Index Vakbarát Hírportál

Ha a csúcskategóriás hangfalak a boldogtalan családapák sírkövei, akkor a half-speed mastering technikával megjelent vinyl hanglemezek spiritiszta szeánszok meghívói, ahol aztán feltűnnek a régen látott családtagok, tehát a popsztárok. Újra kiadták a The Police 40 évvel ezelőtt publikált, Ghost in the Machine című albumát, ezúttal a különleges, úgynevezett félsebességű vágási technológiával.

A produkció hangzása káprázatos, mintha megjelenne előttünk az a bizonyos láthatatlan nap, amiről a lemez egyik legnagyobb slágere, az Invisible Sun is szól.

A Ghost in the Machine 1981. október 2-án jelent meg, és azonnal az Egyesült Királyság albumlistájának élére került, az amerikai Billboardon pedig a második helyen végzett, olyan világslágerekkel, mint a Spirits in the Material World, az Every Little Thing She Does Is Magic és az Invisible Sun. És ott az energikus reggae-punk dal, a Demolation Man is, és még mindig csak az A oldalt hallgattuk. Utóbbit Sting eredetileg Grace Jonesnak írta, aztán a The Police is némi átértelmezés után felvette a repertoárjába.

Hűvös érintés öleli át a hallgatót Halsey új albumán. Grandiózus magaslatok ütköznek koszos zavarral, de a zene kárpótol. Okos megoldások lazítják fel az olcsó trükkök okozta kellemetlen szájízt, egészen addig, amíg a hatás eléri a közönséget. Bár az énekesnő, mióta a mainstream vonalra lépett, erősen lavíroz a kommersz és az egyedi között, most talált valamit, amit sajátjának nevezhet. Ha képes lesz ezen a vonalon haladni tovább, akkor maradandó és nagyra törő albumokra számíthatunk tőle.

A lemez hatásvilága hullámzó. Terjengős hangzásokból indul, rádió pop-rock-ba hajt át, aztán fel-fel villant némi r&b-t, végül visszatér a régi Halsey-hangzáshoz. Van itt EDM-től indie vonalon át minden. Egyszerre gyötrődik a sokoldalúság áldásos terhe alatt, valamint a pop mainstream buta elvárásaitól. Sokszor maga sem tudja eldönteni, hogy melyik utat szeretné, de a kötelező formából egyre jobban kicsapong a korábbi lemezekkel ellentétben.

A The Killers az első, 2004-es lemezével bejárta a Las Vegas-i Sam's Town kaszinót, új albumukkal pedig az énekes, Brendan Flowers szülővárosát is.

A Pressure Machine egy lírai szocioriport, mely szerint a rock and roll új desztinációja Utah állambeli Nephi. A lemez nem előzmény nélküli a pop emlékkönyvében, már a Beatles is szeretettel idézte meg a gyerekkor helyszíneit, de ezúttal a közvetlen hatás Bruce Spingsteen Nebraskája volt.

A The KIllers a félreértések zenekara. Sokan azt hitték, hogy ízig-vérig Las Vegas-i bandáról van szó, hiszen ott alakultak, ugyanakkor maga az énekes, Brendan Flowers nem „Amerika Versailles”-ben született, hanem még Vegasnál is nyomorultabb helyen, az Utah állambeli Nephiben. Olyan tájon, ahol leginkább a mocsárvidékeken elkövetett misztikus sorozatgyilkosságok jutnak eszünkbe.

A korai Killerst első hallásra sokan az 1981 körüli Duran Duran diszkós újhullámához kötnék, tehát kapásból rávágnák, hogy egy angol bandáról van szó, pedig a srácok amerikaiak. És miközben a 2004 körüli poszt new wave éra zenekarai lassan eltűntek a süllyesztőben, a The Killers a nagy túlélő cím büszke birtokosa. Igaz, ehhez már a második lemezükkel, a részint zsenijegyeket is mutató Sam's Town-nal vettek egy 180 fokos fordulatot, és felfedezték maguknak Bruce Springsteen világát, hogy aztán egyre inkább az önfeladás választva próbáltak megfelelni a tinédzser rádióadóknak. 

Tkyd, az egyik rangidős hamar rendet tesz a fejekben, és szükség is van rá, mert a többiek egytől egyig csak dzsinát szórnak az italunkba, aztán sunyin figyelnek, mikor ájulunk el. TANÁRBÁ és Lil Frakk arról oktatnak, hogyan kell kölyökpezsgővel csajozni kétezer forintból. Varga Irén egy személyben adja elő a Baywatch összes szereplőjét, miközben a magasba emeli a   mély kultúrát , hogy onnan taszíthassa le még mélyebbre. Az Ossian a Tankcsapda bőrébe bújva próbál fiatalosnak tűnni, de kilógnak a májfoltok, Gerendás pedig rizibizis sajtburgert szolgál fel mindenkinek, aki szereti.

MC B. x Tkyd: Mielőtt megismernéd… (feat. Kool Kasko)

Tkyd megint bizonyítja, hogy sok beszédnek lehet sok alja is. És lehet aljas is:

én vagyok a leggonoszabb ördög Isten Instáján…

Újra a kiüresedett világ a célkeresztben, a felszínesség és végletesség okozta károk felmérése:

Azt mondták, megváltom a világot,

De nem kaptam semmit, csak lájkokat meg szilánkot.

A nevem olyan, mint a harangszó,

Csak akkor szól benned, mikor szeretsz vagy haragszol.

A második versszakban MC B. folytatja, és egyből kijelöli a határokat, vagyis mama helyén marad:

Bármihez nyúltok, abból zene lesz? De jó...

Én a Premier League vagyok, te az MLSZ, tesó!

De mindenki nyugodjon le a francba, nemcsak a pofa nagy, de a tisztelet is, például Tkyd iránt:

Azzal nyomom, akin felnőttem

És nem is rosszul. Az igazi, az eredeti, hallgassa mind, aki szereti. 

Két percnél elfogy a dal, onnantól a refrént hallgatjuk meglehetősen sokszor, mázli, hogy Kool Kasko még hozzászkreccsel egy versszakot.

 

Elkészült legújabb klipjével az egri punk-rock banda, a The Wallkids. A Hiába futsz! című dal vizuális kivetüléséről készített werkfilmet az Index, és azon belül a Stenk olvasói már láthatták, hiszen az is ezen a platformon debütált, ahogyan most a klip is.

Az egri srácokból verbuvált zenekar tagjai Az élet szabadon című dalukhoz hasonlóan lendületes zenét írtak, és a The Wallkids alapító fontemberével, alias Gibbonnal készült villáminterjúból az is kiderül, hogy a srácok valami régi-újra készülnek a Nagy-Eged tövében, ahonnan eddig többnyire csak borászokról érkeztek hírek,

Merthogy a Hiába futsz! klipje azt mutatja, hamarosan azért összeáll egy albumra való hanganyag, s bár a Covid-járvány mindent és mindenkit megtorpanásra kényszerített, a The Wallkids leginkább alkotásra használta a karantén kényszerű csöndességét. 

Persze rajtuk kívül még rengetegen – ezernegyvenkét klipet neveztek az 5. Magyar Klipszemlére, ezek közül a közönség is megszavazhatja a kedvencét. Készítsen be néhány szendvicset és egy nagy pohár üdítőt, mert jó pár órát igénybe vesz majd, hogy az összes jelölt videót végignézze. A szavazás már elindult, az ön véleménye is számít!

Van amikor az ember érdeklődéssel vár egy új lemezt, kíváncsian vág bele, de a felénél megunja, és kidobja az ablakon – szerencse, hogy a Spotify-on ez nem olyan könnyű, különben erősen megnőtt volna most a környezetszennyezés.

Kellemetlen, de hasonló a helyzet Kanye West új albumánál, amit Donda névre keresztelt elhunyt édesanyja után. Bár a szándék szép és kedves, nem szabad hazudnunk sem magunknak, sem egymásnak, ez a lemez zeneileg nem lett egy sikersztori. Hosszú terjengős dalok, sokszor konkrét mondanivaló nélkül, vagy csak egy-egy felszínes gondolattal, amivel a közönséget próbálja behúzni a csőbe, hátha elég buta az ember, hogy benyelje azt. Nem Mr. West, a közönség nem ostoba és hülyének nézni az embereket, akik a megélhetésed biztosítják, nem szép dolog!

Mélyen tisztelt publikum! Kidurrant a bubligum! Előételnek a nagy semmit fogjuk felszolgálni önöknek, reméljük, marad még hely a pocakjukban a többi fogásra. Ezután lesz@rjuk önöket Cedes művésznő közreműködésével, kérem tisztelettel. Majd egy húsz éves latin konzervet porolunk le, amit Dér Heni bont fel T-rex képében. Pápai Joci a fullnál is erősebben nyomja a kretént, amiért kár, mert ő lehetett volna a hét hőse. Helyette viszont a Biebers lopta el a showt, aki új frontembert villantott. Kezdődjön tehát a heti YouTube ajánló. Megkérem a nagyérdeműt, hogy bekiabálásaikkal ne zavarják meg az előadást. Köszönöm.

Radics Gigi feat Burai - A nagy semmi

Végre eljött! Nem kell tovább várnunk! Itt van, megkaptuk, élvezzük hát a nagy semmit! Sokáig azt hittük, hogy lesz valami, hogy a nullánál többet érdemlünk, de megmérettettünk, és könnyűnek találtattunk sőt, nem találtattunk semminek. Ez jár nekünk, semmivel sem több. A nagy semmi. Semmi más. A nullánál is kevesebb.

Talán Lorde Solar Power című albuma az első a pop történetében, amelynek megjelenését egy kutya elpusztulása miatt halasztották el. Miután Lorde-ban „kikristályosodott a veszteség”, végre a boltokba kerülhetett az új-zélandi énekesnő folkos társadalmi kommentárja, amely valójában egy jóga-pop kurzus, ami segít a klímagyász feldolgozásában, és választ ad arra is, hogyan reagáljon a generációs kiégésre, mert itt egy korosztály, amelyik már mindent előre megkapott, így már csak elvenni lehet tőlük.

Érdemes egy pillanatra elgondolkodni azon, hogy valaki nagyobb nyilvánosságot szánt kutyája elpusztulásának, mint mondjuk azok az előadók, akik a gyermeküket veszítették el, gondoljunk Eric Clapton vagy Nick Cave gyászára. Aztán: Lorde nem adja ki CD-n a lemezét, mert annak nagy az ökológiai lábnyoma, viszont megjelenteti vinylen, amely már csak a mérete miatt is sokkal több anyagot használ el.

Lorde megveti a celebvilágot, meg is énekli ezt, ehhez képest a borítóra egy perfekt szexista instakép került, amelyet barátnője, Ophelia készítette róla a strandon. Tovább is van, mondjam még? Lorde nem sokban különbözi Greta Thunbergtől, csak sárga esőkabát helyett falatnyi bikiniben ugorja át napozó barátnőit, és nem az Amnesty weboldaláról tölthetjük le a podcastjait, hanem a Tidalon vagy a Spotifyon szólalnak meg mézédes, hippis dalai. 

Tavaly jelent meg a Fran Palermo új lemeze, a Crocodile Juice Bar, és kíváncsiak voltunk arra, mi történt velük azóta. Henri Gonzóval, a zenekar frontemberével beszélgettünk.

A beszélgetésből kiderül, hogy a Covid-járvány miatti bezártság első pár hónapját nagyon élvezte, mert így a Fran Palermo új lemezét nyugodtan be tudta fejezni. Aztán jött az ősz, a tél, a kora tavasz pedig elég sötét volt, élete talán egyik legrosszabb időszaka lehetett.

A rock and roll mindig is háborús övezet volt, a frontvonalak hol a művészi koncepciókat képviselő zenészek és a tőzsdeindexet figyelő kiadók között húzódtak, hol pedig a rajongók szekértáborai osztották fel a csatamezőket.

Egy biztos: minden zenekarnak szüksége van stratégiára ahhoz, hogy növelje a befolyásolási övezeteit és az eladásait. Az 1975-ös alapítású Iron Maiden Senjutsu címmel dupla lemezt szentel annak, hogy bemutassa a terveit és ismét megadásra szólítsa fel a Metál Provinciát.

A Senjutsu japánul stratégiát jelent, de a rajongók számára a legfontosabb, hogy a lemez kellő muníciót ad ahhoz, hogy elviseljék a hétköznapokat. Az Iron Maiden 17. sorlemeze kifogástalan erődemonstráció, a zenekar 1984-es Powerslave-je óta talán a legjobb albumuk, minden dalban ott van a magas oktánszámú slágerhányados.

Huszonöt éve jelent meg a Stone Temple Pilots Tiny Music... Songs from the Vatican Gift Shop című harmadik lemeze, akkor, amikor Ópusztaszeren felavatták a restaurált Feszty-körképet. A Tiny Music is egy körkép, csak éppen Amerikáról. Az album borítóján lovak és szürke marhák helyett krokodilt látunk, a Munkács környéki hegyek helyett úszómedencét, az ősmagyarokat pedig keleti istenségek pótolták. A lemeznek is hányattatott volt a sorsa, mint Feszty munkájának.

Mert nem elég hitelesnek lenni, annak is kell látszani. És ez a bizonyos látszat a grunge fénykorában a Stone Temple Pilotsnak jött össze a legkevésbé. A közönség szerette a Tiny Musicot, amely a Billboard 200 albumok listájának negyedik helyén debütált, dupla platina lett, de a műfajt hitelesítők szerint nem lehet a napfényes San Diegóban hitelesen szomorú zenét írni, ráadásul akkor sokan úgy gondolták, hogy Seattle tájvédelmi oltalom alatt áll, és ami nem ott született, az nem lehet igazi grunge. 

Átadták az idei MTV Video Music Awards díjait. Ahogyan illik, az eseményen jelen volt a zeneipar fiatalos krémje, volt, aki jobban, és olyan is, aki kevésbé gondolta át az outfitjét. A soron következő élőszereplős Kis hableány film főszereplője, Halle Bailey melleit például csak a szerencse (és egy jó adag ragasztószalag) tartotta a helyén ebben a ruhában:

Mindenesetre megvolt Justin Bieber nagy visszatérése, és Olivia Rodrigo berobbanása is, akik jó pár trófeát bezsebeltek, de azért hagytak bőven a többieknek is. Főként Lil Nas X-nek és a BTS nevű k-pop bandának.

Itt vagyunk. Közel negyven évvel később. Nem érdemes sorolni, nem érdemes fejtegetni, nem érdemes elemezni, hogy miért és hogyan lett az ABBA a világ egyik legmeghatározóbb zenekara. Alig van ember, aki ne ismerné legalább hallomásból valamelyik hatalmas slágerüket, amelyek a mai napig a zene- és popkultúra ikonikus alkotásai. Ígéretükhöz híven visszatértek, és négy évtized után új zenével rukkoltak elő. A kislemez, amelyen két dal szerepel, előrevetíti a novemberben érkező nagylemez gondolatiságát, szellemiségét, érzéseit.

A számok elérhetők több videós és zenei felületen is, mint a YouTube és a Spotify, ahol alig néhány nap alatt nagyobb megtekintést zsebeltek be, mint a mai topelőadók hosszú hónapok leforgása alatt. Ez nem csupán azt jelzi, hogy az együttes zeneisége semmit sem kopott az elmúlt évek során, de azt is mutatja, hogy az ABBA rajongói nem tűntek el, valamint a svéd csapat képes megszólítani azt a generációt, amely feloszlásuk pillanatában még gondolatban sem volt, hiszen stílusuk időtlen volt akkor és időtlen ma is.

Az első dal, amelyet hallhattunk, az I Still Have Faith in You egy ballada, egyfajta himnusz a múlthoz, önmagukhoz, egymáshoz, azokhoz az emberekhez, akikkel évtizedek múltán is megoszthatják érzéseik és gondolataik. A hangzás grandiózus és szépen építkezik, a gondolatot egy lágy dinamikai íven kíséri végig. Remek hallani, ahogy egy ilyen erősen énekcentrikus dalban megszólal Frida és Agnetha hangja, amely nem kopott, nem gyengült, érződik rajta az idő, de mégsem lett tőle kevesebb, sőt!

Manuel narancslével öndzsináztat a héten, így nem csoda, hogy Sofi ki tudja lopni a sajtot a szájából. L.L. Junior és Burai csodaszépen emlékeznek Csóré Bélára az év mulatós számával. Eközben Tóth Gabi Péter Szabó Szilviára emlékezik, és arra, hogy valamikor erdőben szeretkezett, bár ebből kevés részletet oszt meg a hallgatósággal, helyette viszont az összes hungarikumot felvonultatja legújabb országimázs klipjében. Az AK26 a Hip Hop Boyz hátán igyekszik még tovább kapaszkodni, egészen a hegyekbe föl, Berta’Lami pedig csípőből oktatja Tóth Gabit, hogyan kellene igazából hagyományt őrizni. 

L.L. Junior x Burai x Csóré Béla - Én nem tudom

Olyan szépen felvett és fényelt klip, hogy egy egész estés filmet is szívesen néznék belőle. Nem is véletlen, hiszen méltóképpen akartak emlékezni Csóré Bélára. A nyolcadik kerületben járunk, egy bérház udvarán egy tetovált kéz felemel egy Csóré Béla kazettát, közben a család kártyázik, szotyizik. A kazetta bepattan a magnóba, és Junior kezdi az éneklést. Nem ragga, nem rap, hanem vérprofi ének. Buraié a második versszak, és magáé Csóré Béláé a refrén posztumusz.

A milliós nézettségű videók és a vakító hype után megjelent Ed Sheeran lemezkiadójánál a coming-of-age pop idei legnagyobb dobása, Maisie Peters You Signed Up for This című bemutatkozó albuma. A 21 éves angol énekesnő sikeréről mindent elmond, hogy a Psycho című dalának klipjében viselt cseresznyemintás pulóvere többször is kifogyott az ASOS nevű webes áruházból, köszönhetően Peters rajongóinak, akik Daisiesnek nevezik magukat.

A parancsoló érvényű sikerről persze leginkább a számok beszélnek, Worst of You című dala a legtöbbet játszott felvétel a Spotifyon, eddig több mint százmilliószor (!) streamelték. A Maybe Don’t klipjében Led Zeppelin-pólóban feszítő lány már ahhoz a generációhoz tartozik, akinek nem az apja mutatta meg Stairway to Heavent, hanem a nagypapája.

A tipikus mai lány problémáit megéneklő szerepre a pop hatvanéves történetében már számosan bejelentkeztek, úgy tűnik, hogy a legjobb médium 2021-ben Maisie Peters. Lemezének címadó dala afféle pillanatfelvétel arról az időről, amikor még nem volt jogosítványa, és öt lánnyal akart közös albérletbe költözni.

A Kaukázus zenekar túl van egy nagyon sűrű nyáron, rengeteg koncerten, jelenleg egy albumon dolgoznak, hiszen ez volt a Dal című műsor egyik főnyereménye, amit ők nyertek meg idén az Egyetlen szó című dalukkal. Exkluzív interjúban meséltek nekünk terveikről:

A zenekar tagjai szinte mind édesapák is, így felmerült a kérdés, hogy a "rock sztársággal" mennyire összeegyeztethető a jó családi élet. Egyöntetűen azt mondták, hogy abszolút, de vannak feltételei.

Újra megrendezik a Magyar Klipszemlét. A szervezők közleménye szerint az ingyenes versenyre már több mint 500 zenei videót neveztek. Az újságírókból, filmesekből és zenei szakemberekből álló zsűri döntését október 14-én hozzák nyilvánosságra, ahogy azt is, melyik kisfilmet érezte a legjobbnak a közönség.

Újra megjelent Marillion Script for a Jester's Tear című 1983-as bemutatkozó albuma, amely elindította az Egyesült Királyságban az akkor még domináns new wave árnyékában a progresszív rock új hullámát.

Nem könnyű úgy hegedülni, hogy az egyik kezedben a hangszer van, a másikban pedig egy toll, miközben bohócruhában vicceket kéne előadnod. A Marillion nevű zenekarnak azonban mindez sikerült. Egyszerre zenélnek, szöveget írnak, komolynak tűnő vicceket mesélnek, és persze progresszív rockot játszanak. Ráadásul új felfogásban, ami nem teljesen független az általuk utált új hullámtól sem. Egészen újszerű a megközelítésük, még akkor is, ha a legtöbb szakíró csípőből azt mondta a bemutatkozó lemezükre, hogy olyan erős a korai Genenis hatása, hogy a hangfal adja a másikat.

Érdekes az is, hogy senki nem tévesztené össze a két formációt, hiszen a Marillion frissebbnek, modernebbnek hat, mint a nagy öregek pazar mutatványai, a Script for a Jester's Tearnek jobb a dinamikája, mint a hetvenes években született proglemezeknek. Az 1983 márciusában megjelent album olyan talányos, mint egy Füles Évkönyv, már a Mark Wilkinson-féle cover is tele van „titkos üzenetekkel”, amelyekről lassan negyven éve vitatkoznak a rajongók.

Közhelyes a feltámadó sztárokat főnixnek nevezni, kivéve, ha megvan bennük a kecsesség, a nagyság és a magasztosság. Ragyogni, megmelegíteni a világot, majd porrá égni. Ez a módja, de van, hogy a hamvakból új életre kelnek. Ilyennek látom, hallom és érzem Adele-t, aki talán feltámad a következő hónapokban. Az énekesnőt sok nehézség, csapás és kihívás érte az elmúlt 5 évben, nem véletlen, hogy 2016 óta nem is igen hallani róla. Akkor mégis honnan a hír?

Egy meg nem nevezett (elviekben az énekesnőhöz közel álló) forrás nyilatkozott nemrégiben az E! Newsnak, miszerint Adele az elmúlt időszak jelentős részét stúdióban töltötte, és készül visszatérni a reflektorfénybe. Új lemezén helyet kapnak érzései és emlékei, amik az elmúlt öt évben gyűltek össze. A válás, a hangszalagproblémák, a teljes fizikális átalakulás. Az énekesnő igyekszik egészségileg és mentálisan is a legjobb formába kerülni. A forrás említése szerint a hét szinte minden napján sportol, edzőterembe jár, és igyekszik a fizikális állapotát is csúcsra járatni, miközben keresi az érzelmi stabilitást.

Mario, Burai és Kálo Bone egyértelműen kijelölik a nők helyét. Nem, nem a konyhába teszik őket, még ennél is messzebbre merészkednek. A szám meghallgatását csak saját felelősségre ajánlom. Giaj a szubjektív időről állít fel új elméletet, miközben Hiro a Rómeó és Júliából idéz. Igazán kifinomult társaság! Az AWS tagjai először szerepelnek együtt Siklósi Örs nélkül a Road Movie klipjében, ahol Örs rokonai és barátai is feltűnnek. Opitz Barbi annyira kemény, hogy még a haja is kiegyenesedik, Beton Hofi pedig elárulja az igazi nevét az igazi gondolatai mellé. Spoiler: Ádi.

MARIO x Kálo Bone x BURAI - Kardnyelők

Burai, Mario és Káló Bone fényes nappal betérnek a Marilyn night klubba:

Burai - Na mit mondtam, hova hoztalak? Marilyn Monroe, mindenki itt iszik!

Kálo Bone - Itt iszik mindenki? Akkor naná!

Burai - Szia Báttya!

Biztonsági őr - Itt a Burai! Gyertek-gyertek!

Ezzel mindhárman belépnek, ki-ki egy üveg itallal a kezében. Ebből a következőket lehet leszűrni azonnal: egyrészt ők akkora sztárok, hogy bizonyítják, hogy aki éjjel legény, az nappal is legény, pontosabban egyből éjjel lesz a kedvéért. Másrészt nemhogy becsempészni tudják az italt, hanem marokra fogva bevinni. Szegény üzletvezető, nem lennék a helyében, hát mit fognak így fogyasztani az urak bent? Mindenesetre elég exkluzív a buli, fejenként egy táncoslány jut rájuk. Mario az 50 százalékos kvótának megörülve el is kezd reppelni.

Dik ez a gádzsi ácsi mindjárt szétesik

Nem kell vakerni semmit a lábát egyből szét teszi

Mario nem fékezik neki pont kedvezik

Egész éjszaka rajta a kalóriákat égeti

Az ikes igéket felváltják a dikes igék, de ne nyelvtannáciskodjunk, inkább gyönyörködjünk azon, micsoda élő organizmus a mai magyar nyelv, és lelkendezzünk az új elemein:

Annyira buták, csudák, gyémántos pujáricák

Annyiszor látták az EZELT mindegyik krájászkinyá

Mindegy az, hogy öreg vagy fiatal veri alá

Színészkedik oda képzeli magának a Kemált

Miközben egyre többen küzdenek a női egyenjogúságért, Mario szereti tisztázni a szerepeket, és bebetonozná a különbségeket.

Mínusz 10 kiló a mérlegen így reggelig

Kivan a gádzsi értem fizetnem sem kell neki

De én ezt nem szeretem az elveim nem engedik

Hát tudd a helyed a nevem is próbáld elfelejteni

Az ő elvei nem engedik, hogy ne fizessen a táncért. Ha már megdolgozott érte a szegény lány, nehogy hoppon maradjon, és az olcsó hús híg levéből kelljen megennie másnap, amit főzött. A következő versszakban szintén egy alapos műgonddal megfogalmazott véleményt hallhatunk a nőkről. Tanácstalan vagyok, hogy ez minden nőre, vagy kifejezetten a nappal is night klubban táncoló nőkre vonatkozik Mario szerint.

Mindegyik egy eszeveszett palira vett meggyötört

Pénzkereső hercegnő 

Tiszteletet mérgező

Nekik már úgyis mindegy

Adjunk nekik ne sajnáljuk kell nekik a lóerő

Az összes ragadozó húsevő

Cirkuszba illő kardnyelő

Igyunk az egészségükre

 

Megjelent a Maroon 5 hetedik, JORDI című lemeze, színes virágokkal teli borítóval, amiről leginkább a H&M-ben, az ötéves kislányoknak vásárolt pólók jutnak eszünkbe. Ezekben afféle mini tininek tűnnek a lányok, akik még a fogtündérre várnak, nem pedig Adam Levine szellemére. A JORDI érzéstelenített, súrlódásmentes soft-popja a Maronn 5 mélypontja, olyan, mintha véletlenül

Nincs mese, a JORDI olyan, mintha kiadták volna a semmit, egy afféle bosszú-kazettát, amit akkor adnak le a zenekarok, amikor át akarnak menni egy másik kiadóhoz, de a szerződésük szerint még egy hanganyagot le kell szállítaniuk. A JORDI unalmas háttérzene lett, úgy álmosít, mint egy allergiára felírt gyógyszer.

Hullámzó időszakot ölel fel a Margaret Island negyedik nagylemeze, a Hol marad az én történetem. Az album leginkább a 2020-as évről, a csapat belső folyamatairól, a gondolataikban végbemenő változásokról mesél. Az összes korábban megjelent közül talán ez lett a legszemélyesebb. Amikor egy barátjuk meghallgatta a kész anyagot, elgondolkodott, majd azt mondta: Na most felnőttetek!

Az albumot teljes egészében Fonyódon, Viki otthonában írták, fél évnyi közös elvonulás alatt. Ott voltunk a lemez megjelenésének launch partiján:

Összeköltözni fél évre azután, hogy hat évig folyamatosan egy turné buszban voltunk, nem teljesen normális dolog, de mi egyébként sem vagyunk átlagos figurák.

Moby Reprise című új, átiratokat tartalmazó lemeze úgy néz ki, mint egy prospektus, amit a stewardessre emlékeztető, selyemkendős hostesek kínálnak a MÜPA-ban. És nemcsak a kiadó, a Deutsche Grammophon patinás logója miatt van ilyen érzésünk, a kiadvány eleganciája, és magát az alkotót 1/1-ben ábrázoló 15 db (!) kép miatt is.

És hogy Mobynak mi szüksége volt az alapvetően öltönyös, színes fotókból álló fotókollekcióra? Talán azért, mert az önéletrajzi kötetei sokat ártottak a renoméjának. A Then It Fell Apart című második (!) regényes cv-jében azt állította, hogy járt Natalie Portmannel, amit a színésznő nyilatkozatban cáfolt, és végül el is maradt a könyv bemutató turnéja. Ennél is meghökkentőbb volt a kötetnek az sztorija, mely szerint Moby 2001-ben egy bulin részegen előkapta a hímtagját (!), és az akkor még csak nettó milliárdos Donald Trumphoz dörzsölte (!). Szóval, nemcsak a Twitter vagy a Facebook őszinteségi rohamai árthatnak a karriereknek, hanem a megfontolt, alaposan megszerkesztett életrajzok is.

Még szerencsére, hogy a legfontosabb mégis az, hogy mit tesz le egy alkotó az asztalra. Moby új lemeze afféle pótcselekvés, hiszen a dalok utóéletéről nem leválasztható a kor, amelyben születtek, és a hozzájuk épült történeti kontextus. Így aztán nem lehet máshogy hozzáállni az újragondolt számokhoz, mint olyan pop-kulturális jutalomfalatokhoz, amelyeket jórészt a művészeti fesztiválokon hallunk, ahol Anne-Sophie Mutter Vivaldi estje és Lang Lang Chopin műsora közé lazításképp felléptetik Laurie Andersont, Rufus Wainwrightot vagy éppen Mobyt, ezzel a Deutsche Grammophon-féle anyaggal.

Ez most rendhagyó lesz. Minden szempontból. Mert hogyan is lehetne bemutatni egy olyan klipet, amihez a dal már ismert, mondhatni közkincs? Az Anna and the Barbies Lábon kihordott szerelmek című dala remek nóta, pörög, zakatol, bebújik a bőrünk alá,

E gy klip mindig olyan, mint egy regény alapján készült film – feltéve, ha a könyvet már olvastuk. Merthogy a zene is szöveg, avagy a betű is hangjegy, minden csak nézőpont kérdése, és ami számít, ami fontos, az a lenyomat, az élmény, amit a dallam, egy refrén maga után hagy.  Az persze ízlés kérdése, hogy milyen képi világ születik egy dalhoz, és ebből a szempontból a Lábon kihordott szerelmek klipjére nem lehet azt mondani, hogy a színpadi környezet ne illene hozzá.  Ettől mégis inkább olyan, mint egy koncert.

Szia, Mr! Durrantunk egy dögös rock bulit? A neuronok rázzák a rongyot, totális parti a szürkeállományban. Végre egy ütős és sokszínű album. A horror-rock egyik legnagyobb arca, akinek a nevéhez kötjük még a zsíros industrial metal-t is kidobta idén új lemezét, aminek címe alig fér ki az újságok lapjain, The Lunar Injection Kool Aid Eclipse Conspiracy.

Rob Zombie a huszonegyedik században olyan látványos koncertshow kultúrát hordoz magával, amelyre az előző évezredben is csak a shock-rock műfaj képviselői voltak képesek. Időről időre bizonyítja nekünk, hogy aki keményen dolgozik, annak lesz helye a zenei világban. Ez az album sem lett piskóta. A megszokott hard-rock, industrial és heavy metal hangzásokon túl erősen hullámzó hangulatok csapnak össze a lemezen, fellelni benne keleti dallamokat, country vonalat, de még liftes funk-ot is. Aki azt várja egy rock albumtól, hogy felpumpálja az agyában az adrenalint, annak ez mestermű lesz.

Ez a hét sem Zacher Gáboré, a legtöbben isznak, szívnak, alkoholizálnak, vedelnek, forr a vérük, tekernek, dzsóznak, tépnek, önpusztítanak. Rácz Gergő pont nem, viszont őt saját illúziói gyötrik, és mer kamerák előtt is szánalmas lenni. Raul és Inez megerőszakolják a magyar nyelvet és még büszkék is rá, ezen kívül valószínűleg a világon először használják dalszövegben a ‘kapacitás’, ‘stabilitás’, ‘mentalitás’ szavakat. Persze lehet, hogy igény volna rá, majd kiderül. Valmar meg akarja ölni a ritmust, fogalmam sincs, ez mit jelenthet, de remélem, nem sikerül nekik. Weyron nem csak dumál, hanem robbantja is a szőnyegbombát: pulzáltatja a lányok punciját (sic!), és baszattatja a zenét a DJ-vel (sic!). A Mayberian Sanskülotts már búcsúztatja a nyarat, a GranCanada pedig a buszon bliccel.

  Rácz Gergő feat. Orsovai Reni - SZÁNALMAS

 

Rácz Gergő a felső kategóriás popzenei előadók legőszintébbike, és megint mer szánalmas lenni. Bizony, csak egy erős férfi elég erős ahhoz, hogy gyengének mutatkozzon, és Gergőnél ez koncepcionális. Mer nem énekelni, inkább szinte csak beszél, recsitatívója meg-megcsuklik. Mer szánalmas lenni, flexelés helyett megmutatja a hibáit, tökéletlenül áll előttünk, de messze nem töketlenül. 

Amit a tükörben látok, az szánalmas

Ami egy kicsit is segít, az ártalmas

Kérek még, hadd legyen jó,

Hadd legyen szép ez az illúzió

 

Siklósi Örs, az AWS frontembere fél éve nincs köztünk, de a hangjával most visszatér. Az AWS legújabb számát még Örs énekelte fel, ám a közönség most hallhatja először. Ezzel a dallal debütál a Road Movie tizennegyedik videóklipje is: az Emlékszem videójában Örs hazatalál – ha csak jelképesen is – a Zsámbéki-medencébe, ahová mindig is visszavágyott. Az Index stábja még júliusban, a zsámbéki forgatáson beszélgetett a zenekarral, valamint a klip rendezőjével:

A Road Movie 2019-ben kérte fel az AWS-t, hogy sok más hazai együtteshez hasonlóan is írjon dalt a szívükhöz legközelebb álló magyar tájról. Akkor még szó sem volt Örs betegségéről, – a most debütáló dal ekkor született meg. Az együttes a Zsámbéki-medencét, gyerekkoruk közös helyszínét választotta a dal és a klip témájául. Örs úgy tervezte, hogy élete későbbi szakaszában visszatérhet majd ide. A felhőtlen gyerekkor elvesztéséről szóló dal szövegét Örs írta, ő énekelte fel, és a zenei koncepciót is ő találta ki hozzá.

A szám elkészült, ám a forgatást elsöpörte a 2020-as pandémia, a leukémia pedig 2021 februárjában elvette tőlünk ezt a szív-lélek srácot, aki mindig őszintén és tisztán állt a közönség elé, még a színpadra is mezítláb ment fel.

Újra megjelent Tina Turner legendás Foreign Affair című albuma, ezúttal dupla kiadású LP-n. Az 1989-es keltezésű lemezt annak idején a Hungaroton is megjelentette, tele voltak velük a kirakatok; Herb Ritts cover fotója ugyanúgy hozzátartozik a rendszerváltás vizuális világához, ahogy a „négyigenes” plakátok. Az albumot 1989. szeptember 13-án publikálták, két nappal azután, hogy a magyar kormány megnyitotta az osztrák–magyar határt, amin keresztül a keletnémet menekültek elindultak Ausztrián át az NSZK-ba.

A hatmillió példányban gazdára talált album legnagyobb sikere a laza, mégis feszes The Best című stadionrockhimnusz volt, és talán az Eötvös Kollégiumban fel is merült, hogy akár ez a dal lehetne a fiatal demokraták 1990-es kampánydala, különös tekintettel a reklámokban (vö. a Pepsi 1989-es szpotjával) igencsak jól hasznosítható sorokra: Give me a lifetime of promises and a world of dreams... You're simply the best, Better than all the rest... Aztán az áramvonalas Roxette győzött, talán azért, mert még az „öreges” imázsú MDF belügyminisztere, Horváth Balázs is három évvel fiatalabb volt a '89-ben már 50 (!) éves Tinánál.

A szerelem társadalmilag elfogadott elmebaj – hangzik el A nő (Her) című filmben. Ugyanez áll a rock & rollra is, ami ma már gyógyítható kellő mennyiségben szervezetbe juttatott zenével. És szerencsére nyolc év után végre hozzáférhető Spike Jonze A nő című disztópikus love storyjának zenéje fizikai formátumban is. Az album Win Butlernek, az Arcade Fire vezetőjének és a szintén kanadai Owen Pallettnek a kollaborációja.

A film zenéjét 2014-ben Oscarra jelölték, épp ezért a megjelenés kisebb ünnep az Arcade Fire rajongóinak és a filmfüggőknek. A soundtrack fehér színű vinylkorongon és házi gyártásúnak tűnő műsoros kazettán (!) is elérhető. A meditatív, 13 egységre bontott zenemű önálló entitás, filmkockák nélkül is működik annak ellenére, hogy Win Butler így nyilatkozott (az IMDb-oldalán is elolvasható):

Van egy titokzatos alkímia abban, ahogy a hang és a kép együtt működik, a hangok és a hangulatok változnak és reagálnak egymásra.

Egy ideig úgy volt, hogy a soundtrack a történet sci-fi-jellegét erősíti, de az organikus miniatűrök inkább a film romantikus jellegét emelték ki. Így aztán főleg Satie és Debussy szelleme járja be a közeljövő Los Angelesének világát, mintsem a heroikus rock and roll. A klasszikus Satie-féle szekvenciák ügyesen balanszírozzák ki a filmben látható high-tech kütyük és az enteriőrök sivár világát. Persze aki kihallja a 2013-as, Reflektor című Arcade Fire-lemez egy-egy témáját, az sem téved nagyot. A John Malkovich-menetet is jegyző Jonze jövőben játszódó filmje nem túl bonyolult történet, és ma már nem is tűnik olyan meghökkentőnek.