245 találat az Indexről, és 1048 a környékéről.

Úgy tisztítja magát az agyunk, mint egy profi mosoda
Sajátos módon szabadulunk meg a mérgező, felesleges anyagoktól.

Reggeli nélkül nem is fog jól aludni este
Hajnalban dől el, hogy mi lesz aznap este.

Megfejtették, hogyan tisztul az agy
Komoly betegségek megoldásához jelenthet kulcsot.

Álmatlanság elleni gyógyszer csappantja az Alzheimer-kórt okozó fehérjéket
Alvás közben jobban tisztult az agy.

Európában pörög az éjszakai vonatozás
Pizsamában is be lehet járni a kontinenst.

Tenki Réka elmesélte színházi pályafutása egyik legkínosabb pillanatát
Pedig tévedni emberi dolog.

Napi öt perc testmozgás is csökkentheti a vérnyomást és a szívbetegségek kockázatát
Megfelelő mennyiségű alvás is sokat segíthet.

Nem káprázott a szeme annak, aki halloweenkor valódi szellemeket látott
Egyesekkel ez az év többi napján is megesik, az oka azonban egyszerűbb, mint gondolnánk.

Először létesítettek kapcsolatot álmodó emberek között
Nem olyan volt, mint az Eredet című filmben, de ez még csak a kezdet.

Minden harmadik magyar felnőtt plüssjátékkal alszik egy friss kutatás szerint
Az alvókák többet jelentenek egy szerethető játékszernél.

Ezért alszik rosszul a maga felesége is
A nőket keményen sújtja az álmatlanság.

Tényleg pszichopata, aki zokniban alszik?
Éjszakai fuszekli pró és kontra.

Az utcán, egy kuka mellett fekve fotózták le Molnár Gusztávot, Sebestyén Balázsék kiakadtak
A színészt állítólag mentők vitték el a helyszínről.

Elég a látványosságokból és a strandolásból, itt az alvásturizmus
Egyesek a strandolás helyett csak egy pihe-puha ágyra vágynak.

Bemutatkozott a jövő: itt a Galaxy Ring
Ugyanazt tudja, mint egy okosóra.

Globális alvásválság köszöntött ránk
Kész rémálom a kialvatlanság.

Nem is a telefon kék fénye űzi el az álmot
Egy ausztrál tanulmány szerint érdemes félretenni a telefont, de csak tudományos céllal.

Betegség jelei lehetnek a rémálmok
Az orvosok nem tulajdonítanak neki jelentőséget, a páciensek pedig nem szívesen beszélnek róla.

Most ingyen alhatunk Prince ágyában
Az Airbnb kínálatában tűnt fel a legendás énekes otthona.

Kiderült, mennyi alvásra, ülésre és állásra van szükségünk, ha sokáig akarunk élni
A napirendünk persze a legtöbbször nem teszi ezt lehetővé.

Felülírta az emberiség a belékódolt programot, de van-e még visszaút?
Életünk csaknem egyharmadát alusszuk át, és egyáltalán nem mindegy, ezt hogyan tesszük.

Itt a Huawei nagy visszatérése
Bomba árú okosórával vennék le a felhasználókat a lábukról.


A madarak harcolnak és udvarolnak is alvás közben
Álmukban bizonyítottan énekelnek, de hang nélkül.

Tíz hónapon át földet sem érnek, mégis élnek és virulnak
Elképesztő, mire képesek a sarlósfecskék.

Nem érdemes telefonra kelni, előtte is felébredtünk valahogyan
Káros hatása is lehet a mobil ébresztőjének.

Tényleg könnyebben elalszunk, ha számoljuk a bárányokat?
Már a középkorban ismerték a módszert.

Egyre rosszabbul alszik a magyar, százból mindössze ketten ébrednek kipihenten
A lakosság 60 százaléka fáradtan ébred, de a rémálmok is gyakoribbá váltak.

Elaludtak a pilóták, fél óráig vakon repült az utasszállító
Vizsgálat indult az ügyben.

Ön is plüssel alszik? Jól teszi!
Bújjon a macihoz!

Csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát, ha megfelelően alakítjuk az alvási szokásainkat
Nem csak az alvás időtartama számít.

Kiderült, milyen a rénszarvas-multitasking
Az alvás sem állhat a kérődzés útjába.

Akár súlyos betegség tünete is lehet, ha alvás közben beszélünk, kiabálunk
De van rá megoldás.

Lehet, hogy ön is álmatlanságban szenved, csak nem tudja?
Még nem népbetegség, de terjed.

Kutatás mondta ki, hogy van olyan pingvin, ami napi tízezerszer alszik el
Az állszíjas pingvinek csak négy másodpercet alszanak egyszerre.

Csapjuk be az elmét a jobb alvásért
Egy kis hamiskodás megmenti a napot.

Az éjszakai virrasztás napokra elűzheti a depresszió tüneteit
Ennek ellenére nem érdemes kerülni az alvást.

Ezért alszunk eső hangjára úgy, mint a bunda
A zajoknak fontos szerepe van az alvásunk minőségének alakulásában.

Ön is rossz alvó? Tanuljon meg kötni!
Borzalmas rossz alvók lettünk, de a helyzet orvosolható.

Vége a találgatásnak: emiatt kelnek fel mindenkinél korábban az idősek
Nem, nem a szomszédok hajnali bosszantása a cél.

Alkoholt akart lopni egy ittas férfi Marcaliban, de elaludt a pinceajtó előtt
Korábban elfogták a rendőrök, de olyan részeg volt, hogy nem tudták kihallgatni, így elengedték.

A mesterséges intelligencia alkalmazását szorgalmazza a Magyar Alvás Szövetség
Hatalmas előnyöket kínál az AI az alvás területén a hagyományos módszerekhez képest.

Meghökkentő hálószobatitkot osztott meg a világ egyik legjobb futballistája
A védők rémálma felfedte, miért tűnik sokszor megállíthatatlannak a pályán.

Nem ön van rosszul bekötve, ha ébredés után semmi sem jó
A szunyókálást követő letörtséget alvás utáni tehetetlenségnek hívják.

A kutatók megtalálták az agysejtet, amely segíthet legyőzni a fáradtságot
A felfedezés sokat segíthet azoknak, akiknek nincs lehetőségük kialudni magukat.

Jobboldalt kell aludnia az ágyban a férfinak? Ha igen, miért nem?
Temérdek tényező befolyásolja azt, melyik felét preferáljuk az ágynak.

A hétvégi lustálkodás akár árthat is az egészségünknek
Nem érdemes túltolni.