Munkatársunk jelenti a helyszínről, hogy nagyjából hét óra elteltével is változatlan a feszültség a Bicskén leállított vonat körül, az azon utazó menekültek nagy része továbbra is a passzív ellenállást választja, és ülősztrájkot kezdett.
Egy munkás vízzel takarítja épp a követ.
Egy osztrák sofőr tájékoztatása szerint a most a II. János Pál pápa téren lévő 15 autóhoz, még körülbelül 30 érkezik Budapestre. Az osztrák rendőröktől azt a felvilágosítást kapták, hogy nem fogják őket feltartóztatni, sem pedig megbüntetni embercsempészés miatt. Egyedül a magyar hatóságoktól félnek, de abban bíznak, hogy ha együtt mennek, akkor nem lesz gond.
Az osztrák konvojos akcióról és annak jogi megítéléséről itt írtunk bővebben.
Egy osztrák civil azt mondja, hogy az a terv, hogy minden menekültet áthozzanak a Keletiből a II. János pál pápa térre, és amikor megérkezik a konvoj minden tagja, akkor elosztják majd, hogy ki melyik autóba üljön. A téren jelenleg 100-150 menekült van, némi sajtó és sok civil önkéntes.
Egyelőre nem érkezett meg az osztrák konvoj teljes létszámában (korábbi hírek szerint 70 autó), mert sokan elkeveredtek Budapesten. Akik viszont már megérkeztek a II. János Pál pápa térre, azok elsősorban azért jöttek, hogy a családos menekülteket vigyék el. Többen viszont nem akarnak beülni az osztrák civilek autóiba, mert nem hiszik el, hogy tényleg értük jöttek. Elég nagy a fejetlenség, azt mondta az egyik Migration Aides szervező, hogy valószínűleg az osztrákok sem fognak tudni mindenkit elvinni, de ezen vannak.
Budapest egyik külső kerületében, egy hotelben 150 menekült vár arra, hogy az osztrák segélykonvoj elvigye őket. Sokáig nem tudtak róla, hogy lesz erre lehetőségük, ezt az információt ugyanis az embercsempészek megpróbálták visszatartani, hiszen az osztrákok akciója rontja az üzletüket.
Az osztrák konvoj egyik tagja Twitteren azt írja, visszatértek Bécsbe és a kimenekítés sikerült, egy iraki családot tettek ki a Westbahnhofon. Azt nem írja, hol szedték fel őket, valószínűleg még Győr előtt valahol.
Előnye, hogy kis hely kell hozzá, egyszerűek a szabályok. Hátránya, hogy 10 másodpercenként esik egy gól.
Visszaállítaná a csehek háromnegyede a határellenőrzést a schengeni térségben a jelenlegi menekült-válság miatt - derült ki a Cseh Televíziónak készített közvélemény-kutatásból, amely egyúttal azt is megmutatta, hogy június óta emelkedett azon állampolgárok száma, amelyek esélyt adnának a gazdasági bevándorlóknak az országban - adta hírül a cseh köztévé.
A megkérdezettek között júniushoz képest növekedett az arány, akik úgy gondolják, a menekült-válság összeurópai probléma, illetve júniushoz képest nőtt annak a véleményeknek az aránya is, amely szerint a menekülteket az Eu-s országok között kellene elosztani. Ezzel a véleménnyel a megkérdezettek több, mint fele egyetértett - áll a STEM/MARK közvélemény-kutató cég értékelésében.
Mégpedig a II. János Pál pápa térre, pár sarokra a Keletitől.
Hegyeshalom train station, #Hungary: The Spirit of #Germany makes another stop to help refugees pic.twitter.com/QbyNWYdcGV
— Babar Baloch (@BabarBloch) September 6, 2015
És nincs is se nagy készülődés, se izgalom a konvoj miatt, ami egyébként még nem ért ide.
Egy itt élő palesztin család magánemberként hozott egy szakajtónyi szekfűt a Keletibe, amit kiosztanak a magyarok között, megköszönve a segítséget.
A bécsi belügyminisztérium szerint eddig mintegy 14 ezer menekült érkezett Magyarországról Ausztriába, akik közül mintegy 12 ezren már tovább indultak Németország felé. Ugyanakkor a német hatóságok 17 ezer Magyarországról indult menedékkérőre számítanak. "A helyzet nagyon dinamikusan változik, de a számok viszonylag megbízhatóak", mondta a szövetségi rendőrség egy szóvivője.
Vizsgálatot indíthat a lengyel ügyészség olyan gyűlölködő kommentek esetében, amelyeket a menekülteknek címeznek különböző internetes vitában - írja a liberális Wyborcza.pl hírportál. A konkrét esetben egy kommentelő javasolta, hogy a szír menekülteket az egykori náci haláltáborban, Auschwitzban kellene elhelyezni. Az ügyészség most azt vizsgálja, hogy a kommentelő nem követett-e el vallási vagy rasszista alapú gyűlöletcselekményt. A lengyel törvények értelmében az ilyen és ehhez hasonló bejegyzésekért három év szabadságvesztésre is ítélhetik az elkövetőt.
Valószínűleg útközben rájöttek, hogy a korábban közölt egy bőven nem lesz elég.
rocket Birgit flies to #röszke #refugeeconvoy be there nine pm 5 cars pic.twitter.com/RlXDlKG4Mb
— Thomas Eitzenberger (@eitzenbe) September 6, 2015
Vasárnap közölt adatok szerint a 11 ezer Ausztriába érkezett menekült közül szombaton mindössze 20-an nyújtottak be menedékkérelmet Bécsben és 65-en a magyar határ mellett lévő Nickelsdorfban. Grazban vasárnap további 16-an folyamodtak menedékjogért.
Ez azért nem eshet olyan jól az osztrákoknak, pedig hétfőn 20 ezren gyűltek össze a menekültek melletti tüntetésre, ráadásul most több százan indultak útra Magyarországra, hogy Ausztriába vigyék a menekülteket a Keletiből, Győrből és Hegyeshalomból.
"Ha sikerül őket gyorsan bevonni a munkaerőpiacra, a menekülteken és magunkon is segítünk" - jelentette ki néhány nappal ezelőtt Ulrich Grillo, a német iparszövetség (BDI) elnöke. Az AFP szerint sokan, egyre többen csodafegyverként tekintenek a menekültekre a társadalom elöregedése miatt utánpótláshiánnyal küzdő vállalatok számára. Bár Németországban az újraegyesítés óta eltelt 25 évben most a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta (6,4 százalék), az országban 140 ezer mérnök, informatikus és más szakember hiányzik a munkaerőpiacról - közölte friss jelentésében a munkaadói érdekképviseletek országos szövetsége (BDA).
A Prognos intézet előrejelzése szerint 2020-ban 1,8 millió, 2040-ben pedig már 3,9 millió ember fog hiányozni a német munkaerőpiacról, ha nem történik változás. A munkaképes menekültek beáramlása ezt megváltoztathatja, különösképpen azért, mert a migránsoknak egy jelentős része fiatal és Ulrich Grillo szerint "ténylegesen jó képzettséggel rendelkezik". (MTI)
Mindez annál a budapesti hotelnél történt, ahol az egyik menekültet megverték a csempészek, mert elárulta társainak, hogy az osztrákok ingyen elviszik őket. Most azt várják vagy 150-en, hogy a konvoj odeérjen értük.
Csekö Balázs szerint a szétvált osztrák menet egy része Győrből visszaindult Ausztria felé, a többiek már 80-100 km-re járnak Budapesttől.
#refugeeconvoy heading to #Budapest 80-100kms away from #Keleti #M1 - some already on the road from #Györ to #Vienna
— Balazs Csekö (@balazscseko) September 6, 2015
Az Európai Bizottság szerint a többi EU-tagállamnak 54 ezer menekültet kellene befogadnia Magyarországról és a tervezet meghatározott kvóták szerint osztaná szét az embereket a többi tagállam között. Erről értesült a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung.
A válságterv szerint további 50 400 menekültet telepítenének át Görögországból, míg 15 600-at Olaszországból. Az Európai Bizottság hivatalosan jövő szerdán dönt az összesen 120 ezer menekült tagállamok közötti szétosztását előirányzó tervről.
Az Index interjút készített Erdő Péter bíborossal azt követően, hogy pénteken azt mondta, hogy a katolikus egyház embercsempésszé válna, ha befogadnának menekülteket. Erdő az Indexnek azt mondta, hogy kiragadták mondandója nagyobb összefüggéseiből ezt a mondatot. A főpap szerint az egyház készült ingatlanokkal a menekültek fogadására, és emberei is kivették a részüket a Keletinél a segélyezési munkából, csak nem magamutogató stílusban.
Az előzetes híreknek megfelelően több részre szakadt az osztrák konvoj, kb. 70 kocsi tart Budapest felé. 17-kor hagyták el Győrt, 18:30 körül érhetnek a fővárosba, ahol több helyről is vinnének majd el menekülteket, nem csak a Keletiből.
Közben egy kocsi Röszkére is elmegy, írják a szervezők Twitteren.
Menekültek ülnek a földön az új röszkei előállító központban, amit ma nyitottak meg. Ezt a futballpályányi területet már össze sem lehet hasonlítani a korábbi, az innen egy kilométerre lévő hangárban berendezett központtal.
Mert elmondta a többieknek, hogy jönnek az osztrákok és lehet ingyen utazni. A Kettős Mérce írja:
Budapest egy külső kerületében kb 150 menekült vár egy helyen az osztrák konvojra akik eddig nem is tudtak arról, hogy meg van nyitva a határ. Hogy miért nem tudtak? Helyszínen lévő tudósítónk szerint, amikor egy menekült srác elmondta ezt az információt a többieknek, megverték az embercsempészek. A rendőrség kiment a helyszínre, de nem maradnak. Hívtunk több sajtót hátha ez védelmet jelent az embereknek.
Werner Faymann osztrák kancellár vasárnap délután azt mondta, hogy fokozatosan vissza kell vonni azokat a kivételes intézkedéseket, amelyeket a hétvégén a menekültügyi helyzet kezelése érdekében meghoztak. Az APA hírügynökség pedig úgy értékelte, hogy ezzel fokozatosan felfüggesztik az osztrák határ menekültek előtti megnyitását.
A Barátok köztből ismert Halász Gábor - aki a fideszes támogatásával lett ismét polgármester Kiskutason - is megtekintette a Keleti aluljáróban a menekülteket. A színész, politikus három percet töltött a tranzitzónában, tett egy fél kört, megnézte hogyan kártyáznak a menekültek, majd távozott. Politikust egyébként ritkán látni a tranzitzónában.
Miközben útlevél nélkül a síneken özönlenek a menekültek, a szerb oldalon a határon legalább 800 méteres sor van Röszkénél. Aki tehát hivatalosan akarja átlépni a határt, az több órás várakozásra számíthat a határon, mivel a szerbek belenéznek a csomagtartókba, hogy rejtegetnek-e benne embereket.
Segítenek a magyar kollégáknak - ennyit tudtam meg a feladatukról.