Index Vakbarát Hírportál

A kormány megkezdte a harcot az építőanyag-gyártókkal

2021. július 4., vasárnap 20:37

Új szintre lépett a kormány építőanyag-gyártókkal megkezdett harca, az Index műanyagmentes napot tartott csütörtökön, Ferihegyen éleződik a helyzet, luxushotelként nyitott újra egy palota a Duna-parton, miközben az Airbnb-lakások fele eltűnt a piacról. Az elmúlt napokban a forint és a magyar tőzsde is gyengült. Heti összefoglaló.

Egészségügy

Tömegeket érint a poszt-Covid tüdőkárosodás

Az öt és fél millió koronavírus ellen beoltott országában hiába hihetnénk azt, hogy a pandémiának vége. Sajnos máig rengetegen szenvedik meg a Covid okozta maradandó tüdőkárosodás kínzó tüneteit. A szakemberek szerint sajnos még nem látszik a vége a bajnak.

Duda Ernő: A harmadik oltás évekre védettséget adhatna a Covid ellen

Egyre több kutatás igazolja, hogy szükséges lesz egy harmadik, koronavírus elleni védőoltás, ám itthon a népegészségügyi központ egyelőre kifejezetten tiltja az emlékeztető oltást. Van ország, ahol már adják, több másik pedig készül erre. Duda Ernő immunológusprofesszort arról kérdeztük, kiknek lenne a legnagyobb szüksége a „booster” oltásra, és hogy meddig kell majd beadatnunk a Covid elleni vakcinát. A szegedi kutató úgy véli, sokaknál az egész oltási programot újra kell kezdeni az alacsony ellenanyag-képződés miatt.

A kormány stratégiai gyógyszerlistát és gyártókapacitás-támogatást rendelt

Minden bizonnyal levonta az első járványhullám tapasztalatait a kormány, legalábbis erre utal, hogy a hazai lakosság biztonságos és folyamatos gyógyszerellátásának növelése és erősítése céljából stratégiai gyógyszerlista összeállításával bízta meg Kásler Miklóst és Palkovics Lászlót.

Építőipar

A kormány riadót fújt, hogy érjen is valamit a felújítási támogatás

Orbán Viktor több intézkedést is bejelentett pénteken, amelyekkel letörnék, megállítanák az építőanyagárak további emelkedését. A miniszterelnök szerint be kell avatkozni, mert egyébként a lakásfelújítási állami támogatások nem a kispénzű magyar állampolgárokhoz jutnak, hanem azokhoz, akik az építőanyagipar-kereskedelmet tartják a kezükben. Az ÉVOSZ elnöke szerint az intézkedéseknek az év vége felé lehet majd hatásuk az árakra, amelyek a nyáron akár még tovább emelkedhetnek.

Szijjártó Péter: Jövő héten kormány előtt lehet az építőipari krízisjavaslat

A miniszter hat, a gazdaság felpörgetését célzó kormánydöntést is ismertetett.

Elszálltak az építőipari árak, azonnali intézkedést kérnek az önkormányzatok

Visszaigényelnék az áfát, hogy mentsék a fejlesztéseiket, de jelenleg erre nincs törvényes lehetőségük, ezért a kormányhoz fordult a Magyar Önkormányzatok Szövetsége.

Környezetvédelem

Csütörtöktől van esélyünk, hogy ne fulladjunk bele a műanyagba

Július 1-jén lép életbe az egyszer használatos műanyagokat betiltó rendelet, amely a magyar kormányzati és az uniós tervek szerint is egy hosszú folyamat első lépése, ami az egyre műanyagmentesebb és környezetkímélőbb élethez vezet.

Csomagolni minek? Engedjük el!

Ha ráérzünk a csomagolásmentes élet ízére, csakhamar rutinná válik ez a környezettudatos életmód. A műanyagmentes világnap alkalmából bevezető gyakorlaton jártunk Orosz Flóránál a budai Naeked üzletben, amely egykor borozóként csábította a betérőket. Ma azok keresik fel, akik tennének valamit a Föld megmentéséért.

Felvásárlásba kezdtek a tanácstalan vendéglátósok

Tájékozatlanság, felvásárlási láz, alapanyag- és termékhiány jellemzi a vendéglátást elviteles műanyag termékekkel ellátó piacot. A törvény következetlenségei pedig az általános cél elérését is nehezítik olykor, mivel máris vannak kihasználható kiskapuk.

Megisszuk, megesszük, belélegezzük, de a hatását nem tudjuk

A mikroműanyagok tulajdonságairól és veszélyeiről beszélt az Indexnek Jurecska Laura környezetkémikus, az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszékének tudományos munkatársa.

Így nem termelünk szemetet, ha vásárolunk

Linda egy 24 éves pécsi lány, akinek elege lett abból, hogy az influenszerek folyamatosan rá akartak tukmálni valami terméket az interneten. Szakított a felesleges fogyasztással és zero waste életmódra állt át. Az Index stábjának mesélt arról, milyen küzdelmekkel jár ez a hétköznapok során.

Ingatlan

Luxushotellé alakult a hányatott sorsú Matild Palota

Szerdán költözhettek be az első vendégek a luxushotelként megújult Matild Palotába. Az impozáns épületről alapos bejárás után sem állíthatunk mást, mint azt, hogy mára ismét ő a legcsinosabb hölgy a fővárosban. A török kézben lévő Matild Palota ráadásul a legméltóbb tisztelgés Budapest történelmi és kulturális hagyományai előtt.

Eltűnt a fővárosi Airbnb-lakások fele a piacról

Még nem érkezett megkeresés az Airbnb-től, de még ha érkezne is, törvénymódosítás nélkül nem is tárgyalhatnánk a céggel az idegenforgalmi adó beszedésében – mondta az Index érdeklődésére Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. A budapesti rövid távú lakáskiadás piacát durván megtépázta a válság, és még nem tudni, hogyan és mikor állhat helyre, ha egyáltalán.

Kiknek adnak most lakáshitelt a bankok?

A lakáshitelek folyósítása rekordot döntött márciusban és áprilisban, ám sok igénylő azt tapasztalja, hogy valamilyen oknál fogva nem kap hitelt a kiszemelt banktól. Az elutasítást általában nem indokolják meg. Attól, hogy az egyik bank kikosaraz valakit, még nincs minden veszve.

Vége a harmadik hullámnak, úgy kínálják az albérleteket, mintha nem lenne holnap

2016 óta nem volt akkora a kereslet a hazai albérletpiacon, mint idén. Budapesten átlagosan 140 ezer forintért lehet lakást bérelni, a többi nagyvárosban 100-110 ezer forintért.

Minden más

Vége az olcsó online rendelés korszakának

Csütörtöktől merőben más szabályok vonatkoznak a netes rendelésre és a webáruházak használatára. 22 euró alatt eddig nem kellett az unión kívülről rendelt terméket vámkezelni, és a postai, gyorspostai szolgáltatók áfa nélkül szállították ki a magánszemélyeknek ezeket az árukat. Ennek most vége.

Döntött a kormány, Dunaújváros sokmilliárdos adóbevételtől esik el

Hétfő este megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amely egy új, különleges gazdasági övezetet hozott létre „Duna mente Fejér megye” néven.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége azt kéri a kormánytól, hogy szüntesse meg a dunaújvárosi különleges gazdasági övezetet.

A kormány tett egy lépést a Dunaferr megmentése felé

Egyelőre nem tudni, végig lehet-e vinni a reorganizációs eljárást a Dunaferrnél, de a jelek arra utalnak, hogy az állam segítő kezet akar nyújtani a végelgyengülés felé haladó cégnek. Ehhez meg kell állapodni a hitelezőkkel is, és kellene egy jogszerűen kinevezett vezető testület.

Másnap a Fővárosi Törvényszék a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot jelölte ki a Dunaferrhez – sok önálló lépést így nem tehet a cég egyetértése nélkül a vasmű.

Viharkárokkal indul az aratás

Szeszélyesen pusztított, illetve segített a betakarításra váró kalászos gabona, illetve repcetáblákon a pénteki vihar.

Életjelek Ferihegyen

A Budapest Airport a pandémia alatt is folyamatosan fejlesztett, miközben tavaly 110 millió eurós vesztesége keletkezett. De az uniós Covid-igazolvánnyal még nem zökkenőmentes az utazás.

Nagy pénz van az e-sportban, de nem tiszta az üzleti modell

Az e-sport már a járvány előtt is ritkán tapasztalható növekedést mutatott, legyen szó akár elérésről, befektetési összegekről vagy pénzdíjakról. A karanténidőszak azonban rátett még egy lapáttal az ismertségi és nézettségi mutatókra, tovább erősítve az iparág láthatóságát.

Forint és tőzsde

Minimálisan, de gyengült a héten a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az euróval szemben 351 környékén kezdte a hetet a forint, péntek estére azonban 351,5 fölé gyengült. A dollár jegyzése 296,8 forint, a svájci franké pedig 321,6 forint körül mozgott.

A júniust a forint 1,2 százalékos veszteséggel fejezte be az euróval szemben. A dollárral szemben a hónap folyamán 4,4 százalékot veszített, a svájci frankkal szemben pedig június havi eredménye 1,5 százalékos árfolyamcsökkenés lett. Év eleji árfolyamához képest a péntek esti jegyzésén a forint viszont 3,1 százalékkal állt erősebben az euróval, 0,02 százalékkal erősebben a dollárral és 4,1 százalékkal erősebben a svájci frankkal szemben.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1,94 százalékos csökkenéssel, 47 520,42 ponton zárta a hetet. A vezető részvények árfolyama a stagnáló Magyar Telekom kivételével csökkent:

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,30 százalékkal nőtt, a hetet 3 830,52 ponton zárta.

Ez is a héten történt:

(Borítókép: Épülő lakások Berlinben 2019. február 25-én. Fotó: Thomas Trutschel / Photothek / Getty Images)

Rovatok