Index Vakbarát Hírportál

Kitoloncolás és visszatoloncolás: válság a lengyel–belorusz határon

2021. október 29., péntek 14:25

Törvénybe iktatták Lengyelországban, hogy a határőrség a helyszínen visszatoloncolja az illegális bevándorlókat a határ túloldalára, mi több, vissza is utasíthatja a menedékkérelmüket. A varsói kormány ezzel de facto legalizálta a bevándorlók erőszakos kitoloncolását az országból. A feszült helyzetet az is bonyolítja, hogy több emberi jogi szervezet már korábban azzal gyanúsította a lengyel hatóságokat, hogy bevett szokásuk ez az eljárás, amit most ezzel a döntéssel végleg legalizáltak.

Robert Habeck, a németországi Zöld párt társelnöke szerint a Belaruszból Lengyelországon át érkező menekülteket közösen kellene befogadni az Európai Unió területére. Habeck úgy gondolja, hogy ebben a kérdésben érdemes lenne meggyőzni a jobboldali-konzervatív Jog és Igazságosság párt vezette lengyel kormányt, bár korábban ők rendre elutasították a menekültek befogadását. A társelnök bízik benne, hogy a varsói vezetés idővel meggondolja magát ebben a kérdésben.

A nemzetközi jog egyébként azt is előírja, hogy még akkor is meg kell adni a lehetőséget a nemzetközi menedékkérelem benyújtására, ha az illető illegálisan lépett be az adott állam területére,

ennek pedig a lengyel állam aligha tesz eleget.

Habeck kitért arra is, hogy a belorusz elnök, Alekszandr Lukasenka rezsimjét további szankciókkal kell sújtani, hiszen néhány légitársaság továbbra is részt vesz illegális bevándorlók Belaruszba szállításában, ahonnan Lukasenkáék továbbterelik őket az Európai Unió határára, hogy ezzel is növeljék a migrációs nyomást, bosszúból a kelet-európai ország ellen hozott uniós szankciókért.

Erről már Heiko Maas német külügyminiszter beszélt a Bild című napilapnak.

Alekszandr Lukasenka hamis ígéretekkel kecsegteti a bevándorlókat, hogy aztán veszélyes és illegális útra küldje őket az Európai Unióba

– fogalmazott.

Az Index még májusban számolt be róla, hogy szankciókkal sújtanak több belorusz tisztségviselőt is, amiért a minszki hatóságok leszállásra kényszerítették a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó egyik járatát, hogy a gépről erőszakkal elvigyék az egyik ellenzékit, Raman Prataszevicset. Az Európai Unió három szankciós csomagot is elfogadott olyan belorusz cégekkel és személyekkel szemben, akiket felelősnek tart a választási eredmények meghamisításáért, valamint a tüntetőkkel szemben alkalmazott karhatalmi erőszakért. Hasonló intézkedéseket fogadtak el a balti államok is.

A minszki gépleszállítási botrány miatt kiadott közös, európai uniós nyilatkozathoz Magyarország is csatlakozott.

A helyzet fokozódik

A Belarusszal határos uniós tagállamok, Litvánia, Lengyelország és Lettország határaihoz hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók, legtöbbjük Irakból, Szíriából, Jemenből és Iránból. Az uniós tagországok azzal vádolják a belorusz elnököt, hogy az ő utasítására viszik a bevándorlókat az uniós országok határához, megtorlásul a Belarusz elleni nyugati büntetőintézkedésekért. A belorusz légitársaságnak főleg írországi cégekkel van lízingszerződése, ezért Simon Coveney ír külügyminiszter óvatosan nyilatkozott a helyzetről, azonban szerinte is lehetne újabb szankciókkal nyomást gyakorolni, viszont 

különbséget kell tenni a repülőgépbérlet tiltása és a jelenleg érvényben lévő szerződések között.

Mariusz Błaszczak lengyel védelmi miniszter bejelentése szerint körülbelül hatezer lengyel katona védi a lengyel–belarusz határt a fokozódó migrációs nyomással szemben – tudósít a Reuters.

Két lengyel katona megsérült, miközben körülbelül hatvan illegális bevándorlót tartóztattak fel a belarusz–lengyel határ mentén – számol be róla a Deutsche Welle. Ezt követően a lengyel védelmi miniszer úgy döntött, hogy a határokon állomásozó hatezer főt tízezerre emeli.

1,6 milliárd złotyból (körülbelül 126 milliárd forint) épít falat Lengyelország a belarusz határ mentén. Az Euronews az AFP francia hírügynökség alapján azt írja, hogy az ország kormánya a héten már jóvá is hagyta a fal építésére vonatkozó tervet, azonban a parlamentnek is el kell fogadni azt.

Brüsszel azzal vádolja a minszki kormányzatot, hogy szándékosan gerjeszti a migrációs válságot a határok mentén, válaszul a Belarusz elleni szankciókra.

„A lengyel határt hermetikusan lezártuk. A belorusz hatóságok átvertek benneteket. Menjetek vissza Minszkbe!” – olvasható egy lengyelek által küldött SMS-ben, amelyben ilyen módon igyekeznek "lebeszélni" a menekülteket az illegális határátlépésről. Az üzenet angol nyelvű, és több tízezret továbbítottak Varsóból a lengyel–belarusz határra.

Az önjelölt és a törvényes igazságosztók

Idén eddig több mint hatezer illegális bevándorló érkezett Németországba Lengyelországból. Korábban az Index is beszámolt róla, hogy önjelölt igazságosztók jelentek meg a lengyel határ mellett fekvő Guben német városban, hogy megakadályozzák az illegális bevándorlókat abban, hogy német földre tegyék a lábukat. A szélsőjobboldali csoport paprikaspray-vel, bajonettel, macsétével és gumibottal volt felfegyverkezve.

Információk szerint a gyanúsítottak Brandenburg, Szászország, Mecklenburg-Előpomeránia, Berlin és Bajorország szövetségi tartományokból érkeztek.

A német rendőrség közlése szerint több mint ötvenen kívántak hívatlanul a Német határ védelmére kelni, viszont nem csak az illegális határátlépés, de az önbíráskodás is törvénybe ütközik.

Éppen ezért a Harmadik Út nevű, neonácikhoz köthető szélsőjobboldali párt felhívására kivonuló „hazafiakat” a rendőrség megállította, a fegyvereket elkobozta, és hazaküldte őket. Az elkobzott tárgyak tulajdonosai ellen büntetőeljárás indult, hasonlóképpen a tiltott önkényuralmi jelképek használata miatt is.

Horst Seehofer német belügyminiszter ígéretet tett arra, hogy további nyolcszáz rendőrt vezényelnek a német–lengyel határra.

Az ő segítségük is kell ahhoz, hogy hatékonyan tudják ellenőrizni a Belaruszból Lengyelországon át az Európai unió más országaiba tartó illegális migránsokat.

Ennek célja az, hogy a kishatár forgalomban ingázókat könnyebben azonosíthassák, mozgásukat segíthessék, viszont komoly szerepük lehet a határsértők és a csempészek lebuktatásában is. A határzár nem lehetőség – mondta a szövetségi belügyminiszter.

(Borítókép: Afganisztáni menekültek a lengyel–belarusz határon 2021. augusztus 26-án. Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary)

Rovatok