Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kevin Costner az Entertainment Weeklynek nyilatkozott, amikor elárulta, hogy talán legnagyobb filmsikere, az 1992-es Több mint testőr azóta ikonikussá vált, és többször parodizált/utánzott posztere elég nagy csalást tartalmaz.

    Ugyanis nem a film másik főszereplője, Whitney Houston szerepel rajta, csak a dublőre.

    Costner elárulta, hogy Houston addigra már hazament, amikor elérkezett vona a poszterfotózás ideje, így megoldották az alteregóval. Ez még csak különösebb előkészületet vagy utómunkát sem igényelt, hiszen a képen a hölgy arcát a paróka takarja el, és egyébként is Costner túlsó vállára hajtja a fejét.

    A színész bevallása szerint maga választotta ki az elkészült sorozatból azt a kockát, amit végül elküldtek a Warner Brosnak. Ők eleinte nem lelkesedtek az ötletért, hiszen a képen nem látszott mindkét sztár arca - márpedig ez szerintük kellett volna ahhoz, hogy a poszter eladja a filmet. Végül mégiscsak megbékéltek Costner választásával, és milyen jól tették. 

    A poszter azóta legalább olyan híres lett, mint maga a film. A musicalváltozat plakátján sem gondolkodták túl magukat a producerek:

    Illetve a Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson főszereplésével készült Sokkal több mint testőr posztere:

    Via USA Today

  • A Naprendszer-ábrázolásokon általában a Napot, és a körülötte kerongő nyolc bolygót tüntetik föl (illetve szánalomból néha még a Plútót is). Emiatt az emberben az a téves elképzelés maradhat meg, hogy a Naprendszer csak ezekből az égitestekbő, no és a bolygók körül keringő holdakból áll.

    Pedig nem. Nagyon nem.

    Eleanor Lutz, a Washingtoni Egyetem doktorandusz hallgatója a NASA és más űrkutató ügynökségek nyilvánosan elérhető adatbázisaiból összeszedte az összes, Nap körül keringő égitestek adatait, és azokat egy minden részletre kiterjedő térképen ábrázolta (lásd fönt).

    Ez 18 ezer égitestet jelent. Lutz egyébként biológus, az adatvizualizáció inkább csak a hobbija. Érdemes megnézni Tabletop Whale című blogját, mert rengeteg látványos infografikát lehet letölteni onnan.

    Itt van például a molekuláris biológiai reakcióutak egy fontos részlete, az energiatárolásban központi szerepet játszó ATP molekula átalakulásának ábrázolása:

    Via Live Science

  • Egy medve betört egy montanai ház előszobájába, majd lefeküdt egy polcra aludni. A házfoglaló medve úgy döntött a család előszobájában egészíti ki a téli álmát, mert nem akart távozni sem a lakók, sem a kiérkezett rendőrök miatt. 

    A fekete medve minden betörőt lealázva beengedte magát a család előszobájába. A nyugodt pihenés érdekében eltorlaszolta az ajtót, majd egy kis lakberendezés után felmászott az előszobaszekrény polcára, hogy szundítson egyet. 

    A ház lakói hajnalban értesítették a rendőrséget a hívatlan vendégről. A rendőröknek az eltorlaszolt ajtó miatt az ablakon át kellett bejutniuk a házba. A medve azonban a rendőrök kedvért sem akarta megszakítani a sziesztáját, így a montanai hal- és vadőrök segítségét kellett kérni, akik elkábították a behatolót, majd elszállították a helyszínről. 

    (USATODAY)

  • Fészkelő sirályok tartottak rettegésben egy idős, brit házaspárt. A madarak napokon át terrorizálták a 71 éves Brendát, valamint a férjét, a 77 éves Roy Pickardot – írja a Telegraph.

    A házaspár a Lancastertől észak-nyugatra fekvő Morecambe-öbölnél élnek, egy parthoz közeli házban. Egyik nap arra lettek figyelmesek, hogy a házuk tetejét belakta egy sirálycsalád, két kismadár csipogott a tetőn kialakított fészekben. A nyugdíjasoknak ezzel még nem lett volna semmi gondja, azonban a fiókák mellett két nagyobb sirály is befészkelt a ház tetejére.

    Ráadásul a madarak nem akartak a nyugdíjasokkal osztozkodni a telken, inkább terrorizálni kezdték őket.

    A madarak lesben állva várakoztak, majd minden alkalommal, amikor Mr. vagy Mrs. Pickard megpróbálta elhagyni a házat, rátámadtak az idős emberekre. Roy Pickard eleinte még megpróbált harcolni a betolakodók ellen, de egy alkalommal annyira csúnyán elbántak vele a madarak, hogy kórházban kellett ellátni a 77 éves bácsi fejsérülését.

    "Borzasztó helyzetbe kerültünk. Nem tudtam kimenni a bejárati ajtón, mert mindig, amikor megpróbáltam, a két felnőtt sirály egyből ott termett, én nekem esélyem sem volt felvenni velük a kesztyűt. Nagyon ijesztő volt" – nyilatkozott a történtekről Roy Pickard.

    A nyugdíjasok ezután inkább úgy döntöttek, engedelmeskednek a sirályoknak, és a fészkelő madarak elvonulásáig nem hagyják el a házat a bejárati ajtón.

    Pickardék nagy szerencséje, hogy a házukból közvetlenül elérhető a garázsuk, így kocsival el tudták hagyni a házat. Ennek köszönhetően tudtak élelmet szerezni maguknak, és a rakománnyal megpakolt kocsival biztonságban vissza tudtak állni a garázsba.

  • Oké, az éneklés durva kifejezés arra az ugatás és az üvöltözés határmezsgyéjén elhelyezkedő hangra, amit a fókák csinálnak, egy friss kutatásban azonban azt bebizonyították, hogy a hangutánzásban ennek ellenére meglepően jók.

    A kutatók három fókával (Zola, Janice és Gandalf) dolgoztak, akiknek vokális képességeit születésüktől kezdve figyelték. A tanulási folyamat során először ezeket kellett reprodukálniuk, majd áttértek velük dallamok utánzására, mikor pedig ebben is 80 százalékos pontosságot értek el, akkor az emberi beszédhez hasonló magánhangzókat kellett megtanulniuk.

    Ez elég kemény feladat volt, több száz kísérlet kell ahhoz, hogy egy fóka megértse, mi a fenét akarnak tőle, de amint ez megtörténik, elég jól tudják utánozni a hangokat. Végül mindhárom fóka képes volt rövid sorozatok ismétlésére, Zola pedig tíz hangot is vissza tudott énekelni a Twinkle, twinkle, little starból.

    A kutatás egyébként azért volt kimondottan érdekes, mert a fókák gégéje ugyanúgy képzi az "emberi" hangokat, ahogy azt mi is tesszük, éppen emiatt pedig az emberi beszéd kutatásához is jó alapot biztosíthat.

    (via)

  • Idén is erős volt a mezőny a Világ Legrondább Kutyája veresenyen, végül a zsűri úgy döntött, hogy Scamp the Tramp (kb. Csirkefogó/Semmirekkelő a Csavargó) a mezőny legcsúfabbja. Darlene Wright, a valóban eléggé rút eb gazdája nagyon örült az elismerésnek, amivel rendszerint egy nagy adag rivaldafény és némi amerikai dollár is jár.

    A világ legrondább kutyáját a hetvenes évek óta választják meg minden évben a kaliforniai Petalumában. A fajtatiszta kutyák mellett keverékek és az esélyegyenlőség nevében a mindenféle fogyatékkal küzdő kutyák is nevezhetnek. A több ezer nevező közül a zsűri olyan szempontok szerint mérlegel, mint az első benyomás, a szokatlan ismertetőjegyek, személyiség vagy éppen a "természetes csúnyaság".

  • Egészen szürreális baleset történt péntek este Berlinben. 

    A turisták éppen elvoltak maguknak a jól bevett városnéző-hajókázunk-a-folyón programjukkal, amikor a terv szerint elhaladtak volna a város Jannowitz nevű hídja alatt. Szép napjukat és száraz kilátásukat viszont keresztülhúzta valami:

    Vizelet.

    Egy férfi ugyanis épp ezt az időpontot választotta arra, hogy levizeljen a hídról a folyóba, csakhogy a dolog inkább a turistákra ment.

    Akik viszont annyira megilletődtek a váratlan húgytól, hogy ijedtükben néhányan felpattantak a helyükről. A Jannowitz azonban eléggé alacsony híd, így páran a fejüket ütötték az átjáróba. A mentők végül négy embert vittek kórházba fejsérüléssel. (BBC)

  • Nagy Balázs és csapata, a Clevergreen Board Games 2017-ben készítette el az első nagy társasjátékat, ami Karácsonyfa címmel elég jó visszajelzéseket kapott bel- és külföldön is. Ebben a játékban leegyszerűsítve egy karácsonyfát kellett a játékosoknak a leügyesebben és a legszebben feldíszíteniük. 2019-ben egy új játékot terveznek kiadni, ami ettől gyökeresen eltérő lesz.

    Az Altars: Traps of the Deep című játékot két éve készítik, és néhány napja indították el a Kickstarter-kampányukat. A játékot tavaly novemberben már ki lehetett próbálni a Társasjátékok ünnepén, ahol már szinte kész volt, de végül még fél évet csiszoltak a külsőn és a belsőn is.

    A játék egy labirintusban játszódó táblás társas, ahol a játékosoknak kincseket kell rabolniuk. De eközben az egymás számára felállított pengéket, összenyomódó falakat és egyéb csapdákat kell kerülgetniük, a játékosoknak pedig érdemes minden egyes lépésük előtt alapos kockázatelemzést végezniük, hogy a lehető legjobban átlássák, vajon mit is tervez az ellenfél. Szóval a szívósabb, a feszültséget és az egymással való folyamatos versengést jól tűrő játékosoknak való.

  • A vaporwave óriási térhódítása óta egyértelmű, hogy az emberek manapság imádják az idejétmúlt dolgokat, köztük a szemcsés, ugráló videókat is, amiknek amúgy tényleg van egy megmagyarázhatatlan nosztalgikus bája.

    Éppen emiatt volt egészen fantasztikus ötlet a Nick Shirrell nevű youtuber nemrég készült projektje, ahol egy modern autóversenyt rögzített 16 milliméteres Kodak 50D és 200T filmre egy 1968-as Canon 1218 Super 8-as videókamerával, az élményt pedig az ehhez illő, rossz minőségű hang teszi teljessé.

    Az eredmény egy olyan videó, amiből süt a retró fíling, de közben egyértelműen modern autókat lehet rajta látni, ez pedig egészen furcsa kettősséget eredményez. Cserébe iszonyatosan menő, úgyhogy tényleg érdemes vetni rá egy pillantást.

    (via)

  • Elég nyugtalanító a gondolat, hogy a Föld légkörében minden percben random elektromos kisülések történnek, igaz, legtöbbször azért szerencsére csak riogat az ég, dörög, villog, ilyesmi, viszont csütörtökön Novi Pazar (régi magyar nevén Újvásár) környékén rendesen oda is vágott az istennyila. 

    Bozse moj! – ahogy a művelt szerb mondaná. Jebote! – ahogy a kevésbé művelt szerb mondaná.

  • A születésnapunkon mi vagyunk a középpontban, így jogunk van eldönteni, hogy mi legyen a tortánkon. Egy bizonyos Siobhán, aki a neve alapján ír nő lehet, azt kérte a kollégáitól, hogy Mariah Carey énekesnőt tegyék a gyertyák közé.

    Az illető kolléga hallása nem lehet túlzottan jó, esetleg a műveltsége erősebb a tudománytörténet, semmint a popzene terén, mindenesetre kissé félreértette a kérést (vagy azonnal meglátta benne a büntetendő szóvicc lehetőségét).

    A tortára így nem a most 49 éves Carey, hanem Curie került, aki az énekesnő jelenlegi korában már kétszeres Nobel-díjas volt. Carey egyébként remekül reagált az esetre, a fotó retweetjéhez ezt a megjegyzést fűzte:

    Ez akár én is lehetnék, ha annak idején nem bliccelem el a matekkorrepetálást.

    Via Mashable

  • A Blizzard játékairól elsőre egyértelműen nem az jut eszébe senkinek, hogy mennyire cuki látványvilággal dolgoznak, hiszen ez tényleg nem is jellemző rájuk, a Carbot Animations viszont ennek ellenére is mindig képes őrületesen aranyos videókat varázsolni még a legkomorabb karaktereikből is.

    Az animációs stúdiót elsősorban a StarCraftos videóik miatt ismerik az emberek, most pedig a Blizzard meg is koronázza ezt a partnerséget: mint kiderült, hivatalos Carbotos grafikus csomagot adnak ki a StarCraft: Remasteredhez, ami aranyos, gyerekbarát rajzfilmmé változtatja a játékot.

    A stúdió a Korean Starcraft League nemrég lezajlott döntőjén jelentette be a grafikus csomagot, amit aztán egy demómeccsen AcE és TheMarine le is teszteltek. Ez utóbbi látható is a videóban, és már csak azért is érdemes megnézni, mert a zergek ijesztő rovarszerű lények helyett az univerzum legaranyosabb dolgaivá változtak a játékban.

Rovatok