Hol rontották el a török puccs szervezői? Kik Erdogan bűnbakjai, a gülenisták? Tényleg jön az iszlamista Törökország? Számíthatunk-e újabb puccsra? És mi lesz a menekültekkel? A Political Capital és a Türkinfo szervezett szakértői beszélgetést a múlt pénteken kirobbant törökországi válságról.
Csaknem egy héttel a török puccskísérlet után is mindenhol óriási a zűrzavar. A „mindenhol”-ba egyfelől bele kell érteni Törökországot, ahol a helyzet továbbra sem konszolidálódott, folynak a tisztogatások, sőt, öt nappal a puccskísérlet után rendkívüli állapotot hirdetnek ki, ami valószínűleg hat hónapig fog tartani. Közben van egy csomó alapvető, de megválaszolatlan kérdés magával a hatalomátvételi kísérlettel kapcsolatban; nem ismerjük a puccskísérletben részt vevők pontos körét, a valódi mozgatórugókat, és azt sem, hogy meddig akar Erdogan elmenni a leszámolásban.
A zűrzavar azonban nemzetközi szinten is mindenhol jelen van, hiszen a válsághelyzet nem egy Kamusztánban tört ki, hanem a NATO egyik oszlopos tagjánál, Európa menekültpajzsán és az amúgy is ingatag közel-keleti stabilitás egyik pillérén söpört végig.
Ezért fogott össze a Political Capital elemzőintézet és a Türkinfo magyar nyelvű, török ügyekkel foglalkozó honlap, hogy csütörtökön egy szakértői beszélgetésen rekonstruálja és értelmezze az eseményeket.
Először Tarik Demirkan, a Türkinfo főszerkesztője próbálta összefoglalni a puccskíséret ismert eseményeit. A puccsisták kétlépcsős tervben gondolkoztak. Először – mivel nem a hadsereg legfelső vezetéséből kerültek ki – a vezérkart akarták túszul ejteni és rávenni az együttműködésre, vagy távol tartani őket az irányítástól. Ezután indultak az akciók az állami intézmények, a média és a stratégiailag fontos pontok elfoglalására. Magát a kivitelezést Demirkan sem tartja profinak:
A török hadsereg tudja, hogyan kell puccsot végrehajtani, ez a mostani méltatlan volt hozzá.
Ezt mutatja szerinte az, hogy hiába vezettek be kijárási tilalmat, ha este 10-kor kezdik a puccsot, amikor a 17 milliós Isztambul lakóinak fele az utcákon van. Ráadásul az ankarai állami tévé elfoglalásával is mellélőttek,
hiszen Törökországban sem az állami tévét nézik az emberek, amikor mellette 4 magántulajdonban lévő hírcsatorna is van.
De a legnagyobb kudarc az volt, hogy az állami vezetőket nem sikerült elfogni. Erdogan szállodájához is fél óra késéssel érkeztek, és valamiért a török elnök gépét befogó összeesküvő pilótáknak is megremegett az ujjuk a rakétakioldón – Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő szerint egyszerűen nem ismerték fel, hogy nem egy egyszerű utasszállítóval van dolguk.
Az továbbra is óriási rejtély, hogy a hírek szerint már péntek délután 4-kor kiszivárgott a puccs terve, ennek ellenére a vezérkar tagjait az egyik tábornok lányának esküvőjéről vitték el. Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő szerint ez csak azt jelzi, hogy a tervről általánosságban volt tudomása a titkosszolgálatnak, ám annak konkrétumairól nem.
Wagner a kudarc okainak felsorolásához kapcsolódva emlékeztetett arra a törvényszerűségre, hogy a hatalomátvétel sikere az első órákon múlik, és az egyik legfőbb tényező az, hogy az emberek elhiszik-e, a puccs sikeres, a vezetőik elbuktak, a puccsisták kézben tartják az állami intézményeket. A puccs ezért akkor bukott el, amikor a nyilvánosság számára is kiderült, hogy nem ez a helyzet:
Én akkor feküdtem le aludni, amikor éjjel egykor Erdogan videóüzenetét leadta a CNN török adása.
Egeresi Zoltán Törökország-szakértő helyi információi alapján úgy tudja, hogy Isztambulban kezd visszatérni az élet a rendes kerékvágásba, viszont
a puccs katalizálja az eddigi negatív politikai folyamatokat.
Azaz a már meglévő feszültségek elmélyülnek és „kikerülnek az utcákra”:
Tarik Demirkan érezhető sajnálattal állapította meg, hogy bár a puccsal szemben mutatott összpárti ellenállás megnyithatta volna az utat „az alkotmányos építkezés” előtt, Erdogan mégsem ezt az utat választotta, hanem tovább akarja építeni autoriter hatalmát. Szándékát már a hétvégén egyértelművé tette, amikor a történteket a Gezi park 2013-as civil és demokratikus tiltakozásaival mosta össze, és a puccsra hivatkozva beindította az elmúlt évtized harmadik tisztogatási hullámát, mely azonban most már a legmagasabb szintre is elér, például az alkotmánybíróság szekuláris államot támogató tagjainak leváltásával.
Demirkan arra a politikai törvényszerűségre is rámutatott, hogy a külföldi kritikák nem biztos, hogy eredményre vezethetnek, hiszen a „külföldi beavatkozás”-ra hivatkozva még szorosabbra zárhatják soraikat Erdogan támogatói.
Arra a kérdésre, hogy az Erdogan előtt feltárulkozó lehetőség a szekuláris Törökország végét jelentheti-e, Demirkan azt felelte, hogy a szekuláris pártok széles tábora is azt mutatja, hogy a társadalom egy sok tízmilliós része sem életmódjában, sem értékeiben egyáltalán nem követi az iszlámot. Viszont ők nem az atatürkista hadseregtől remélik a védelmet, hanem „maguk fogják megvívni a harcot”.
Wagner szerint a hadsereg amúgy is valószínűleg jó időre eljátszotta a puccs-kártyát. A vezérkar nagy része nem állt a puccskísérlet mellé, és a 70 ezres tisztikarnak figyelmeztető lehet, hogy a civil tüntetők milyen lendülettel álltak ki a rezsim mellett, és milyen agresszívan alázták meg a tömeg előtt fegyverüket letevő katonákat.
Ráadásul a hadseregben a 2007-es Ergenekon-ügy után már volt két tisztogatási hullám, a koncepciósnak bizonyult perek több száz embert érintettek. Először úgy tűnt, hogy az atatürkisták ellen indult, de valójában a gülenistákkal való leszámolásra futott ki.
A puccs kezdete óta hallani Erdogantól és híveitől, hogy a Fethullah Gülen hitszónok által létrehozott „párhuzamos struktúrák” állnak a puccskísérlet mögött. A valaha Erdogan szövetségesének, jelenleg legnagyobb ellenfelének számító, philadelphiai emigrációban élő mérsékelt iszlamista hitszónokról mi is írtunk, de a beszélgetés szakértői érdekes adalékokkal szolgáltak ahhoz a kérdéshez: vajon tényleg egy árnyékállamot irányít Gülen?
A szakértők szavai alapján Gülen befolyásának az a lényege, hogy évtizedekkel ezelőtt kiváló alapítványi iskolákat hozott létre, az ebben tanult diákoknak semmilyen nehézséget nem okozott, hogy az ország elitjébe, a bírók, az egyetemi tanárok közé emelkedjenek – nem véletlen, hogy a tisztogatások a bírói kart, illetve a magániskolákat sújtják a legerősebben. A gülenista oktatási intézményekben végzett diákok azután a hetvenes-nyolcvanas években kötődésüket titkolva – az Atatürk óta szentnek számító világi szellemiség felett árgus szemmel őrködő hadsereg miatt – helyezkedtek el az államapparátusban; Erdogan hatalomra jutásával viszont már nyíltan vállalhatták gülenista mivoltukat.
A gülenisták befolyása ennek ellenére politikai szempontból igen kétséges, a hadseregben különösen. Eddig összesen egy alacsonyabb rangú összeesküvő vallotta be, hogy gülenista (a vallomás körülményeit ráadásul nem is ismerjük), ezért a beszélgetés résztvevői szerint a puccskísérlet sokkal inkább tulajdonítható Atatürk híveinek, mint a gülenistáknak.
A beszélgetésen nagy egyetértés volt abban is, hogy valójában a NATO-tagság felfüggesztése egyáltalán nem fenyegeti Törökországot, inkább a sajtó próbálja radikalizálni az amerikai és európai figyelmeztetéseket. Egeresi emlékeztetett arra, hogy az 1960-as (sikeres) puccsban egy Amerika-barát kormányt távolított el a hadsereg, a védelmi szövetségben elfoglalt pozíciója mégsem rendült meg – főleg az ország geopolitikai jelentőségének köszönhetően.
Ez a geopolitikai helyzet egy jottányit sem változott.
Európa szempontjából a török válság leginkább a menekültek miatt érdekes. Ugyanis pont most lépett működésbe – és tényleg működni is látszik – a EU–török megállapodás, mellyel Törökország némi fizetség és gazdasági előny fejében visszatartja a szír menekülteket. Egeresi szerint ez sem fog változni érdemben, hiszen egyfelől nem volt rezsimváltás, másfelől pedig a törökök nem akarnak lemondani az enyhébb vízumszabályokról és egyéb gazdasági előnyökről.
A vízummentesség azonban még távol van, hiszen bár Törökország az unió által feltételül szabott 72 törvényből 68-at még júniusban elfogadott, de pont a terrorizmusról szóló törvény szűkítését megtagadta, így lesz indok a vízummentesség megtagadására. Ráadásul újabb csavart jelenthet, hogy a török kormány még a puccskísérlet előtt bejelentette, állampolgárságot készül adni a nagyjából 3 millió szír menekültnek, és ha ez bekövetkezik, akkor a menekültek könnyebben juthatnak majd Európába.