Index Vakbarát Hírportál

Zenét lopni nem nehéz, csak elhitetni azt, hogy nem loptunk

2021. augusztus 22., 10:08 Módosítva: 2021.08.22 21:26
270

Akik a kétezres évek elején nőttek fel, élték tinédzserkorukat, estek először szerelembe, vagy próbáltak kiszakadni az aszott hétköznapokból, azoknak nem ismeretlen a Nickelback. A rádiórockslágerek sorozatgyártásának legnagyobb mesterei a mai napig nem tűntek el, habár most nem egy új lemez vagy valami csajozós botrány miatt izzik körülöttük a levegő.

TÖRTÉNT UGYANIS, HOGY EGY KIRK JOHNSTON NEVŰ FÉRFI SZERZŐI JOGSÉRTÉSSEL VÁDOLTA MEG A ZENEKART, A ROADRUNNER RECORDSOT, VALAMINT A LIVE NATIONT.

A férfi szerint ő és zenekara 2001-ben írt egy Rock Star című dalt, és ez szolgált alapul a Nickelback 2005-ös, szinte azonos nevű slágerének.

Tovább

YouTube-diszkó, 33. hét: Hány Tóth Andit bír még el a rakpart?

2021. augusztus 20., 19:41 Módosítva: 2021.08.21 20:04
145

Ezen a héten mindenki gördeszkázik, mintha nem lenne holnap. De nem csak a gördeszkán, a nosztalgiavonaton és a sztriptízvonaton sincsen fék. Vajon a szerelemvonaton van? Dehogy van, hisz nem vár, elindult már, és nincs belőle kiszállás. Tóth Andi cigizik és vodkázik a Duna-parton, és azt kéri, ne írjatok neki jóéjt-üziket. Luca szoknya helyett nadrágot, tűsarkú helyett sportcipőt visel (hogy tudjon gördeszkázni), és dalt írt a természetességről és önmagunk elfogadásáról. Lucát nem csak saját maga, de mi is szívesen elfogadjuk. A hét, sőt talán a nyár legszebb és legérzékenyebb klipjét Szabó Áron rendezte a Jazzékielnek. Deniz az összes betűt kiolvasta a közhelyszótárból, és átöntötte a rímszótárba, Giovanni, Opitz Barbi és DR BRS pedig megtörték a hetek óta tartó Despacito-csendet, és számot írtak mindenkinek, aki szereti.

Tóth Andi: Duna-part

A Duna-part szélén leiszom magam

A féket keresem, de nemigen akad (sic!)

Kedves olvasó! Kérlek, segíts megtalálni a Duna-part szélét! Én lázasan kerestem, egy ideig úgy volt, hogy megvan, de rájöttem, hogy csak egy öböl. Az augusztusi forróságban délibábok bizonytalanítottak el, de rendületlenül kerestem tovább. Egészen Vácig caplattam, amikor végül feladtam. Talán nincs is széle? Talán a Föld sem lapos (és tíz méter magas jégfalak határolják)? Mi derülhet ki még? Talán a chemtrail is kamu?

Tóth Andi mindenesetre létezik, és a klipben vagy egy gördeszkával az ölében, vagy egy fél üveg vodkával a kezében látható. Ezt a kombinációt senki se próbálja ki otthon. Az egyetlen hely, ahol ki lehet próbálni, az a Duna-part széle, és csak azután, hogy valaki végre megtalálta. 

Tovább

Bérczesi Robi elhagyta a látomások asszonyát

2021. augusztus 19., 19:23 Módosítva: 2021.08.24 10:42
70

Abban azért van némi báj, és nem kevés küzdelem, hogy Bérczesi Robi azzal kezdi ezt a videót, hogy éppen egy éve és hat napja drogmentes. Akit még soha nem kísértett meg a delírium démona, az most nyilván vakarja a fejét, hogy mindez miért fontos információ, de akit valaha maga alá gyűrt is a látomások ura vagy asszonya, annak alighanem ez a legfontosabb közlendője, és mi erre csak annyit mondhatunk: Halleluja, Robi!

Na, de azzal vajon mit kezdjünk, amikor Robi azt mondja, hogy belső utazást tett a Covid-járvány ideje alatt? Lehet, erről nem kell semmit se gondolni, hiszen a hiperkarma frontemberének erről is van mondandója.

Tovább

Ha akarod, lehozták neked a csillagokat

2021. augusztus 17., 19:57 Módosítva: 2021.08.18 08:55
139

Ha a slágerek olyanok lennének, mint a csillagok, akkor a The Cranberries egy egész univerzumot teremtett volna szerethető popdalokból. Az idei Record Store Dayre megjelent a Stars – The Best of 1992-2002 című vinyl válogatásalbumuk átlátszó, dupla korongjai olyanok, mint a nagyító lencséi, amiket egy képzeletbeli távcsőbe illeszthetünk, hogy egészen közel hozzuk a zenekar slágereit.

Jogos a kérdés: vajon miért a független kiadók és produkciók napjára időzítettek egy kereskedelmileg visszaigazolható válogatás vinyl verzióját?

Jó alkalom ez arra, hogy újra nekifeszüljünk a kérdésnek: a The Cranberries indie-pop vagy pop, indie nélkül? De talán mégis ez a legkevésbé fontos a lemezzel kapcsolatban, a lényeg az, hogy itt egy best of, amit most hallhatunk először vinyl formátumban. És a legnagyobb slágerekre, azaz a kislemezdalokra fókuszál a szerkesztés, ráadásul időrendi sorrendben, egy szavunk sem lehet.

Illetve szúrjunk be egy majdnemet, mert a 4. oldalon hallható Daffodil Lament az 1994-es No Need To Argue-n található. Ez a dal megbontja az időrendet és a kislemezes koncepciót is. A felvételt a rajongók szavazták rá az albumra, de van két kiváló bónusz is, a szeptember 11-i terrortámadásokra reflektáló New New York és a címadó Stars. Mivel a zenekar hangképe meglehetősen egyanyagú, és az életmű nem mozdult el semmilyen irányba, így talán elég, ha csak ezt az egy Cranberries lemezt szerezzük be a vinyl tékánkba. Viszont ennek nagyon ott a helye.

Tovább

Íme, itt a nagy zenei tehetségkutató-összehasonlító!

2021. augusztus 15., 08:47 Módosítva: 2021.08.18 09:02
2

Érdekes dolog a tehetség, talán nem is lehet objektívan megítélni. Hiszen van, ami nekem lenyűgöző teljesítmény, másoknak meg borzasztó idegfröccs. Aztán meg van az, ami a másiknak zseni, én meg rácsapnám a klubajtót. Ettől függetlenül sokan kutatják poros polcokon, fürkészik éjjeli fények között. Daloló kisfröccs mellett vagy egy bográcsfesztivál színpadán, esetleg valahol az éterben.

Erre a feladatra különböző programtervek hivatottak, legismertebbek a tehetségkutatók. De azok  meg vagy magas szakmai körök által szervezettek, vagy marketingspecialistákból és mainstream urakból avanzsált tévés performanszok. Hogy mi a különbség? Ez vicces lesz.

Kezdjük talán a szakmai vonallal. Kicsiny országunkban ennek az egyik legnagyobb képviselete az Öröm a zene! tehetségkutató sorozat. Ki hallott már róla? Csak őszintén. Na ugye?

Ez a vonal azoknak lett kitalálva, akik hosszú évek óta igyekeznek szakmai berkekbe kerülni. Akiknél nemcsak az ismertség, hanem a magas szintű technikai megvalósítás is prioritást élvez. Keresik a lehetőségeket, ahol a kreativitásukat és egyéniségüket béklyók és egyoldalú szerződések nélkül tudják kamatoztatni, ahol önnön erejükre támaszkodhatnak, és nem kell egy folytonos húzd meg, ereszd meg játékba kezdeniük. Persze ha nagy kiadóig elgurul a sztori, akkor már nem ússzák meg azokat a láncos papírkötegeket és tintakulcsokat.

Tovább

YouTube diszkó 32. hét: Furulya oktató, de nem zenész

2021. augusztus 13., 19:34 Módosítva: 2021.08.14 06:10
83

A Blahalouisianán veszekszik a nyár meg az ősz, biztos mindkét évszaknak megtetszett az új diszkó szám. Közben Lmen Prala és Curtis nyakig merülnek az obszcenitás medencéjében, és furulyát oktatnak, értse mindenki úgy, ahogy akarja. Majd ők segítenek, mire gondoltak, nem kell senkinek sem megerőltetni a fantáziáját. Horváth Tamás kimaxolta a retrót, és ezzel betette a kaput, többé senki sem nyúlhat a nyolcvanas-kilencvenes évekhez. Itt az új Sub Bass Monster, Bongornak hívják, tessék megjegyezni és rajongani. És lerántjuk a bőrdzsekit az eki-eki bőrdzseki című számról is, ami jelenleg a legforróbb a TikTokon. Ez folyt a héten a YouTube-on. 

BLAHALOUISIANA - NEM ERESZT

Végre meglegyintette a Blahalouisianát is a diszkó láz szele, a hőmérők higanyszála az egekben, a motorcsónak meg a Dunán. Önfeledt vízipisztolyozás bikinis lányokra, és egy kis jachtozás, ezúttal aldis vodkanarancs nélkül. 

Túl sűrűn teszi fel a kezét 

Helyettem a szerelem

Én már fel se nézek

Túl szép, hogy igaz legyen

Állj, zene leáll. Most tényleg, az énekesnő, Barbi panaszkodik arról, hogy túl szép, hogy igaz legyen? Hát ha egy jó hangú jó nő jó zenekarral nem hiszi el, hogy az élet jó, mire számíthat az a maradék 9.999.900 ember, aki nem jó hangú nő, nem jó nő és nincs jó zenekara? Mondjuk én. Bár fenntartom magamnak a mindenkori jogot a jónőséghez, és ezzel együtt a gyerekszüléshez is. Fontosnak tartom jegyzőkönyvbe venni, hogy jogom van hozzá. Köszönöm.

 

Tovább

A halott pilóták kék sárkányokon repülnek

2021. augusztus 13., 07:42 Módosítva: 2021.08.13 11:11
112

A rock & roll suliban a különös zenekari nevek adása beugró feladat, de az mégis különös, hogy valaki 21 halott pilótáról nevezi el a formációját, azokról, akik Arthur Miller Édes fiaim című drámájában kísértenek. A Grammy-díjas Twenty One Pilots duóját azonban nemcsak az erkölcsi dilemmák érdeklik, hanem az önkifejezés kiteljesítése is. Ezek persze annyira terhelt kifejezések, hogy éppenséggel meg is lepődhetnénk, hogy új albumuk, a Scaled and Icy egy laza poplemez. Elsőre nehéz eldönteni, hogy ez az egész afféle bűbájos buhera-pop, vagy a naiv zsenik szabadidős játéka.

Az énekes Tyler Joseph a lemezborítón is látható pszi betűről azt mondja, „a logóval arra bátorítjuk az embereket, hogy alkossanak. Amit létrehozol, annak nem kell úgymond művészinek lennie, és elég, ha csak te vagy tisztában az értelmével”.

Mintha csak nyári alkotó táborban lennénk, vagy kreatív írás tanfolyamon, de nem, itt laza pop narratíváról van szó, nem túl bonyolult harmóniamenetekkel. Legalább is látszólag. Mert a műsor csak annyira naiv, amennyire mondjuk a nyolcvanas évek közepén Budapesten is bemutatkozó, a Neue Deutsche Welléhez sorolt Der Plan gyermeki szinti-popja.

És ott vannak a megadásra késztető tények is: a 2015-ös Stressed Out című slágerük lett az első olyan rockdal, amely a Spotify-on meghaladta az egymilliárd (!) streamelést. A Scaled and Icy-t alapvetően Joseph írta a házi stúdiójában a múlt év karantén-magányában, míg a dobos, Josh Dun szintén a saját szobastúdiójában hangszerelte a dobsávokat. Az album címe afféle játék a „scaled back and isolated" kifejezéssel, ami reakció lehet a COVID-19 járványra, de valószínűbb, hogy a cím a Clancy is dead anagrammája, ami utalás az előző, koncept albumuknak, a Trench-nek a főszereplőjére.

Tovább

Helyetted, kis virág, avagy a számok fontosak

2021. augusztus 11., 18:24 Módosítva: 2021.08.11 20:34
3

A rock&roll számmisztikájában vannak a hírneves, négyes sorszámú lemezek, talán a legfontosabb a Led Zeppeliné, de hasonlóan kultikus a Black Sabbath-féle Vol. 4. is. Talán ezek az albumok is belejátszottak abba, hogy a Leander Kills is IV. számmal jelölje az új albumát, amely a múlt év végén, a Covid-járvány kellős közepén jelent meg.

A melodramatikus metált kínáló Leander Kills négyes sorszámot viselő albuma három, különböző színű (piros, fekete, ezüst) vinylformátumban jelent meg. A fekete borító – amelyen ezüstözött Leander-felirat olvasható – eszünkbe juttathatja a Metallica 1991-es Black albumát vagy az A/CDC 1980-as Back in Blackjét is, de ha mindenképpen az elődök nyomába szegődnénk, akkor legjobb, ha megállunk a System of A Down-dalnál, hiszen az ajtót berúgó nyitó felvétel, A karma mit akar ma kimondottan a System of a Down dallamíveit, hajlításait idézi.

Ennél sokkal fontosabb, hogy az album egy hét alatt aranylemez, májusban pedig már platinastátuszú lett, míg a Kicsiny falum klipjét már több mint 2 300 000-en nézték meg a YouTube-on. Tegye mindenki a fémszívére a kezét! Ki volt az, aki 2016 körül nagy összegben fogadott volna arra, hogy majd a Leander Kills lesz a Tankcsapda mellett a legnépszerűbb honi rockzenekar, hogy egyáltalán lesz olyan magyar metálformáció, amely néhány hét alatt lazán milliós nézettséget produkál a videós megosztókon?

Tovább

Úgy énekli a szexbombát, mint Tom Jones – mert ő Tom Jones

2021. augusztus 8., 21:54 Módosítva: 2021.08.09 12:14
230

A múlt meghal, de velünk marad. Egy szó, egy hang, egy személy. Egy olyan karakter, akin nem fog az idő vasfoga. Valaki, aki halad velünk.

Nem előttünk, nem mögöttünk, hanem mellettünk, velünk. 

Nyolcvanegy évesen is újra és újra tanúbizonyságot tesz róla Sir Tom Jones, hogy a zenében neki utolsó lélegzetéig lesz helye. Számára ez nem csupán hivatás, neki ez maga az élet, akinek pedig ezt jelenti a zene, annak a hang maga a levegő, a ritmus szívverés, a gondolat szöveg, lemondani róla pedig az elmúlás. Olyan sok ikont veszítettünk az elmúlt tíz évben a zenei világban, hogy boldogság fogja el a szívet, mikor láthatunk és hallhatunk egy időtlen formátumú embert igazán, őszintén és tisztán énekelni.

Tovább

Az úr nem is annyira sötét anyagai

2021. augusztus 7., 12:19 Módosítva: 2021.08.07 21:59
222

Annyiszor énekelt a Sisters Of Mercy élőhalottakról, hogy végül maguk is azzá váltak. Itt egy zenekar, amely az 1990-es Vision Thing óta nem jelentetett meg „rendes lemezt”, ami, akárhogy is nézzük, több mint harminc éve volt. Mégis koncerteznek, válogatásokat, lemezboxokat publikálnak. Persze a most megjelent, BBC Sessions 1982–1984 című gyűjtemény sem tartalmaz új számokat, ezúttal is csak a családi ezüst zörgetéséről van szó.

Ez ahhoz képest is meglepő, hogy itt van egy zenekar, amely 1985-ben a First and Last and Alwaysszel elkészítette minden idők egyik legjobb poplemezét, de az utána megjelent két albumuk, a Floodland (1987) és a Vision Thing (1990) is olyan hivatkozási alapok, amelyek nagyban hatottak a goth metálra.

És akkor itt van három, kb. húszperces BBC Session is, amit 1982 és 1984 között rögzítettek. Ez nem jelent mást, mint hogy a BBC-ben, szerénynek nevezhető stúdiókörülmények között, felvettek háromszor négy dalt.

Tovább

YouTube-diszkó, 31. hét: Bálnák, ki a partra!

2021. augusztus 6., 20:35 Módosítva: 2021.08.07 08:10
74

Kérem, feküdjön a hullámra! De uram, azért éveket is kaphatok! Így szól a vicc, de Krúbi is érti, sőt szereti a viccet, ezért ő is meglovagolja (delfinegeli) a tengeri poénok új hullámát. Dzsúdló és Krúbi érzékenyít és emancipál legújabb közös számukban. Manuel inkább pornófilmet forgatott szex nélkül, ahol ő a fénymásológép-szerelő fénymásológép nélkül. Borsodban a legszebb a taraj és a bajusz sziluettje a naplementében, erről hivatalos bizonyítékkal tud szolgálni a Bohemian Betyars, és ugyanitt ők mutatják be az első zenélő baromfit is. A Margaret Island akadálymentesíti a gitárral előadott deep house-t, Varga Zsuzsa pedig gombás tripre visz a tévétornával. Ez folyik a YouTube-on a héten.

Dzsúdló: Bálnák – ft. Krúbi

Gyere velem hátra, fel vagy írva

Kedves emberek a barátaim

Kedves gyerek vagyok, tényleg, én is

Néha nem érzem a határaim

Így szól az első versszak néhány sora, és, kérdem én, mi ez, ha nem rendszerszintű korrupció a popzenében? Két menő előadó összeáll, és a szabályokra fittyet hányva a saját barátaikat előnyben részesítik, és olyan szolgáltatásokat nyújtanak nekik, olyan ajándékokkal halmozzák el őket (nyilván valamilyen ellenszolgáltatás, jelen esetben kedvesség fejében), amelyek nem járnak alanyi jogon minden állampolgárnak, vagyis zenehallgatónak, vagyis YouTube-fogyasztónak. De mivel már voltam együtt backstage-ben Dzsúdlóval, befogom a szám, hiszen én is velejéig romlott, korrupciótól bűzlő hal vagyok, sőt talán bálna is már, és egy uszonnyal csak még jobban nyomom le a popkultúránkra nehezedő korrupció alatti mérleget. Az olyanok miatt, mint én, tart itt ez az ország, és igen, senkiháziak kezében a popszakma (is). De hogy ne csak a bűnt emeljük ki, itt egy gyönyörű egyenlősítő kísérlet:

Én főzök rád, bébi, én tisztellek

Én úgy is vigyázok rád, ha közben szétszednek

 

Tovább

Rá se ránts a rossz időkre, itt a The Offspring!

2021. augusztus 6., 09:04 Módosítva: 2021.08.06 11:22
2

A punk nem halott, csak éppen másképp hívják. Újabban popnak. Valamit elmond a punkról, hogy máig azok a legizgalmasabb előadók, akik a hetvenes évek végén már tudtak három akkordot, és mire megtanultak volna gitározni, a zenekaraik fel is oszlottak. A The Offspringgel más a helyzet. Egyrészt sosem voltak punkok, másrészt magabiztosan játszottak. Kilenc év kihagyás után már hallható tizedik stúdióalbumuk, a Let the Bad Times Roll.

Kilenc év pont elég idő ahhoz, hogy a már kiégett zenekar évekig tartó bénázás, pénzügyi viták, az alapító basszusgitáros Greg K. távozása és kiadóváltás után összehozzon egy jó albumot. Ehhez kellett a producer Bob Rock (Metallica, Bon Jovi) végtelen türelme is, hiszen a The Offspring már 2013 augusztusában stúdióba vonult, hogy Rockkal elkezdjék az új anyag felvételét. A lemezről az első, Coming for You című számot már 2015 januárja óta ismerik a rajongók, aztán 2019. február 23-án a gitáros Kevin „Noodles” Wasserman az Instagramon megerősítette, hogy elkészült az új The Offspring-album, de még csinosítgatták az anyagot.

És közbejött a koronavírus is, így vártak még egy évet. A Let the Bad Times Roll főleg önidézeteket tartalmaz, de ha félrepillantunk, és nem foglalkozunk azzal, hogy a The Offspring hangképét és témáinak egy részét is a Bad Religiontól lízingelték, azt is mondhatjuk, hogy oké, minden rendben. Viszont ennél is zavarba ejtőbb, hogy a Gone Away nettó lopás, a Tears For Fears Mad Worldjét sikerült újrahasznosítaniuk, ami azért meglepő, mert ugyanezt a dalt halljuk Demi Lovato 2021-es albumán is.

Tovább

A Cloud 9+ magyar dalszövegekkel újít – Elmúlt rég-klippremier

2021. augusztus 4., 17:58 Módosítva: 2021.08.22 16:33
243

Tompos Kátya és Kenderes Csaba játszik a Cloud 9+ zenekar legújabb klipjében, az Elmúlt régben. Témája sok mindenre utalhat, különösen a párkapcsolati problémákra, a belső vívódásokra és azok felismerésére. Mindez vizuálisan izgalmasan jelenik meg a klipben. A tanulság: a saját démonainkkal a legnehezebb megküzdenünk.

Cloud 9+ zenekar gitárosa és énekese, Tóth Berci és Szivák Zsolt exkluzív interjút adott az Indexnek:

A zenekar számára az elmúlt másfél év nyilvánvalóan nem volt könnyű. Sokan azt gondolják, végre rengeteg idejük volt alkotni, ám az impulzusok hiánya cseppet sem segítette a dalok születését. Zeneileg elmozdultak kicsit más irányba, bár ezt már megszokhattuk tőlük. Most még magyar dalszövegekkel is újítottak: Bánki Beni segített a megfogalmazásban. 

Tovább

Bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek!

2021. augusztus 2., 21:27 Módosítva: 2021.08.03 16:07
140

Soha ne mondd, hogy meghalsz, figyelmeztet a Black Sabbath Ozzy-korszakának utolsó albuma, az 1978-as Never Say Die. Ezt leginkább maga az alkohol- és kábítószer-problémákkal küzdő Ozzy Osbourne fogadta meg, aki későbbi feleségének, Sharonnak köszönhetően talpra állt, és kiadta a negyven éve megjelent Blizzard of Ozzt, amely a Van Halen első albuma mellett a heavy metal egyik legnagyobb monolitja. A most publikált vinyl piros csíkokkal dekorált ezüstös korong. Mint egy körfűrész véres tárcsája.

Ozzy nem csak a kisállatok sérelmére elkövetett erőszakos ügyei (denevér fejének leharapása) miatt izgalmas karakter, ő a metál műfajának egyik kulcsszereplője. Elévülhetetlenek az érdemei a Black Sabbath műfajteremtő lemezein, de az 1980-ban újrainduló karrierje is a metál legfényesebb lapjaira tartozik.

Továbblépve a Sabbath doomos, kissé röfögős soundján, a Quiet Riot egykori csodagyerek-gitárosával, Randy Rhoadsszal kidolgozták a modern, technikás játékra épülő fémes hangzás kézikönyvét. 1980 a feltámadások nagy éve. Nemcsak Ozzy jelentkezett egy igen erős visszatérő lemezzel, hanem az AC/DC is a Back In Blackkel, és akkor még nem beszéltünk a Black Sabbath már Ronnie James Dióval rögzített Heaven And Helljéről, amely még az ortodox Sabbath-hívők szerint is minden idők egyik legnagyobb metálvállalkozása. 

Tovább

A csellóm az első számú nő az életemben

2021. augusztus 1., 17:16 Módosítva: 2021.08.02 10:49
108

A cselló sokkal több mint komolyzenei hangszer. Ezt már egy jó ideje bebizonyította a 2CELLOS. A világhírű formáció csellistája, HAUSER exkluzív videóriportban mesélt nekünk többek között arról, hogy az önálló, nagy HAUSER-turnéjának legelső állomása Budapest lesz.

Bár az önálló koncert időpontját még nem tűzték ki, az biztos, hogy a 2CELLOS 2022 májusában eljön Budapestre. HAUSER nagyon sokszor járt már Magyarországon, lenyűgözőnek találja Budapestet, szereti a magyar ételeket, a népzenénket, és persze a gyönyörű nőkről is elismerően beszélt.

Tovább

Megjelent Billie Eilish új lemeze, és valaki biztosan boldog

2021. augusztus 1., 13:20 Módosítva: 2021.08.02 05:43
82

Billie Eilish boldogabb, mint valaha, de vajon a közönség is az? Megjelent a popsztár új lemeze Happier Than Ever címmel, amiről pár hónapja írtunk, és találgattuk, vajon mire számíthatunk.

Ma végre elérhetővé vált, és bár ezer meg egy más dolgom lenne, mégsem bírtam várni, muszáj belemászni a hangokba. A lemezen helyet kapott kettő még a tavalyi évben kigurult single, a Therefore I Am és a my future, valamint a promóciós időszak részét képző három kislemez, név szerint az NDA, a Lost Cause és a Your Power.

Billie előző lemezén, a WHEN WE ALL FALL ASLEEP, WHERE DO WE GO? albumon jól megszokott minimalista, dark-pop vonal hellyel-közzel folytatódik itt is, viszont szemben az előző album valamelyest homogén irányával, itt több kísérleti ötlet is helyet kap. Hallani r&b-hangzásokat, lazább dzsesszakkordhatásokat, valamint a kilencvenes évek is visszakacsint benne. Előző ezredi effektek a jelen ezred zenéjével. Eddig impozáns hatás volt, hogy az énekdallamon túl néha a hangszeres sávok, mint a basszus vagy billentyű is okkupál néhány vezérdallamot, így váltott hatást keltve az ének és a zene fajsúlya között. Ezen a lemezen ez szinte teljesen megszűnt.

Tovább

YouTube-diszkó 30. hét : Be lennék állva egész nap, mint egy rokkant parkolóba

2021. július 30., 19:45 Módosítva: 2021.08.01 08:04
49

Már megint a mocskos anyagiak, ezen a héten minden, de minden a pénzről szól a YouTube-on. KKevin és T. Danny fiatalok voltak, és kellett nekik a pénz. Bruno és Spacc ezt pont leszarják, mert milliókat csinálnak, és szerintük már úgyis mindenki gazdag. A Wellhello pedig bátran kimondja, hogy, ha csórón lettél paraszt, hidd el, az is maradsz, nem számít, hány jachtot vásárolsz és töltöd fel aldis vodkával. Gazdagok vs. szegények, vagyis kis magyar nagyzolás-határozó az eheti YouTube diszkóban.

KKevin - KELLETT A PÉNZ (ft. T. Danny)

A magyar YouTube két legforróbb reppere összeállt újra, és körbe-körbe flexelgetnek, kiteszik az irányjelzőt, hogy mindenki tudja, honnan fúj a szél. KKevin kezdi a felsorolást, hogy mitől döglik a légy (érte):

Kellett a pénz, meglett

A gádzsik szétszednek

A sztorimat nézik a nők

Mi vagyunk menők, nem pedig ők

A fiatal voltam és kellett a pénz kezdetű mondatok általában máshogy fejeződnek be, de nekem így is ok. A pénz legalább egy örök érvényű, objektív mérce. Ha van, jól csinálod, ha nincs, rosszul. Szakadjon meg minden csóró kis zeneakademista! De persze nem így van ez, nem eszik ilyen forrón a kását, ez egy ilyen műfaj, ilyen stílus, KKevin pedig nagyon érzi, most is olyan laza, mintha egy teljes napig WD-40-ezték volna.

Tovább

Himnusz a kokainhoz - Antilope Kid klippremier

2021. július 30., 10:48 Módosítva: 2021.07.31 11:11
100

Antilope Kid mindig olyan témát választ, amiről mindannyiunknak van némi fogalma, és mindannyiunknak mutat görbe tükröt. A Diszkóliszt című dalban ezúttal a csík, a csocsi, a fehér hó, a K, a kó, a napocska, a por – vagyis a kokain került sorra. Linczényi Márkó elmesélte nekünk, miért pont ezt választotta:

Ez a szám nem arról szól, hogy népszerűsítsük a drogot, hanem hogy bemutassa, hogy ez mennyire hiábavaló.

Tovább

A rajongóknak küldi werkfilmjét az egri punkrockbanda

2021. július 29., 18:59 Módosítva: 2021.07.30 12:36
72

Lábat is lógathattak volna a The Wallkids együttes tagjai, de az egri fiúk gőzerővel gyártják a dalokat, a Hiába futsz! című dalunkhoz pedig – ezt a Stenk olvasói a dal elkészülte után hallhatták – már a klipet forgatják.

A Hiába futsz! – a maga módján romantikusra írt punkrockdal – mozgóképi támogatását ugyan csak ősszel láthatjuk teljes egészében, de az együttes elküldte nekünk a forgatásról készült szórakoztató werkfilmet. Azt mondják, ezt most kifejezetten azoknak a rajongóknak, illetve zenehallgatóknak készítették, akik nem látnak bele egy klip forgatásába, ám annál kíváncsibbak rá.

Tovább

Felnőtt a hálószobapop csinos lánya

2021. július 25., 19:25 Módosítva: 2021.07.26 07:22

Claire ‘Clairo' Cottrill 2017-ben került először a nagy nyilvánosság elé, amikor Pretty Girl című dalát és a hozzá hálószobájában egy MacBookkal forgatott és vágott videót felkapta a YouTube algoritmusa. Cottrill akkorra már évekig dolgozott és töltött fel saját dalokat és feldolgozásokat a SoundCloudra, YouTube-ra, és egyéb közösségi felületekre; a 2010-es elején induló lo-fi egyszemélyes produkciók egyre nagyobb teret nyertek és beléptek a közismert sodorba.

Debütáló albuma, a 2019-es Immunity a most 22 éves massachusettsi énekes hálószoba-dalainak hatása alatt készült, az egyszerű stílus keveredett az R&B-vel, a zongorapoppal és meg volt szórva egy adag autotune-nal. A bemutatkozó lemezzel, rajta a depresszióról, biszexualitásról, szorongásról szóló őszinte szövegeivel és egyszerű, álomszerű hangzásvilágával Clairo a kritikusok, és a Z generáció figyelmét is elnyerte.

Tovább

Kulcs a szívedben és a nadrágodban – a The Black Keys Delta Kream című lemezéről

2021. július 24., 17:46 Módosítva: 2021.07.25 08:21

Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba, kivéve, ha a Mississippiről van szó. Minden blueszenész tudja, hogy rituális fürdőket kell venni a Mississippiben ahhoz, hogy a szomorú balladák olyan legyenek, amilyent a blues tisztasági törvénye előír. A napokban jelent meg a The Black Keys tradicionális bluesokat tartalmazó, tizedik albuma, a Delta Kream, amelyet tíz óra alatt vettek fel a fiúk, a „Let's Rock” lemezbemutató turnéjuk végén, előzetes próbák nélkül.

És nem tíz szám van rajta, hanem tizenkettő. Bár a blues kiszámítható műfaj, de ennyire azért mégsem. Az egyébként idén húszéves zenekar albumán közreműködött R. L. Burnside zenekarának gitárosa, Kenny Brown, valamint Junior Kimbrough basszusgitárosa, Eric Deaton. A The Black Keys korábban már feldolgozta Burnside-tól a Busted című balladát, és Kimbroughtól a Do the Rompot, illetve megjelent Chulahoma: The Songs of Junior Kimbrough című, 2006-os keltezésű EP-jük is, így aztán nem értjük, miért kellett újabb áldozatot bemutatni a Mississippi-delta mocsarában.

Tovább

A csajod az enyém is

2021. július 23., 20:36 Módosítva: 2021.07.23 21:20

Miért ne lehetnénk mind szörnyetegek? Miért ne szólhatnék be másoknak? Miért ne lehetnék szerelmes a vitorlástáborban? Kétszer is. Miért nincs szar melóm, istenem, és miért ér milliókat a zeném és a kedvenc testrészem? Miért fogadjam el a segítségeteket? Minek barátkozzak, ha már van elég barátom? Miért kopogjak, ha simán be is törhetek? Miért ne öltözhetnénk fehérbe? Ezekre a kérdésekre kapunk választ ezen a héten a YouTube-on. 

Dzsúdló - Miért ne?

Egy hármas egy testvérpárral? Miért ne? Hogyha rossz akarok lenni? Miért ne? Olyan szövegek a popzenében, amelyeknek értelmük is van? Miért ne? Vicces zenekarnevek? Miért ne?

A Dzsúdló ezúttal sem tud hibázni, fogajuk el, hogy ez egy jó zenekar. Miért ne? Ja, piercing az orrban? Miért ne?

Hívott anyukád, kérdezte merre jársz

Lassan két éve a nyomomban

Azt mondta ideje hogy haza menj

Életszagú szöveg, ami bizonyítja, hogy nem ciki az ‘anyuka’ szót használni. Sőt, azt is kimondhatjuk bátran, hogy „roncs lettem lelkileg”. Miért ne?

 

Tovább

Négy éve halt meg a Linkin Park énekese

2021. július 21., 18:45 Módosítva: 2021.07.22 07:18
140

Négy év telt el. Olyan, mintha semmi sem változott volna, vagy csak minden annyira megváltozott, hogy már nem is számít. Ülök a szobámban, kint kopog az eső, a háttérben halkan szól a zene. Nem éneklek, csak hallgatom, ahogy valaki hozzám szól, úgy, mint négy éve. Nem ismertem, de mégis az életem része volt. Sosem beszéltünk, mégis meghallottuk egymást. Ott álltam az első sorokban, teli torokból üvöltöttem: „Why is everything so heavy?” ő pedig csak nézett vissza rám. Nem értettem, akkor nem.

Gyémánt és platina lemezek, több, mint 100 millió eladott példány. Tucatnyi szakmai díj, több mint tíz sláger a Billboard top 1-en. Egy meghatározó hang és kísérletező stílus. Egy zenekar, ami megváltoztatott engem, minket, a zenét és minden mást.

Tovább

Időkapszulában a kádárkori hard rock - a P. Box 1982-es koncertje vinylen

2021. július 21., 13:27 Módosítva: 2021.07.21 20:43

Amikor 1982. szeptember 4-én becsuktam a világoskék kaput, és köszönés nélkül elindultam gyalog Battonyáról Mezőkovácsházára, hogy megnézzem a P. Box koncertjét, nem tudhattam, hogy 39 év múlva hangról hangra ugyanezt a műsort még hallani fogom vinyl lemezen. Akkor még arról sem volt fogalmam, hogy a vinyl formátum eltűnik a rendszerváltás után, sőt azt sem gondolhattam a Brezsnyevről szóló Kis föld című filmet nézve, hogy megszűnik a kis földnek éppen nem nevezhető szocialista tábor is. Valahogy úgy, ahogy egy film végén a moziban felkapcsolják a villanyt, amin csak a smáróló gimisek lepődtek meg.

Azóta szinte kimúlt a CD formátum, a DVD, a műsoros kazetta, már nem kell Kovácsházára sem járni strandra, mert Battonyán is lett fürdő, de 1982 nyarán még a kovácsházi medencék színes kabinjai előtt, a vizes törölközőn ülve kiesett a rántott húsos zsömle a kezemből, amikor a hangosbemondó közhírré tette: „Szeptember 4-én a Pandora's Box zenekar hangversenye lesz a művelődési házban”. Azzal sem törődtem, hogy az úszógatyámról levált a Speedo-logó, szaladtam a közeli művházhoz.

Tovább

200 fokon pár év alatt kisül egy új rocksztár a YouTube-on

2021. július 18., 21:14 Módosítva: 2021.07.19 09:26

Mi a jobb? YouTube-sztárnak vagy rocksztárnak lenni? Az idősebb generáció rávágná, hogy az utóbbi, míg a fiatalabb, hogy az előbbi. De így kívülről azért nem olyan egyszerű ezt megítélni, szóval mi lenne, ha „megkérdeznénk” magukat a youtubereket?

Nos, azok a youtuberek, akik zenei videókban utaznak, és próbálnak egy picivel fűszeresebbek lenni, mint bármelyik ízetlen zenei csatorna a videómegosztón, azok (javarészt) azt az álmot dédelgetik, hogy egy nap tízezrekkel megtöltött arénákban játszhassanak. Erre remek megerősítés, hogy a vírus után reboot-olt metál és rock fesztiválok zöme meginvitált YouTube-sztárokat, akik rögtön a headliner-ek előkelőbb helyein landoltak.

Egyik ilyen, youtuberből avanzsált rock ikon a gitár virtuóz Andy James. Andy még a tavaly hazánkba látogató Five Finger Death Punch koncerten volt beugró gitáros, az akkor műtétje után lábadozó Jason Hook helyett. Azonban a turné után nem sokkal a zenekar bejelentette Hook távozását, és a youtuber egy percig sem lamentált azon, hogy elfogadja-e a neki felajánlott gitáros pozíciót. Persze ez nem jelenti, hogy ettől még a videózást befejezné, de az új feladat nem kiegészítést, hanem egész embert kívánó kihívást jelent Andynek, aki ennek teljes tudatában vállalta a posztot. Gratuláció Andy-nek!

Tovább

YouTube-diszkó 28. hét: Kár, hogy nem voltam részeg többet, hogy nem voltam lustább

2021. július 16., 19:58 Módosítva: 2021.07.17 07:00
137

ByeAlex még a kicsit is lekicsinyíti és Hiroval együtt jól megmetoozza. Nekem most már fogalmam sincs, hogy milyen törvénymódosítás mit enged, de gyanús, hogy ez azért fennakadna. Azahriah ezen a héten sem tud hibázni, de a hét befutója ezúttal nem ő, hanem minden idők legjobb Dalfutár száma, a Kinyílik az égbolt. Az Elefánt megírta az antimotivációs himnuszt, ami minden kanapé előtt tespedőt feloldoz, Berkes Olivér pedig egy számban és klipben mutatja meg, mi az a 25 hiba, amit nem szabad elkövetni a popzenében, még akkor sem, ha éppen Despacitot másolunk. 

  ByeAlex és a Slepp x Hiro - Hullik

 

Metoo tényállást kell jelentenem nyomozatilag, ugyanis abúzusra utaló jeleket szúrtam ki a sorok között. Pontosabban nem is a sorok között, hanem a sorokban magukban. 

Először is abuzálták a magyar nyelvet: „kislányka”. Kicsinyített alakja a kicsinyített formának, csakúgy, ahogy az előadó formátuma is kicsinyítő képzőt kap. Lehetne kislánykácska is akkor már, hiszen kicsire nem adunk, igaz?

Aztán érdemes elgondolkodni azon, hogy egy kislánykával érdemes-e sugdolózni, illetve figyelni a lábát. De nézzük, mi is a szöveg, amit amúgy 230-szor hallunk a számban:

De a lába meg nem áll a véres ütemre

Ha tudnád, mit súg a fülembe

Gólya, gólya, gilice, mitől véres az ütemed? A ByeAlex megvágta, aztán gyógyítja, aki csak akarja! Fogalmam sincs, mitől lehet egy ütem véres, nekem sokkal inkább a fülem, vagy még inkább a szívem vérzik, miközben a számot hallgatom. De nézzük, mi történik még az abúzus során a továbbiakban:

Kikötöztem, ki én, ki én

Lehet, hogy engem kellett volna kikötözni

 

Tovább

Combfix a mikrofonon – St. Vincent Daddy's Home című lemezéről

2021. július 16., 19:14 Módosítva: 2021.07.17 06:25

Azt mondja Georg Simmel A kacérság lélektana című kötetében, hogy kacér az, aki egyszerre engedékeny és elutasító, távolról mond igent és nemet. A Grammy-díjas St. Vincent hol igent mond a popnak, hol a Bowie-féle glam-rockkal kacérkodik, hol a Kate Bush affektáló art-rockjára bólint rá.

Daddy's Home című új lemezének borítóján úgy néz ki, mint egy kizsákmányolt nő, akit a szórakoztatóipar rontott meg, de vannak bűnei az apjának is. Az Annie Erin Clark néven született művésznő szép sorjában mindent elmesél.

Azt viszont nem lehet mondani, hogy nincs meghitt viszonyban azokkal a műfajokkal, amelyeket egy-egy pillanatra megidéz. Van itt art-rockkal házasított soul, a pulzáló futurista funk és vegytiszta glam-rock is. Mintha csak egy álomszerű musicalt hallanánk a lányról, aki szabadulóművész estet tart, melyben apjától, a művész szereptől, a szülői léttől, és szinte mindentől megszabadulna, de ezt úgy teszi, hogy közben álruhákba bújik, hátha észrevétlenül ki tud osonni a képzeletbeli művészbejárón a „normális életbe”.

Tovább

Sopron felé – itt az új Road Movie-klip!

2021. július 15., 09:56 Módosítva: 2021.07.15 17:31
335

Bár idén is elmaradt a VOLT fesztivál, igazi nyári all stars hangulat elevenedett meg Sopron utcáin. A Road Movie-sorozat legújabb dala – a Sopron felé – videóklip-forgatásán járunk. Klikk a videóra!

A dal egy speciális Road Movie all stars szám: kilenc előadó vesz benne részt. Mint mindegyik epizódhoz, ehhez is készült guide-videó, amelyben Till Attilával járják körbe a zenészek Sopron legjobb helyszíneit. A film koncepciója is az volt, hogy a különleges, eldugott pontjait is megmutassa a városnak.

Tovább

Újabb Disney-csillag lenne tinipopsztár

2021. július 13., 09:15 Módosítva: 2021.07.13 15:07

Ezzel egyetemben egy új Disney-popsztárt is bekértek, akit félig-meddig készen már le is szállítottak pár hónapja a népnek. Ünnepélyes keretek között, kérjük, fogadja mindenki sok-sok-sok szeretettel Olivia Rodrigót és debütáló albumát, a Sourt!

De vissza picit a kezdővonalra!

Hát igen, ezek olyan kérdések, amelyeket az előző húsz évben megállás nélkül tesz fel magának a zenei közösség újra és újra, miközben a televíziós és filmstúdiók az arcunkba nyomják (a teljesség igénye nélkül) Selena Gomezt, Miley Cyrust – meg az egész Hannah Montana-kultuszt –, Demi Lovatót, Ariana Grandét, aztán még megannyi rövidebb-hosszabb életű, zenei tinicsillagot. Persze közöttük akadtak jó húzások is, hiszen Ariana Grande énekesi tehetsége figyelemre méltó (függetlenül a zenéjétől, ami már más lapra tartozik), valamint Demi Lovatónak nem egy fantasztikus dala született, mint például a Stone Cold.

Tovább

A gépfegyveres Tóth Andi kurválkodva autót lop

2021. július 9., 19:56 Módosítva: 2021.07.10 20:08

A hisztis herceg és az ön-áldozathibáztató királylány mesebeli küzdelme után szarból font ostorral suhintják arcon a magyar nyelvet, hogy a fal adja a másikat. De szerencsére Szakács Gergő népzenei átdolgozása megmenti a helyzetet, és felgyullad a fény az alagút végén. Közben Tóth Andi kurválkodik, gépfegyverrel rabol, autót lop, betör, leszbizik, drogozik és ittasan vezet, de mi titokban várjuk, hogy hozzánk is becsöngessen és rabolja el a szívünket. Szívtelenül pedig kimondhatjuk, hogy a megöntözött öntöző helyett a ledrónozott drón forradalmasítja a balatoni klipgyártást. Aki csak a reggaeton miatt van itt, nyugodjon meg és olvasson tovább, nem megy el üres kézzel.

Herceg x Opitz Barbi feat. Missh: BarbiBaba

Egy csodálatos kastély csodálatos kertjének csodálatosan zöld gyepén egy csodálatos tó partján a csodálatos Mága Zoltán hegedül. Ki más lehetne ilyen exkluzív környezetben az, aki a talpalávalót húzza? Ki más lenne olyan elegáns, hogy a közel negyven fokban is öltönyben muzsikál? Ki más lenne olyan nagyvonalú, hogy megörvendezteti a nagyérdeműt sztárvendégeivel: Herceggel, Opitzcal és Missh-sel? Ki más tudna ilyen ízesen mozogni törzsből, hogy a zene máris varázslatos bájitallá alakul, és mi szerelmesen elbódulunk az első kortytól? Bárki is húzza háttal a kamerának, az én szememben örökké Mága Zoltán lesz a hegedűs a parkban, ne vegyétek el tőlem a reményt, a hitet! Ne legyetek álomgyilkosok!

Tovább

Rovatok