Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Globo brazil hírportál szerint egy nem valódi gránátot hagytak az orosz konzulátus előtt Brazília legnépesebb városában – számolt be a BBC. A különleges taktikai akciócsoport rendőrei, akiket az éjszaka a helyszínre hívtak, megerősítették, hogy hamis eszközről van szó. 

    Nem tudni, ki lehetett a felelős a szerkezetért. Jair Bolsonaro brazil elnök az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatos semleges álláspontját azzal indokolta, hogy Oroszország jelentős kereskedelmi kapcsolatokat ápol Brazíliával. 

  • Az ukrajnai háború alakulásáról és az élelmiszerválság elkerüléséről egyeztetett Mario Draghi kormányfő bolgár kollégájával, Kiril Petkovval, akivel Rómában találkozott hétfőn.

    A római kormánypalota közleménye szerint a több mint egyórás találkozón a felek az ukrajnai háború miatti globális élelmiszerválság megoldásairól beszéltek.

    Mario Draghi és Kiril Petkov találkozóján szó volt a nyugat-balkáni országok európai uniós csatlakozásáról is, valamint arról az olasz javaslatról, amely árplafon bevezetését kezdeményezi az európai földgázpiacon.

    Korábbi sajtértesülések szerint Mario Draghi diplomáciai együttműködésen dolgozik Bulgáriával és Törökországgal az ukrajnai kikötők megnyitása és az ott felhalmozódott gabona- és élelmiszer-szállítmányok elindítása érdekében.

    A Corriere della Sera című napilap hétfőn arról írt, hogy Bulgária két kikötőt ajánl fel tranzitállomásként: a szintén fekete-tengeri Várnát és Burgaszt.

  • Orosz katonák behatoltak Szerhij Svec, a zaporizzsjai atomerőmű energiajavító részlege egyik alkalmazottjának a házába, és automata fegyverekkel meglőtték – közölte hétfőn az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

    Az Enerhoatom hozzáfűzte: a szakembert számos lőtt sérüléssel szállították kórházba, és életveszélyes állapotban van. Az Ukrajiszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy az ország keleti részében lévő atomerőművet március 4. óta tartják megszállva az orosz erők.

    Közben az ukrán gázszállító rendszert (HTSZ) fenntartó vállalat arról adott hírt, hogy az orosz hadsereg ágyúzása következtében megsérült a fő gázvezeték, amely Donyecket és Luhanszkot látja el. Emiatt helyi idő szerint 14 órakor leállt a gázszállítás a vezetéken. A vállalat kifejtette: a károsodás helyét lokalizálták, de a hiba kijavítása és a gázszállítás újraindítása lehetetlen a térségben jelenleg zajló aktív harci cselekmények miatt. 

  • Egy ukrán bíróság elrendelte Viktor Janukovics volt elnök távollétében történő letartóztatását, mivel hazaárulással vádolják egy 2010-ben aláírt megállapodás miatt, amely meghosszabbította Oroszországnak a krími haditengerészeti létesítmények bérleti jogát – számolt be az Independent

    Az Ukrajnában széles körben harkovi paktum néven ismert megállapodás lehetővé tette Oroszország számára, hogy fekete-tengeri flottáját a krími Szevasztopol kikötőjében tartsa. Janukovics, aki 2014-ben a tömeges tüntetések után Oroszországba menekült, már 13 év börtönbüntetést kapott a távollétében hazaárulásért.

    Ez az ügy azzal a levéllel függött össze, amelyet 2014. március 1-jén küldött Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, és amelyben arra kérte, hogy az orosz hadsereg és a rendőrség erőivel állítsa helyre a rendet Ukrajnában. 

    Janukovics korábban tagadta az ellene felhozott vádakat.

  • Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint kiszabadították azt az ukrán határőrt, akit a Kígyó-szigeten ejtettek fogságba az orosz katonák, miután azt üzente az orosz hadihajónak: „Menj a f.szba!”

    A hírt Olekszandr Motuzjanik, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője is megerősítette. Andrij Demcsenko, a határőrség szóvivője elmondta: Ukrajna biztonsági okokból jelenleg is titokban tartja a határőr személyazonosságát.

    Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben megnevezhetik a személyt, akinek az egész világ megismerte a mondatát.

  • Litvánia, Lettország, Észtország és Szlovákia azt szeretné, hogy a nyugati szankciók miatt zárolt orosz vagyont kobozzák el, és fordítsák Ukrajna újjáépítésére –  derült ki a négy uniós tagállam hétfőn közzétett közös leveléből.

    A dokumentum felidézi, hogy május 3-i ukrán becslések mintegy 600 milliárd dollárra tették a háborús pusztítás mértékét. Ugyanakkor az orosz hadművelet még folyamatban van, és az összeg még jelentősen emelkedhetett – közölte az MTI.

  • Az ország főügyésze szerint mintegy 13 ezer nyomozás folyik Ukrajnában az orosz katonák állítólagos háborús bűnei miatt – számolt be a Sky News. A vádak felmerülése óta Oroszország folyamatosan tagadja, hogy háborús atrocitásokat követett volna el az országban. 

    Korábban a mai napon egy 21 éves orosz katonát, Vagyim Sisimarin őrmestert életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték egy fegyvertelen civil megöléséért. Sisimarin beismerte, hogy egy autóból lőtte le a 62 éves ukrán civilt. 

  • Európa legnagyobb sógyártó cége, az Artemsol több mint egy hónapja leállt a háború miatt, aminek következtében sóhiány alakulhat ki Ukrajnában – számolt be az UNIAN ukrán hírportál. 

    A vállalkozás nem működik, tétlen, határozatlan ideig. Az ágyúzás folyamatos a környéken, az adminisztrációs épület részben megsemmisült. Közvetlen találatok voltak a bányákban, anyagraktárban. A gyártási folyamat lehetetlen. Nem fogjuk veszélybe sodorni a dolgozóink életét

    – mondta a vállalat igazgatója, Victor Jurin egy rádióadásban. Hozzátette: áprilisban leállították a vállalkozást, mert lehetetlenné vált a késztermékek vasúti kivitele. Elmondása szerint

    a magyarországi, lengyelországi, grúziai, moldovai, azerbajdzsáni és romániai fogyasztók is érezni fogják a gyártás leállását.

  • A Starbucks közölte munkatársaival, hogy kivonul az orosz piacról – számolt be az AP News. A kávéóriás az alkalmazottaknak küldött közleményében leírta: úgy döntött, bezárja 130 üzletét, és megszünteti márkája jelenlétét Oroszországban.

    A seattle-i székhelyű vállalat közölte, hogy a közel 2000 oroszországi alkalmazottjának további hat hónapig fizetést ad, és segít nekik az új munkahelyekre való átállásban. A Starbucks az ukrajnai invázióra válaszul már március 8-án minden üzleti tevékenységét felfüggesztette Oroszországban.

  • Az ukrán gázrendszert üzemeltető szerint két keleti város gázellátása szünetel, miután orosz lövedékek megrongálták a fő gázvezetéket – számolt be a Sky News.

    Ennek következtében Donyeck és Luhanszk nem kap többé gázt a támadások miatt. Egyébként mindkét régió orosz tűz alatt áll az ukrajnai háború kezdete óta.

  • Az MI6 brit hírszerző ügynökség egy korábbi vezetője azt jósolta, hogy Vlagyimir Putyin jövőre már nem lesz hatalmon, és egy hosszú távú egészségügyi ellátás alá kerülhet – számolt be a Sky News

    Richard Dearlove, aki 1999 és 2004 között vezette a brit titkosszolgálatot, egy podcastban tette ezt a jóslatot a 69 éves orosz államfő rohamosan romló egészségügyi állapotáról szóló pletykák közepette.

    Szerintem 2023-ra el fog tűnni

    – mondta Dearlove, aki szerint Putyin valószínűleg egy szanatóriumba fog vonulni az év végéig. Hozzátette: ez lenne az egyetlen módja annak, hogy az orosz állam elkerülje a puccsot. 

    A volt titkosszolgálati vezető szerint az orosz Biztonsági Tanács titkára, Nyikolaj Patrusev vehetné át az irányítást Putyin távozásakor.

  • A belarusz hadsereg megkezdte fegyverzetének és logisztikai eszközeinek ellenőrzését, hogy megbizonyosodjon arról, hogy azok harcképesek – közölte a védelmi minisztérium a Reuters híradása szerint.

    A közleményben azt írták, hogy a hadsereg ellenőrzi a hosszabb távon tárolt felszereléseket, azok állapotát és a feladatok ellátására való felkészültségét.

    Belaruszban orosz csapatok állomásoztak hadgyakorlatozás céljából, mielőtt a február 24-én elindított invázió kezdetén a Kijev felé irányuló betörések kiindulópontjaként használták volna a területét.

  • A belarusz fegyveres erők legalább május 28-áig folytatják a kiképzést az ukrán határnál – számolt be az UNIAN ukrán hírportál. Május 22-én három Iskander OTRK-t szállítottak a belaruszi ukrán határhoz, miután az ország felkészül a júniusi kiképzésekre

    A belarusz védelmi minisztérium közölte: hadseregükben megkezdődött „a reagáló erők tesztelésének” következő szakasza, amely többek között magában foglalja a fegyverek és a felszerelések kiszállítását a raktárakból. 

    A Fehérorosz Fegyveres Erők vezérkara szerint a fehérorosz fegyveres erők intenzív felderítést végeznek, és további egységeket telepítenek a határ menti területekre. Az ukrán védelmi minisztérium szóvivője szerint közel hét zászlóaljnyi belaruszi katona folytatja az ukrajnai határ megerősítését

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn azzal viccelődött, hogy komolyan elbeszélgetne a Nyugattal azokról az állításokról, amelyek szerint ő a hibás az ukrajnai konfliktus és a Nyugat bénító szankciói által gerjesztett gazdasági káoszért – írja az Independent.

    Oroszország ukrajnai inváziója már ezreket ölt meg, és 14 millió embert kényszerített lakóhelye elhagyására, miközben a Nyugat szankciós kísérlete Oroszország elszigetelésére és az ukrán fekete-tengeri kikötőkből érkező gabonaszállítmányok moszkvai blokádja miatt az olaj, a földgáz, a gabona, az étolaj és a műtrágya ára az egekbe szökött.

    A Szocsiban tartott televíziós találkozón Putyin azt mondta Aljakszandr Lukasenko belorusz elnöknek, hogy Oroszország gazdasága a nyugati szankciók ellenére jól működik.

    Lukasenko szerint a szankciók mindkét országnak lendületet adtak ahhoz, hogy az önfejlesztésre összpontosítson, a nyugati elit pedig tévhitben él a gazdasági nehézségeikkel kapcsolatban.

    A gazdaságot illetően valóban köszönet illeti a Nyugatot, mivel lökést adtak nekünk a saját fejlődésünkhöz

    – mondta Lukasenko Putyinnak, aki erre csak mosolyogva bólintott. Ezt követően ironikusan megismételte az orosz elnök szavait: 

    Putyin a hibás, Putyin a hibás mindenért.

  • Több mint hat százalékkal csaknem hétéves csúcsra emelkedett hétfőn az orosz rubel árfolyama az euróval szemben.

    Az eurót kora délután 58,75 rubelen jegyezték, ami a rubel esetében 2015 júniusa óta a legerősebb árfolyamnak számít.

    A dollár ellenében a rubel 4,6 százalékkal 57,47-es jegyzésre süllyedt, ami közel áll a pénteken elért, 2018 márciusa óta a legalacsonyabb, 57,07 rubeles dollárjegyzéshez.

    A rubel az év eleje óta már több mint 30 százalékkal erősödött a dollár ellenében az Oroszországgal szemben életbe léptetett széles körű szankciók közepette.

    idén eddig a rubel teljesített a legjobban az amerikai devizával szemben

    – derült ki az MTI közleményéből.

  • Petro Andrjuscsenko, Mariupol polgármesterének tanácsadója szerint a városból 250 embert, köztük 30 gyereket deportáltak, és vittek szűrőtáborokba. Az embereket a Novoazovsk járási Bezimenne faluba vitték – mondta Andrjuscsenko. A település Mariupoltól mintegy 33 kilométerre található.

  • Benyújtotta lemondását egy orosz diplomata Genfben az Ukrajna ellen indított háború miatt. Nem sokkal később levelet is küldött a Genfben dolgozó külföldi diplomatáknak, azt írva, hogy szégyelli magát az országa miatt – közölte az MTI. 

    A 41 éves Borisz Bondarev tanácsosként vett részt országa képviseletében. Korábban Mongóliában és Kambodzsában is volt külszolgálaton. Telefonon megerősítette az AP amerikai hírügynökségnek, hogy hétfőn átadta felmondólevelét Gennagyij Gatyilov genfi orosz nagykövetnek.

    Húszéves diplomáciai pályafutásom alatt megéltem külpolitikánk számos fordulatát, de soha nem szégyelltem magam annyira a hazám miatt, mint az idén február 24-én

    – írta a diplomata.

  • Hétfői tokiói látogatása során újságíróknak nyilatkozva Joe Biden amerikai elnök rámutatott: Kína elrettentése Tajvan megtámadásától az egyik ok, amiért fontos, hogy Putyin megfizesse háborús tettei árát – írja a Sky News.

    Biden kizárta, hogy az amerikai erők közvetlen konfliktusba kerüljenek Oroszországgal az ukrajnai válság közepette.

    Az amerikai vezető Fumio Kishida japán miniszterelnökkel együtt arról is beszélt:

    az Egyesült Államok katonai beavatkozást hajtana végre, ha Kína megtámadná Tajvant. Biden kiemelte, hogy Tajvan védelmének terhe „még súlyosabb” Oroszország ukrajnai inváziója után.

    Szombaton a Fehér Ház bejelentette: az elnök aláírta azt a törvényjavaslatot, amely közel 40 milliárd dolláros segélyt biztosít Ukrajnának az orosz inváziót követő katonai támogatás fokozására irányuló erőfeszítések részeként.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte: 87 ember halt meg egy orosz légicsapásban Deszna városában múlt hét kedden, ami a háború kezdete óta a legtöbb halálos áldozattal járó légicsapás volt.

    Egy orosz katonai szóvivő a történtek napján azt mondta, hogy nagy pontosságú, nagy hatótávolságú rakéták csapást mértek az ukrán tartalékosokra egy Deszna melletti kiképzőközpontban és egy másik helyszínen.

    A város Kijevtől északkeletre, Csernyihiv régióban található, a közelben laktanyák és egy kiképzőbázis is van. Az ukrán elnök nem közölte, hogy az áldozatok katonai vagy polgári személyek – számolt be a Sky News

  • Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök kijelentette, hogy aggasztják a Nyugat azon lépései, amelyek Ukrajna feldarabolására irányulnak – számolt be a Sky News. A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott televíziós találkozón Lukasenka azt mondta:

    Kijevnek végül segítséget kell kérnie Nyugat-Ukrajna elszakításának megakadályozásához.

    A kormányfő Lengyelországot is megvádolta, mondván: a folyamatban lévő háború közepette megpróbálja elfoglalni Ukrajna nyugati részét, azonban nem szolgáltatott bizonyítékot a kijelentéseihez.

  • A kelet-ukrajnai, önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság (DPR) vezetője azt mondta, hogy a mariupoli Azovsztal acélgyár ukrán harcosai nemzetközi bíróság elé fognak állni – számolt be a Sky News

    Gyenyisz Pusilin elmondta: a harcosokat most az oroszok által támogatott szakadár régióban tartják fogva, és ott fognak nemzetközi bíróság elé állni. Pusilin azt is elmondta, hogy a törvényszék alapszabályát jelenleg dolgozzák ki.

  • Nem kell aggódniuk a csokis ostya rajongóinak, hamarosan ismét megtelnek a boltok a klasszikus magyar édességgel.

    A gyártást az ukrajnai háború miatt ideiglenesen kellett leállítani, de amint lehet, újraindul a termelés – tudatta a Nestlé Hungária Kft. Erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

  • Az orosz életszínvonal és gazdaság enyhén növekedett az elmúlt években. A Krím annektálása miatti nyugati szankciók miatt Oroszország már 2014 óta arra törekszik, hogy egy önellátó és válságálló gazdaságot építsen ki.

    Bár sokan várták azt a nyugati gazdasági szankcióktól, hogy azok majd térdre kényszerítik Oroszországot, ez eddig nem történt meg, és nagyon úgy tűnik, hogy egyhamar nem is fog. Erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

  • A háború kitörése óta 22 304 menedékeskénti elismerés iránti kérelmet regisztrált az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, ebből ebből 11 428 fő 18 év alatti kérelmező – közölte a szervezet az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül.

    A tájékoztatás szerint a kérelmet benyújtók nagy része család, sok édesanyával és gyerekkel.

    Az Ukrajnából menekülők a menedékes elismerés iránti kérelmet a Főigazgatóság bármely ügyfélszolgálati irodáján benyújthatják ügyfélfogadási időben.

    Az ügyintézés további egyszerűsítése érdekében 2022. május 9-től lehetőségük van a menedékes kérelmüket már a kormányablakban is benyújtani, melyről a Főigazgatóság és a kormányablakok weboldalán is megtalálható egy rövid videós tájékoztató.

  • Mitt Romney republikánus szenátor, aki a 2012-es amerikai elnökválasztáson Barack Obama volt elnök kihívója volt, egy véleménycikkben úgy fogalmazott, hogy 

    ideje elképzelnünk az elképzelhetetlent, vagyis azt, hogy hogyan reagálna az Egyesült Államok katonailag és gazdaságilag egy lehetséges orosz atomcsapásra Ukrajnában, miután hagyományos haderővel nem tudta legyőzni az országot.

    Véleménye szerint ha Putyin mégis atomfegyvert vet be az ukránok ellen, több lehetősége is van a NATO-nak, például maga is beszállhatna az orosz hadsereg elleni csapásokba Ukrajnában, de a nukleáris válasz sincs kizárva. Romney szerint az atomfegyver bevetése Oroszországot végképp kizárná a nemzetközi gazdasági rendszerből, és lényegében tönkretenné − írta meg az rtl.hu.

  • A Nyugatot hibáztatta a globális élelmiszerválság kirobbantásáért Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Szerinte ugyanis az ukrajnai háború miatt Oroszországra kivetett szankciók a „modern történelem legsúlyosabb szankciói” – írja a Guardian.

    Oroszország meglehetősen megbízható gabonaexportőr volt mindig is.

    Nem mi vagyunk a probléma forrása. A világ éhezéséről a szankciók tehetnek, és azok, akik kivetették ránk

    – fogalmazott újságírók előtt Dmitrij Peszkov. 

  • Utcai kiállítást rendezett a zsákmányolt orosz haditechnikai eszközökből és tárgyakból az ukrán hadtörténeti múzeum, mindössze néhány percre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök házától – adta hírül az MTI.

    Az utcatárlaton megtekinthető orosz útlevelek, katonai iratok, személyi igazolványok, dögcédulák, hitelkártyák mellett a múzeum épületében szintén olyan tárgyak kaptak helyet, melyek a Kijev környéki városok és falvak orosz megszállásáról tanúskodnak.

    Olekszandr Semeljak, a múzeum vezető kutatója elmondta, hogy sok ukrán katona korábbról ismeri a múzeumot, így tudták, hová vihetik ezeket a tárgyakat, és a kiállítás folyamatosan bővül új tárgyakkal.

  • Vasárnapi ülésén módosította a gyógyszerekről szóló jogszabályt az ukrán parlament − írta meg a Kárpáthír.

    Az ukrán képviselők egy törvénymódosítással betiltották az oroszországi és belarusz gyógyszergyárakban készült patikaszerek ukrajnai forgalmazását. Nem engedélyezhetik azoknak a gyógyszereknek a törzskönyvezését sem, amiknek legalább egy összetevőjük az említett országokból származik.

    Ezenkívül visszavonhatják az orosz és belarusz gyógyászati készítményekre korábban kiadott engedélyeket is.

  • Németország hajlandó lenne támogatni, hogy az Európai Unió tagországai Magyarország nélkül vezessenek be embargót az orosz kőolajra – mondta Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter egy hétfői interjúban.

    Megcsináljuk 26-an, Magyarország nélkül, akkor ez egy olyan út, amelyet mindig támogatnék

    – fogalmazott a politikus, aki arról is szólt, hogy már eddig is igen hatékonyak az Ukrajna ellen indított háború miatt Oroszországra kivetett szankciók.

  • Az Interfax orosz hírügynökség információi szerint az oroszbarát Donyecki Népköztársaság törvényszéke fogja bíróság elé állítani a Mariupolban lévő Azovsztal acélmű hadifoglyait – írja a Guardian.

    Az állítólagos eljárásról a szeparatisták vezetője számolt be. 

Rovatok