Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Lekapcsolták a teszthamisító bandát

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A brit kormány a legfrissebb adatok alapján nem lát okot a koronavírus-járvány megfékezését célzó, még érvényben lévő utolsó korlátozások feloldásának további halasztására a július 19-re kitűzött határnapon túl – közölte hétfőn Sajid Javid brit egészségügyi miniszter. Hangsúlyozta, hogy a jelenleg használt oltóanyagok ugyanolyan hatékonysággal akadályozzák meg a delta vírusvariáns okozta súlyos megbetegedések kialakulását, mint a korábbi variánsok esetében.

    A kormány februárban kidolgozott, négy időpontból álló részletes nyitási menetrendje eredetileg múlt hétfőre irányozta elő a jogi korlátozások teljes feloldását. Boris Johnson miniszterelnök azonban egy héttel korábban bejelentette, hogy a fokozottan fertőzőképes delta koronavírus-variáns terjedése miatt a kormány július 19-re halasztotta az utolsó, negyedik nyitási lépést – idézi fel az MTI.

    Sajid Javid a londoni alsóházban tartott hétfő esti tájékoztatóján közölte, változatlanul július 19. a teljes nyitás céldátuma, a kormány nem tartja indokoltnak a még további halogatást.

    A politikus hangsúlyozta, kétségtelenül emelkedik az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzéses esetek száma az országban, de a Covid-19 betegség okozta halálozásoké továbbra is alacsony. A szaktárca hétfő esti összesítése szerint az utóbbi 24 órában országszerte három halálos áldozata volt a betegségnek.

    Az egészségügyi minisztérium hétfői adatai szerint az elmúlt egy napban 22 ezer újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttről érkezett jelentés. Ez azonban minden bizonnyal számottevően magasabb a tényleges napi fertőződési adatnál, a tárca ugyanis már előre bejelentette, hogy a hétvégén egy számítástechnikai fennakadás miatt nagyon sok angliai fertőzéses eset nem került be a statisztikába, és ezeket a hétfői adatok tartalmazzák.

  • Több száz sírhelyet „tárt fel" az árvíz a Gangesz partszakaszán. A legtöbb sír a gyanú szerint az Indiára tavasszal lecsapó járványhullám áldozatainak a végső nyugvóhelye. 

    A probléma csak az, hogy a most felszínre került holtakat a sokak számára szent folyó partja mentén nem temették túl mélyre. Másokat pedig egyenesen a vízbe helyezték örök nyugovóra. 

    A France 24 beszámolója szerint ahogy emelkedik a vízszint, úgy hagyják el a földet a holtak, növelve annak esélyét, hogy beszennyeződik a víz. 

  • Közfelháborodást okozott, hogy mintegy háromszáz egyetemista csapatta a Covid-törő rave-bulit az angliai Leedsben, amely a koronavírus terjedésének angliai központjává vált, százezer lakosra 1440,9 fertőzött jut. 

    A leedsi Hyde Parkban bulizók szombat délután üzemelték be a hangfalakat, és másnap hajnalig verették, biztosra menve, hogy ha van fertőzött köztük, azok másoknak is átadják a kórokozót. 

    A tömegrendezvényt az indokolta, hogy vége a szemeszternek, és valamivel meg kellett ünnepelni a tanév végét. 

    A hírt közlő Mirror megjegyzi, hogy az egyetemistaközpont Hyde Park már így is koronavírus-gócpontként volt ismert, egyebek mellett azért is, mert a diákok nagy része nem oltatta be magát, miközben visszatértek a tantermi oktatáshoz. 

  • Készülhet az egydózisú szupervakcina, kutatók ugyanis olyan oltáson dolgoznak, amely nem csupán a koronavírus ma ismert összes mutációja ellen véd, de más típusú koronavírusok ellen, sőt olyan koronavírusok ellen is hatásos lehet, amelyeket egyelőre nem is ismerünk.

    Melanie Saville, a CEPI vezető víruskutató intézet vakcinakutatási és fejlesztési igazgatója a Financial Timesnak úgy nyilatkozott, hogy a kutatás stratégiája alapvetően két kulcskérdés körül mozog: 

    Mit kell tennünk a világjárvány megszüntetése érdekében és mit kell tennünk a következő járvány megelőzésére.

    A SARS-CoV-2 koronavírus következtében világszerte csaknem négymillió ember halt meg az elmúlt másfél évben, ám ez legalább a harmadik olyan koronavírus-fajta, amely az elmúlt húsz évben elterjedt az emberek között. 

  • Andrej Plenković horvát kormányfő arról beszélt az újságíróknak, hogy ha rajta múlna, ő egy fillért sem költene oltási kampányra, hiszen az oltás beadását a józan ész diktálja – tájékoztat róla az MTI.

    A kutatók a lehető leggyorsabban kifejlesztették a koronavírus elleni vakcinát, meg kell nekik köszönni, és oltakozni kell

    – hangsúlyozta Andrej Plenković, aki szerint már nemcsak egészségügyi kérdésről van szó, hanem gazdaságiról is, mert azok az országok, amelyek késnek az oltással, sokkal súlyosabb gazdasági következményekkel fognak szembesülni. A politikus arról is beszélt, hogy azzal nem számolt a kormánya, hogy az oltakozási hajlandóság ilyen korán, negyvennégy százaléknál lelassuljon. 

    A horvát kormány terve az volt, hogy június végéig legalább egy vakcinával beoltják a lakosság felét, az oltási kampány mégis megakadt, annak ellenére hogy már mindenki számára elérhetővé vált a vakcina.

    Az elmúlt 24 órában 14 új fertőzöttet azonosítottak a szomszédos országban, ezzel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírussal megfertőződöttek száma meghaladta a 359 ezret. A vírus okozta betegség (Covid–19) szövődményeinek következtében újabb két beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 8202-re emelkedett. Kórházban jelenleg 195 beteget ápolnak, közülük tízen vannak lélegeztetőgépen.
    A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 478 516-an kaptak védőoltást, közülük 1 051 096-an már a második adagot is.

  • Magyarország kétszáz-kétszázezer koronavírus elleni vakcinát ad Montenegrónak és Bosznia-Hercegovinának, hogy nagyobb legyen a védettség a két országban – közölte hétfőn a külgazdasági és külügyminiszter a V4-csoport lengyelországi találkozóján, amelyen részt vettek a nyugat-balkáni országok diplomáciai vezetői is.

    Szijjártó Péter a nyugat-lengyelországi Rogalin kastélyban az MTI-nek azt mondta,

    minél védettebbek a szomszédok, annál biztonságosabb helyzetbe kerül Magyarország is egészségügyi szempontból.

    A kínai vakcinákat júliusban szállítják a két országnak – közölte a politikus, hozzátéve, hogy a Sinopharm oltóanyagát mindkét nyugat-balkáni országban jóváhagyták, Magyarországon pedig állítása szerint bebizonyosodott a vakcina eredményessége, és a kínai gyártó és kormány is engedélyezte az átadást.

    Magyarországon mindent megtettünk annak érdekében, hogy a leggyorsabban tudjuk szavatolni a magyar emberek egészségügyi biztonságát

     – közölte Szijjártó. Emlékeztetett arra, hogy a V4-ek és a Nyugat-Balkán országainak diplomatái minden évben találkoznak, mert a két térség egymásra van utalva.

  • Tovább javul a járványhelyzet Szlovákiában, ahol június 28-tól már nincsenek piros és rózsaszín színekkel jelölt területek; korábban ezekben a járásokban volt a legnagyobb mértékű koronavírus-fertőzés. A Magyarországgal szomszédos ország térképen hétfőtől csak narancssárga, sárga és zöld színekkel jelölt járásokat találni. 

    • Narancssárga járások: Selmecbányai, Gölnicbányai, Homonnai, Miavai, Szakolcai, Iglói.
    • Sárga járások: Báni, Bártfai, Pozsony (I–V.), Nagybiccsei, Csacai, Gyetvai, Galgóci, Kassai (I–IV.), Kassa-vidéki, Korponai, Kiszucaújhelyi, Lévai, Lőcsei, Losonci, Malackai, Turócszentmártoni, Mezőlaborci, Nagymihályi, Námesztói, Vágújhelyi, Érsekújvári, Simonyi, Bazini, Pöstyéni, Poprádi, Nagyrőcei, Rimaszombati, Rozsnyói, Rózsahegyi, Szenci, Szenicei, Szinnai, Szobránci, Trencséni, Turdossini, Varannói, Garamszentkereszti, Zsolnai, Zólyomi.
    • Zöld járások: Besztercebányai, Breznóbányai, Alsókubini, Dunaszerdahelyi, Galántai, Illavai, Késmárki, Komáromi, Liptószentmiklósi, Nyitrai, Poltári, Vágbesztercei, Eperjesi, Privigyei, Puhói, Kisszebeni, Vágsellyei, Ólublói, Sztropkói, Felsővízközi, Nagytapolcsányi, Tőketerebesi, Nagyszombati, Stubnyafürdői, Nagykürtösi, Zsarnócai, Aranyosmaróti.
  • A jelenleg forgalomban lévő Oxford–AstraZeneca-védőoltásból beadott harmadik dózis alkalmas lehet emlékeztető oltásnak anélkül, hogy módosítani kellene az oltóanyagon – jelentette egy, a PA Media által közölt tanulmány, amelyet a Guardian szemlézett.

    Az Oxfordi Egyetemen készített tanulmány megállapítása szerint a második dózist követő több mint hat hónap után beadott újraoltás az antitestek számának jelentős növekedéséhez vezetett, és növelte a test T-sejtjeinek védekezőképességét a koronavírussal, illetve annak variánsaival szemben is.

    Sir Andrew Pollard professzor, az Oxford Vaccine Group vezetője szerint egyelőre nem tudni biztosan, hogy szükség lesz-e emlékeztető oltásra ősztől, de az új adatok azt mutatják, hogy a meglévő vakcina hatékony lehet.

  • Oroszországban legalább 23 millió ember megkapta már az első dózist – közölte hétfőn Mihail Murasko egészségügyi miniszter. Ez a szám rendkívül kevés ahhoz képest, hogy az országban 144-145 millióan élnek.

    A növekvő esetszámok miatt – írja a Guardian – a Kreml azt tervezi, hogy felgyorsítja az oltakozást. Az elmúlt 24 órában 124-en haltak meg, így összességében már 133 893-an haltak meg koronavírussal összefüggő megbetegedésekben.

  • Csütörtöktől az Európai Unió valamennyi országában érvényes dokumentumnak számít az európai védettségi igazolás. Összefoglaltuk, mit kell tudni az egységes, QR-kóddal ellátott vakcinaútlevélről, amely digitális és papírformában is ingyenesen elérhető lesz.

    Összefoglalónkat itt olvashatják:

  • Olaszországban mától feloldják a köztereken érvényben lévő kötelező maszkviselési szabályokat – számolt be róla a Telegraph. A hétfőn hatályba lépett rendelkezés folyamán az egészségügyi minisztérium fehér besorolásúvá változtatta az ország húsz régióját.

    A lépés nagy megkönnyebbülés az olaszoknak, annak tükrében főleg, hogy jelenleg negyvenfokos kánikula sújtja az országot.

    Olaszországban eddig 4 258 069 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és meghalt 127 472 ember.

  • Több mint százmillió dózis koronavírus elleni oltóanyagot adtak be három nap alatt a világon. A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfőn kora délután közzétett adatai szerint eddig 2 919 068 991 dózis oltóanyagot használtak fel az immunizáláshoz.

    A felhasznált dózisok száma pénteken lépte át a 2,8 milliárdot. A legtöbb vakcinát Kínában használták fel.

  • Mivel Szerbiában egyre kevesebben fertőződnek meg a koronavírustól, az intézkedések enyhülnek, és lassan visszatér az élet a rendes kerékvágásba, szakértőket arról kérdeztek, mikor érhet véget a járvány az országban. Sok laikus szerint erre már a nyáron sor kerülhet, a Blicnek nyilatkozó szakértők viszont ezt nem tartják lehetségesnek.

    A kevesebb új fertőzött, a kórházban kezelt betegek és a halottak csökkenő száma mindenképpen jó jel, de nem az, amire várunk. Nem mondanám, hogy közel van a vége. Ezek olyan dolgok, amelyek még mindig nem zárhatók le, függetlenül attól, hogy kevesebb az új fertőzött, a halálos áldozat vagy a kórházi kezelésre szoruló páciens

    – mondta Milanko Šekler, a kraljevói Állategészségügyi Intézet immunológusa és mikrobiológusa.

    Véleménye szerint az oltások előnye leginkább ősztől lesz érzékelhető, és a vakcinációtól függ, mi történik a továbbiakban. Hozzátette: a beoltottak arányának függvényében a járvány következő hullámai várhatóan enyhébbek lesznek.

    A vírus delta-variánsát hivatalosan még nem mutatták ki Szerbiában, de Predrag Kon epidemiológus azt mondta, biztosan megérkezik.

  • Németországban tilos úgy hivatkozni egy Dubajban megrendezésre kerülő sörfesztiválra, mint amely bármilyen kapcsolatban állna a híres müncheni sörünneppel, az Oktoberfesttel. A határozat szerint olyan reklámszlogenekkel, mint az

    Oktoberfest Goes Dubai,

    azt a látszatot keltik a szervezők, hogy a koronavírus-járvány miatt tavaly elmaradó és idén is lemondott müncheni Oktoberfestet, a világ egyik legnagyobb és 210 éves múltra visszatekintő népünnepélyét az Egyesült Arab Emírségekbe költöztetnék.

    A Charles Blume színész és Dirk Ippen volt müncheni vendéglős szervezte dubaji Oktoberfest október 7-én kezdődik, fél évig, tart és harminc nagy sátorban, négyszázezer négyzetméteren, vagyis a müncheninél nagyobb területen várja a vendégeket.

    A perben München városának jogi képviselője azzal érvelt, hogy a sörfesztivál sivatagi kópiája visszaél az Oktoberfest világhírével, árt a müncheni rendezvény jó hírének és tisztességtelen üzleti gyakorlatot folytat, amikor a bajorországi népünnepélyhez való kötődést sugallja, például azokkal a reklámfotókkal, amelyeken a müncheni sörünnep képei láthatók, ráadásul az ikonikus óriáskerékkel a háttérben.

    Az Oktoberfest vezetője, Clemens Baumgärtner úgy véli, hogy az olajmonarchiában megtartandó rendezvény olyan súlyos kárt okozhat a bajorországi sörünnep hírnevének, hogy a vendégek akár hátat is fordíthatnak az eredeti fesztiválnak. Elítélte, hogy a szervezők az Oktoberfest járvány miatti elmaradását próbálják felhasználni profitmaximalizálásra.

    Az Egyesült Arab Emírségekben tervezett óriási sörfesztivál szervezői azzal érvelnek, hogy a kampányukban név szerint nem hivatkoznak München városára, másfelől a szervezést még azelőtt elkezdték, hogy lefújták volna a bajor Oktoberfestet, ezért nem vádolhatók azzal, hogy az átköltöztetés látszatát keltik.

    A dubaji Oktoberfest megtévesztőnek minősített promócióját a bíróság csak Németország területére tiltotta meg – számol be a Germany.in.24

  • Ingyen mobilinternet és 150 euró (körülbelül 53 ezer forint) − ezzel ösztönöznék a görög fiatalokat, hogy vegyék fel a koronavírus elleni oltást.

    A Guardian Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök nyilatkozatára hivatkozva azt írja, hogy a pénzt ajándékkártyán kapnák meg a fiatalok, amelyet nyáron kulturális eseményeken lehetne elkölteni. Az ingyenes mobilinternet-keretet egy hónapig biztosítanák a fiataloknak.

    Görögországban körülbelül a lakosság harmada van beoltva.

  • Az úgynevezett multivalens vakcinák nem csak a Covid–19 valamennyi mutációja, hanem a koronavírusok családjába tartozó összes kórokozó ellen védeni fognak – írja a Financial Times.

    A brit tiszti főorvos, Chris Whitty szerint ezek az oltóanyagok öt éven belül kerülhetnek forgalomba.

    A jelenlegi vakcinák általában a vírus tüskefehérjéjét támadják, amely a leggyorsabban mutálódik. A multivalens vakcinák azonban azokat a proteineket, amelyek általában nem változnak.

  • Spanyolország újra negatív tesztet vagy oltási igazolást kér azoktól a turistáktól, akik Nagy-Britanniából érkeznek Mallorcára, Ibizára vagy a környező szigetekre – írja a Guardian

    Nem kérünk semmi mást a britektől, mint a többi európai polgártól

    – mondta el Pedro Sánchez miniszterelnök egy interjúban.

  • Szlovénia úgy a nemzeti, mint az EU-s fertőzöttségi rangsorolás szerint a zöld zónához tartozik, ami egyre több enyhítésre ad lehetőséget. Visszaesett azonban az oltakozási szándék, így az illetékes hatóságok újabb elemekkel bővítik az oltási kampányt: védőoltási mobilegységek, szabadon választható vakcina, oltás bejelentkezés nélkül. Az oltópontokon ingyen kapható az oltási igazolás.

    A legújabb enyhítések közé tartozik a vendéglátóhelyek nyitvatartási korlátozásának visszavonása. A bárok és a diszkók 24 óráig tarthatnak nyitva.

    A vendéglátóegységek belső helyiségeinek igénybevételekor azonban továbbra is kötelező a védőmaszk – írja a Népújság.

  • Hamis PCR-tesztekkel kereskedtek a nyugat-ukrajnai Ternopil megyében, amelyeket határátkeléshez használtak − írja a Kárpáthír.

    A hamis teszteket egy négytagú banda állította elő, a hitelesség kedvéért pedig még hamis hologramfóliával is ellátták az iratokat. Az igazolásokat 200-500 hrivnya (2000-5500 forint) ellenében állították elő.

  • A PCR-tesztekkel együtt vasárnap 15 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Szlovákiában, a halálos áldozatok száma néggyel nőtt – írja az Új Szó

    A szlovák Egészségügyi Információk Nemzeti Központja weboldalán közzétett adatokból az derült ki, hogy tegnap 804 mintán végeztek tesztelést, ezek közül 15 esetben mutatták ki a betegséget a tesztek segítségével, így a fertőzöttek száma 391 566-ra emelkedett az országban.

    A halálos áldozatok száma 12 509-re emelkedett.

  • Ben Wallace brit védelmi miniszter és az Egyesült Királyság haderejének hat vezetője került karanténba, miután Sir Nick Carter, a hadsereg vezérkari főnöke pozitív vírustesztet produkált – írja a Guardian.

    A védelmi minisztérium közlése szerint a vezetők, akik között ott van a haditengerészet, valamint a légierő parancsnoka is, a múlt héten vettek részt egy megbeszélésen Carterrel.

  • Megérkezett Észak-Macedóniába a Sinopharm kínai gyártó 500 ezer adag koronavírus elleni védőoltása, ezzel felgyorsulhat az oltási kampány a nyugat-balkáni országban − számolt be az MTI.

    A vakcinaszállítmány éjjel érkezett meg a fővárosba, és napokon belül megkezdik vele az oltást. Ez az eddigi legnagyobb vakcinaszállítmány, amely Észak-Macedóniába érkezett.

    A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma az országban néggyel 155 673-ra emelkedett. Az elmúlt napon nem volt halálos áldozata a vírusnak, így továbbra is 5484 áldozatot tartanak számon.

  • Tajvan hatvan új fertőzöttet és három halálesetet jelentett az elmúlt napon a koronavírussal összefüggésben − írja a Guardian. Az országban a vírus delta-változata miatt egyre nagyobb az aggodalom, eddig 12 esetben igazolták a koronavírus indiai változatát.

    Az ország a vírusvariáns terjedésének megfékezése miatt új szabályokat vezetett be, így a hét magas kockázatúnak számító országból (Brazília, India, Egyesült Királyság, Peru, Izrael, Indonézia és Banglades) érkezőknek karanténba kell kerülniük egy kormányzati létesítményben, és két tesztet is el kell végezni. A karantén és a vizsgálatok költségeit a kormány fedezi.

    A nem magas kockázatú országokból érkezőknek szintén karanténba kell vonulniuk, amit szállodában vagy kormányzati létesítményben tölthetnek el, ennek költségeit az állam nem fedezi.

  • A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a koronavírus harmadik hulláma a delta- (indiai) variáns terjedése miatt felülmúlhatja a korábbiakat – írja a Financial Times

    Korábban a járványügyi szakemberek pont ennek ellenkezőjét jósolták. 

    Sajnos most már egyáltalán nem így látjuk 

    – nyilatkozta Mmamoloko Kubayi-Ngubane egészségügyi miniszter.

  • Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyta, hogy egy olaszországi gyárban is előállíthassák a Janssen egydózisú vakcináját – írja a Financial Times.

    A Catalent Agnani által üzemeltetett, Rómától délkeletre fekvő Agnaniban lévő gyárban fogják az oltóanyagot előállítani. A gyártás az Európai Unió támogatásával valósul majd meg.

  • További ausztrál államokban vezettek be járványügyi korlátozásokat a nemrég megugrott, a koronavírus delta-variánsához köthető fertőzésszámok miatt, szakértők szerint az országban a járvány kezdete óta nem volt ilyen súlyos a helyzet − számolt be az MTI.

    Zárlat alá vonták az ország északi részén lévő Darwint és Palmerstont, a nyugat-ausztráliai Perthben pedig három napra kötelezővé tették a maszkhasználatot, és a helyi hatóságok nem zárták ki a teljes zárlatot sem. Sydney hatóságai szombaton teljes lezárást jelentették be két hétre.

    A variáns felbukkant Queensland állam fővárosa, Brisbane szállodakaranténjában is, itt szigoríthatják a határellenőrzést.

  • A horvát közszolgálati rádióban Iva Pem Novosel epidemiológus, a Horvát Közegészségügyi Intézet igazgatóhelyettese, valamint Alan Medić, a dalmát tengerparti Zadar városának vezető epidemiológusa vendégszerepeltek. Iva Pem Novosel azt nyilatkozta:

    Múlt héten 207 pozitív mintát elemeztünk. Ebből 165, avagy mintegy 80 százalék az alfa-variáció, míg 26 az indiai delta. A súlyosabb tüneteket kiváltó delta-mutáció előretörése azonban sajnos borítékolható.

    Arról is tájékoztatták a szakemberek a rádióhallgatókat, hogy a delta-variánsból a legtöbb esetet, 19-et a tengerparti Šibenik-Knin megyében vették – ismertette a rádióadást az index.hr.

  • A be nem oltott brit turistákat két hét karanténra kötelezik a portugál hatóságok − írja a Guardian. Az új szabály legalább július 11-ig marad érvényben.

    Jelenleg Portugália is szerepel Nagy-Britannia „borostyán” listáján, ami azt jelenti, hogy járványügyi kockázatot jelent. A listán szereplő országokból hazatérve az utazóknak 10 napig karanténban kell lenniük, és tesztet is kell végezniük.

  • Szokatlanul heves felhőszakadás miatt kellett felfüggeszteni az oltásokat hétfőn Hongkongban – írja a Financial Times.

    Valamennyi közösségi oltási központ nyitva volt, de csupán azért, hogy menedéket nyújtson az arra járóknak.

  • A jakartai japán nagykövetség diplomatái azt fontolgatják, hogy élnek a lehetőséggel, és beoltatják magukat az indonéz kormány által felajánlott kínai gyártású CoronaVac vakcinákkal, bár Japánban ez az oltás nem engedélyezett – írja a Financial Times.

    Ahhoz, hogy más országok képviselőivel találkozhassanak, alapvető fontosságú, hogy be legyenek oltva. Számos külföldön dolgozó japán diplomata azonban még nem vehette fel az oltást, mivel a külügyminisztériumnak nincs erre vonatkozó egységes irányelve.

Rovatok