC
Vannak felvarrók is. Menő vagy ciki a sok csirkecombos holmi?
Keddtől a KFC-ből is lehet rendelni a Netpincéren
De csak Pest belső kerületeibe szállítanak ki.
Mától a KFC-ben is reggelizhetsz, leteszteltük milyen
Végigettük a KFC új reggeli menüjét. Toast szendvics, qurrito, ciabatta, bagel napindítónak.
A KFC illatgyertyával sokkolja Új-Zélandot
Csak 25 darab készült belőle, ez egy karácsonyi nyereményjáték új-zélandi módra.
Teszteltük a KFC titkos receptjét
Kikerült egy fotó a csirke bundájába rejtett 11 titkos fűszer nevével, mi pedig a KFC titkos receptje alapján sütöttük meg a hétvégi ebédet.
Teszt: megpróbáltuk felfedni a KFC titkát
Egy újságíró talált rá a Kentucky Fried Chicken titkos keverékének receptjére, mi meg kipróbáltuk.
Kiderült a KFC titkos receptje
Sanders ezredes családi emlékei közül került elő az összetevők listája.
350 ezren nem akarják, hogy a KFC antibiotikummal kezelt csirkét áruljon az éttermeiben
Több fogyasztvédelmi szervezet tiltakozik közösen.
Ha eddig nem rágta a körmét, a rántott csirkés körömlakk miatt rászokik
A KFC ízesített körömlakkokkal támad Hongkongban.
Eléggé beégett a KFC a lopott, pornográf reklámjával
Egy áthallásos fotót posztoltak egy nőről, aki egy fickó ágyéka körül matat. Nem kellett volna.
Az ünnepekre való tekintettel Mikulásnak öltözve rabolta ki a KFC-t
Egy angliai étterem ablakán mászott be az ismeretlen férfi, és elvitte a bevételt.
Ez a nő eléggé indulatba jött a rántott csirkétől
Egy angliai KFC-ben akadt ki annyira, hogy kis híján szétvert mindent.
A legnagyobb gyorséttermek imádják a hazait
Sőt, a magyar alapanyagok néhány külföldi gyorsétterembe is eljutnak.
Enne pizzába csomagolt rántott csirkét?
Már van ilyen. Megkóstolná?
Sült patkányt kaphatott a KFC-ben
Devorise Dixon egy kaliforniai gyorsétterembe tért be egy kis csirkemellért, de úgy gondolja, helyette egy jól átsült patkányt kapott.
Még mindig a McDonald's vezet
Bár a KFC és a Burger King is jön fel: egyre több éttermük van, miközben egyre kevesebb a Meki.
Nyolclábú csirkék miatt őrjöng a KFC
Kínai konkurensei azt terjesztik, soklábú, sokszárnyú mutánsokkal etetik a népet.
Családi vacsora közben adtak pornót a KFC-ben
Az étterem vezetője ijedtében a Tv-t is kihúzta.
Szakított, majd egy hétig folyamatosan csirkeszárnyat evett
A kínai nő beült egy KFC-be és egy hétig fel sem állt. De az sem biztos, hogy azóta megtette.
Menő vagy ciki a laptopba dugható rántott csirkecomb?
A japán KCF kreatív ügynökségénél elgurult a gyógyszer, nézze meg a csirkecomb-egeret és fülbevalót, meg a rántotthús-billentyűzetet, aztán szavazzon!
Halál az újratöltős üdítőre!
A KFC új rendszert vezetett be Franciaországban, az egészséges étkezés hívei ki vannak akadva.
De hát ez a hamburger nem is olyan, mint a plakáton!
Rejtett kamerával teszteltük, hogyan reagálnak a reklamációra a hamburgeresek. Meglepően jól, egyébként.