Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Ezzel a poszttal véget ért az Index keddi élő hírfolyama a Gázában és Izraelben zajló eseményekről. A nap főbb történései az alábbiak voltak:

    Köszönjük egész napos figyelmüket, tartsanak velünk holnap is. Jó pihenést kívánunk!

  • A Pentagon közölte, hogy 300 újabb katonát irányít át a térségbe amiatt, hogy katonai támadások érték az ott lévő amerikai bázisokat.

    Pat Ryder, a Pentagon szóvivője szerint összesen 27 támadás történt Irakban és Szíriában a katonai bázisok ellen. Mint mondta, az új katonák között elsősorban a robbanószerek hatástalanításához, valamint kommunikációs eszközökhöz értő szakemberek lesznek.

  • Egyiptom, Jordánia, Szaúd-Arábia és Katar elítélték Izrael kedd délutáni csapását – írta a The Times of Israel.

    Először a helyiek számoltak be arról, hogy Izrael lebombázott egy menekülttábort. Később az izraeli hadsereg azt közölte, hogy a Hamász egyik központja ellen hajtott végre csapást, és megöltek számos terroristát ezzel.

    A négy ország az ellen tiltakozott a külügyminisztériumaik által kiadott közleményekben, hogy Izrael civil létesítmények ellen is csapást hajt végre Gázában. Az izraeliek ezt azzal indokolták többször is, hogy a Hamász élő pajzsként használja a civileket.

  • Az elmúlt nap folyamán az IDF csapatai a Hamász-terroristák egyik fellegvárában, a Gázai övezet északi részén fekvő Dzsabalíjában tevékenykedtek – közölte az X-en az Izraeli Védelmi Erők. 

    Az IDF szerint a bázist terroristák kiképzésére használták. A szárazföldi műveletben 50 terroristát likvidáltak, és megsemmisítették az erőd infrastruktúráját is. 

     

  • Az Irán által is támogatott húti lázadók vállalták a felelősséget azért a támadássorozatért, amely kedden indult Izrael ellen.

    A The Times of Israel szerint a szervezet szóvivője azt mondta, hogy drónokkal, valamint cirkáló- és ballisztikus rakétákkal támadták Izraelt, amivel szerinte „vallási, erkölcsi, humanitárius és nemzeti kötelességeiknek tettek eleget”. 

    Úgy tudni, hogy Izrael minden támadóeszközt elfogott. 

  • Az izraeli hadsereg (IDF) közölte, hogy megölte a Hamász közép-dzsabalíjai zászlóaljának parancsnokát, Ibrahim Biarit egy légicsapásban nemrég.

    A The Times of Israel szerint ez az a csapás lehet, amely egy menekülttábort ért pár órája. Az izraeli fél szerint a csapásban több terrorista is meghalt, általuk használt alagutak omlottak be, valamint néhány épület is. 

    A hadsereg szerint Biari egyike volt azoknak a parancsnokoknak, akiknek a vezetésével a Hamász elitkommandója, a Nukba végrehajtotta az október 7-i támadást Izrael ellen. Közlésük szerint a támadás egy nagyobb, széles körű csapássorozatnak a része, amelynek célja a közép-dzsabalíjai zászlóalj infrastruktúrájának és ügynökeinek a megsemmisítése.

    A hadsereg azt is közölte, hogy a zászlóalj számos civil épületet birtokába vett a térségben. Végül megismételték azt a korábbi felszólítást is, miszerint a gázai lakosoknak az övezet déli felére kellene menekülniük, hogy biztonságban legyenek.

  • A Hamász radikális iszlamista palesztin szervezet politikai irodájának vezetője és az iráni külügyminiszter kedden Katarban megbeszélést folytatott a Gázai övezetben zajló fegyveres konfliktus fejleményeiről.

    Iszmáíl Haníje Hamász-vezető és Hoszein Amirabdollahián iráni tárcavezető az október 7-én kezdődött konfliktus kezdete óta már másodjára egyeztetett Dohában.

    Amirabdollahián az Irna állami hírügynökség jelentése szerint úgy fogalmazott, hogy a közel-keleti régió fontos döntés küszöbén áll. Úgy vélte, hogy a palesztin ellenállás egyértelmű győztesként áll a téren.

    A cionista rezsim összeomlott

    – hangoztatta. 

    Katar 15 éve a Hamász egyik legfontosabb támogatója a térségben, és az országban élő Haníjét és Amirabdollahiánt Tamím bin Hamad Ál Száni emír is fogadta a nap folyamán.

  • Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter közölte: az izraeli hadsereg „jelentős sikereket” ért el Gázában, de „súlyos” árat fizetett értük.

    A miniszter a légierő két elitalakulata, a Shaldag és a 669-esek előtt beszélve azt mondta: „mélyen” a Gázai övezet területén és sok egységet vetnek be, és komoly eredményeket érnek el.

    Sajnos a háborúban ennek meg kell fizetni az árát, és az elmúlt napon súlyos árakat fizettünk. Ennek ellenére elszántak vagyunk a folytatás és a győzelem mellett 

    – mondta Gallant.

    Az izraeli hadsereg nemrég jelentett be két halálos áldozatot, ami az első alkalom volt, hogy hivatalos adatot közöltek erről.

  • Az izraeli hadsereg (IDF) a gázai hadművelet kezdete óta első alkalommal közölte, hogy katonái haltak meg a Gázai övezetben zajló harcokban.

    A közleményben azt írták, hogy két katona vesztette életét egy keddi összecsapásban. Az áldozatok nevét, valamint a róluk készült fotókat is nyilvánosságra hozták.

    A 20 éves Roei Wolf főtörzsőrmester Ramat Ganból származott, társa, a szintén 20 éves Lavi Lipshitz főtörzsőrmester pedig Modiinból érkezett a hadseregbe. Mindketten a 84. „Givati” gyalogosdanár felderítőegységében szolgáltak.

    Rajtuk kívül két, meg nem nevezett katonáról is írtak a közleményben, akik ugyanabban az összecsapásban sérültek meg, őket légi úton vittek kórházba. Az érintettek családját már korábban értesítették a történtekről.

  • Az Egyesült Államok elnökének a holokauszt 870 túlélője mondott köszönetet azért, hogy az október 7-i támadás után kiállt Izrael mellett.

    Az érintettek egy Joe Bidennek küldött levélben fejezték ki hálájukat, a Jewish Federations of North America nevű szervezet közvetítésével. Mint mondták, a vészkorszakhoz képest ma más a helyzet, ugyanis létezik Izrael, amelyet az Egyesült Államok is támogat, és fellépnek az antiszemitizmus ellen belföldön és külföldön egyaránt.

  • Az izraeli rendőrség közölte, hogy eddig 826 civil halálos áldozatot tudtak név szerint  beazonosítani, akik a Hamász október 7-i támadásában vesztették életüket. 

    A The Times of Israel szerint közölték, hogy ez a szám nagyjából 85 százaléka lehet a megtalált holttesteknek. A civileken kívül több mint 350 katona és rendész is meghalt a támadásban.

    A lap azt is közölte, hogy eddig 732 áldozat holttestét adták át a hozzátartozóknak temetésre. Az áldozatok azonosítása azért megy lassan, mert rengeteg holttest megégve vagy megcsonkolva került elő.

  • „A mahacskalai repülőtér Oroszország fontos stratégiai létesítménye, nem véletlenül választották ki zavargások helyszínéül” – jelentette ki Szergej Melikov, a Dagesztáni Köztársaság vezetője a Szolovjov LIVE médiacsatorna keddi adásában.

    Miféle repülőtér a mahacskalai? Ez a reptér több biztonsági testület közös bázisa. Ez a legdélebbi repülőtér, amellyel Oroszország jelenleg rendelkezik. Ez egy olyan repülőtér, amely egyebek között képes a Hegyi-Karabah övezetében található kontingenst támogató katonai szállító repülőgépek fogadására. Ez egy olyan reptér, amely képes meggátolni a külföldi felderítő repülőgépek repülését. Vagyis ez egy nagyon fontos repülőtér

     – mondta az Oroszország részét képező észak-kaukázusi köztársaság vezetője. Melikov úgy vélekedett, hogy a régió hatóságainak fel kell készülniük a kívülről provokált hasonló akciók megismétlődésére.

    Vasárnap este palesztinpárti tüntetők törtek be a mahacskalai repülőtér területére. A jelentések szerint izraeli állampolgárokat kerestek, akik a Tel-Avivból érkező járattal érkeztek. A dagesztáni egészségügyi minisztérium szerint több mint 20 ember, köztük nyolc rendőr sérült meg a repülőtéren történt zavargásokban. A rendvédelmi szervek több mint 150 rendbontót azonosítottak, közülük 83-at őrizetbe vettek.

  • Tzachi Hanegbi izraeli nemzetbiztonsági tanácsadó arról beszélt kedden, hogy jelenleg már a Gáza elleni hadművelet harmadik fázisa zajlik.

    A The Times of Israel szerint azt mondta, hogy az első fázis közvetlenül a Hamász támadása után még arról szólt, hogy kiszorítsák a terroristákat Izrael területéről, míg a második szakaszban precíziós csapásokkal készítették elő a Gázában végrehajtott szárazföldi hadműveleteket.

    A harmadik szakasz állítása szerint a Gázai övezet északi része ellen végrehajtott szárazföldi hadműveletet jelenti, amely már meg is kezdődött. Hanegbi úgy fogalmazott:

    Ez egy nehéz hadjárat, amely intenzív harcokkal jár. Harcot pedig nem lehet vívni anélkül, hogy fájdalmas árat fizetnénk érte. De a fájdalom ellenére egy küzdő nemzet vagyunk. És a fájdalom ellenére elszántan küzdünk a győzelemért.

    Hozzátette azt is, hogy a háború elsődleges célja az, hogy a túszokat kiszabadítsák, és leszögezte, hogy ebben szerinte a szárazföldi művelet segíteni fog. Beszélt arról is, hogy az október 7-i támadás után minden, amire az izraeli nemzetbiztonság koncepciója épült, gyakorlatilag „eltűnt”, és most már úgy látják: nem elég elrettenteni, visszaszorítani a Hamászt. 

  • Az utóbbi órákban több rakétatámadás is érte Izraelt – számolt be a The Times of Israel.

    Asdod városát a Gázai övezetből lőtték rakétákkal, amelyek közül kettő be is csapódott. E csapásoknak legalább négy sérültjük volt, és egyikük (egy 50 éves férfi, akit repeszdarabok találtak el) válságos állapotban van. A másik három embernek üvegszilánkok okoztak könnyebb sérülést.

    Beerseba városát is rakétákkal lőtték, ott egy 29 éves férfi sérült meg, szintén repeszektől.

    Ezenkívül Izrael és Libanon határán is tüzérségi csapásokat, lövöldözést jelentett az izraeli hadsereg. Annak a támadásnak nincs sérültje, és válaszul tüzérségi csapást mértek azokra a helyekre, ahonnan a Hezbollah fegyveresei rájuk lőttek. 

  • Az izraeli hadsereg (IDF) egy videót is megosztott hétfő délután a Gázai övezetben zajló műveletről.

    Közlésük szerint a Hamász több megfigyelőállását és tankelhárító osztagát légi és tüzérségi csapásokkal támadták. Állításuk szerint több tucat terroristát megöltek, és fegyvereket is zsákmányoltak.

  • Az izraeli hadsereg légicsapást hajtott végre a Gázai övezetben található dzsabalíjai menekülttábor ellen. A csapásnak legalább 400 halottja és sérültje lehet – közölte a Gázai övezet egészségügyi minisztériuma.

    A minisztérium szóvivője szerint a táborra hat amerikai gyártmányú bombát dobhatott le az izraeli légierő, amely ennek következtében teljesen megsemmisült. Ugyanerről az al-Dzsazíra pánarab televízió is beszámolt, helyszíni felvételeket is bemutatva.

    Ők azt írták, hogy az övezet északi révén található menekülttáborban legalább 50 ember meghalhatott (az al-Dzsazíra hírportálja szerint ezt egy kórházigazgató mondta nekik). A sérültek száma több százas nagyságrendű lehet, őket jelenleg is kórházba szállítják. 

    Információik szerint a legtöbb halálos áldozat egy családhoz tartozott.

    Hozzátették azt is, hogy több olyan lakóépület is beomlott, amelyekben emberek tartózkodtak a csapás idején.

  • Az izraeli hadsereg megsemmisítette Saleh al-Arourinak, a Hamász száműzetésben élő ciszjordániai parancsnokának a családi házát, miközben a biztonsági erők folytatják a terrorcsoport elleni fellépést – írja a Jerusalem Post.

    A Hamász egykori vezetője 17 évet töltött izraeli börtönökben. Arouri 2014-ben vált ismertté azzal, hogy bevallotta három izraeli tinédzser elrablását és meggyilkolását.

  • Az Amnesty International jogvédő szervezet szerint az izraeli hadsereg „jogellenesen használt fehérfoszfort a dél-libanoni Dhayra elleni támadásban október 16-án”. Hozzátették, a mérgező szerrel végrehajtott támadást „háborús bűnnek kell tekinteni”.

    Izrael egyelőre nem reagált a vádakra.

  • Rakétákat lőttek ki a Hezbollah terroristái az IDF két állására az északi határon – közölte az Izraeli Védelmi Erők.

    A hadsereg külön közölte, hogy csapást mért egy dél-libanoni terrorsejtre, amely arra készült, hogy páncéltörő irányított rakétatámadást hajtson végre Észak-Izrael ellen – közölte a The Times of Israel.

    A hadsereg nem számolt be a rakétatámadások áldozatairól.

    Korábban két rakétát is kilőttek Észak-Izraelre, ami szirénákat indított be az északi Metula városában. Az IDF szerint mindkét lövedék röviden Libanonban landolt. Hozzáteszik, hogy a csapatok tüzérségi lövésekkel válaszolnak a rakéta és rakétatűz forrásaira.

  • Az izraeli hadsereg szerint heves harcokat vívott mélyen a Gázai övezetben az elmúlt órákban – közölte az al-Dzsazíra.

    Az izraeli erők megtámadtak egy Hamász-előőrsöt a Gázai övezet északi részén – áll a hadsereg közleményében, hozzátéve, hogy jelentős mennyiségű fegyvert foglaltak le.

  • A Hezbollah libanoni félkatonai szervezet eddig 47 harcosát vesztette el a Gázai övezetben három hete zajló konfliktusban. Emiatt a csoport ezeknek a veszteségeknek megfékezésére törekszik, miközben elhúzódó konfliktusra számít – írja a The Jerusalem Post három, az ügyre rálátással rendelkező forrás alapján.

    Az egyik forrás azt mondta a Reutersnek, hogy a légelhárító rakéták bevetése egyike azoknak a lépéseknek, amelyeket a síita muszlim csoport tett veszteségei megfékezésére, valamint az izraeli drónok féken tartása végett bevetne.

  • A hétfőn közölt 8306 személyt tartalmazó adat után 8525-re nőtt keddre a palesztin áldozatok száma a Gázai övezetben – állítja a Hamász által vezetett palesztin egészségügyi minisztérium a Sky News híradása szerint

    A tájékoztatás szerint az áldozatok közül 3542 gyermek, emellett 15 kórház és legalább 32 egészségügyi intézmény nem is működik. 

  • Sajtótájékoztatót tartott kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik illetékese, aki szerint egyre közelebb vagyunk a közegészségügyi katasztrófához a Gázai övezetben – számolt be a Sky News.

    A sajtótájékoztatón elmondták, hogy a régió próbál megbirkózni a túlzsúfoltsággal, a tömeges kiszorításokkal, valamint a víz- és szennyvízelvezetési infrastruktúra károsodásával.

  • Az Izraeli Védelmi Erők nyilvánosságra hoz egy rádiófelvételt, amelyen a Déli Parancsnokság vezetője, Yaron Finkelman vezérőrnagy azt mondja a Gázai övezetben tevékenykedő csapatoknak, hogy „nem lehet más eredmény, mint a győzelem”.

    Déli parancsnokság állomásai, a parancsnok beszél! Támadást indítunk a Hamász és a terrorcsoportok ellen a Gázai övezetben. A célunk egy, a győzelem. Nem számít, milyen hosszúak lesznek a harcok, milyen nehezek, nincs más eredmény, mint a győzelem

    – mondta Finkelman.

    Állítása szerint szakszerűen és erőteljesen fognak harcolni az IDF értékeinek fényében, amelyeken nevelkedtek. Ezek közül a legfontosabb a küldetéshez való ragaszkodás és a győzelemre való törekvés.

    Harcolni fogunk a sikátorokban, harcolni fogunk az alagutakban, harcolni fogunk, ahol szükséges. Le fogunk csapni az előttünk álló szörnyű ellenségre

    – folytatja Finkelman.

  • Gilad Erdan izraeli ENSZ-nagykövet nagy port kavart azzal, hogy sárga csillagot viselt a kabátján az ENSZ Biztonsági Tanács hétfői ülésén – adta hírül az MTI.

    A nagykövet és emberei mind a ruhájukra tűzték a második világháborús náci uralom alatt a zsidók elnyomásának és megkülönböztetésének jelképét. Erdan kijelentette, hogy a nagyszüleihez és milliónyi zsidó ember felmenőihez hasonlóan ő is hordani fogja a csillagot, a kabátja hajtókáján a „Soha újra” felirattal.

    „Mostantól a csapatom és én mindnyájan addig fogjuk viselni a sárga csillagot, amíg önök el nem ítélik a Hamász okozta szörnyűségeket. Követeljük a túszaink azonnali elengedését” – mondta Erdan.

    Beszédében a nagykövet Izrael gázai offenzíváját a szövetségesek 1944-es normandiai partraszállásához hasonlította, és kigúnyolta a Biztonsági Tanácsot, mondván, ha a tanács akkor már létezett volna, valószínűleg inkább arról vitáztak volna, hogy Münchenben mennyi elektromos energia és üzemanyag maradt.

  • Legalább 13 ember meghalt az éjszaka izraeli légicsapásokban Gáza középső részén. Erről az Al-Aqsa Mártírok Kórházának egyik munkatársa számolt be – írja a CNN.

    A csapás al-Zawaidában egy házat talált el, és az ott tartózkodó mind a tizenhárom ember, köztük gyermekek is, életüket vesztették.

  • Földi pokolnak nevezte a Gázai övezetet helyi idő szerint hétfő este a palesztin ENSZ-nagykövet New Yorkban, az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) rendkívüli ülésén – adta hírül az MTI.

    „Gáza ma a földi pokol”  jelentette ki Rijád Manszúr, utalva Dag Hammarskjöld korábbi ENSZ-főtitkár szavaira, aki 1954-ben azt mondta, a világszervezetet nem azért hozták létre, hogy mennyországot teremtsenek a földön, hanem hogy megmentse az embereket a pokoltól.

    Az emberiség megmentése a pokoltól ma az ENSZ számára a gázai palesztinok megmentését jelenti

      húzta alá.

    Manszúr kiemelte, hogy az Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamász között október eleje óta tartó harcokban már több mint 8000 palesztin halt meg, közülük több mint háromezren Gáza északi részén, ahonnan Izrael emberek ezreit telepítette ki.

    Mára voltaképpen már minden gázai hajléktalanná vált. Otthontalanok, családról családra vándorolnak, autóikban, utcákon alszanak, de bárhová mennek, tudják, hogy bármikor megölhetik őket” – fogalmazott a diplomata, felszólítva a BT tagjait, hogy tekintsenek emberként a gázaiakra, és mentsék meg őket.

  • Az izraeli rendőrség a Shin Bet biztonsági szolgálattal közösen jelentette be, hogy letartóztatták az északi arab városok, Arabba és Szahnin három lakosát, mert azzal gyanúsítják őket, hogy kapcsolatban álltak az Iszlám Állam terrorszervezettel – írja a Haaretz.

    A gyanúsítottak letartóztatását vasárnapig meghosszabbították.

  • Az izraeli hadsereg „a Gázai övezet minden részén csapást mér” –  jelentette ki az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője, Jonathan Conricus alezredes kedden egy műveleti frissítésben.

    Az alezredes hozzátette, hogy tevékenységüket Gáza északi részére összpontosítják – ami a Hamász súlypontja –, emellett az övezet más részein is csapásokat mérnek – írja a BBC.

    Kiemelte, hogy vadásznak a terrorszervezet parancsnokaira. Conricus megismételte, hogy Izrael mindent megtesz annak érdekében, hogy elkerülje a civil áldozatokat. Hozzátette, hogy a Hamász a „terroristák rejtekhelyeként” használja Gáza város fő kórházát.

  • Itamar Ben-Gvir izraeli nemzetbiztonsági miniszter felszólította a polgárokat, hogy fegyverezzék fel magukat a fenyegetésekkel szemben.

    Egy fegyver megmenthet egy családot

    – mondta az izraeli Channel 7 csatorna által idézett megjegyzéseiben.

    Erre azért van szükség, mert az izraeli Shin Bet arra figyelmeztetett, hogy a telepesek növekvő támadásai ciszjordániai kitörést okozhatnak – közölte az al Dzsazíra.

Rovatok