Halálos bányabaleset történt Vámosszabadiban
Elütöttek egy gyalogost.
Elütöttek egy gyalogost.
A lakók úgy vélik, a hatvan éve kiolthatatlan tűz, mely utakat olvaszt meg, nem veszélyezteti az életüket.
A bányászok több mint egy óra alatt érik el a munkaterületüket.
Egy-egy drágakő megváltoztathatja az életüket.
A szomszédos Szerbiában a népharag űzte el a potenciális befektetőt.
Minimum 12 halálos áldozat van.
Veszélyben a csapvíz is.
Mentőakció indult, hogy kimentsék a csapdába esett bányászokat.
A GM szerint csoda, hogy még senkinek sem jutott eszébe az, hogy bányagépekbe építsenek hidrogén hajtást.
A Kamaz új, önvezető dömpere találóan az Atlant 49 Robocop nevet kapta.
A kártalanítás nem halad, többen azóta sem költözhettek vissza a házukba.
A mentőcsapatok 21 túlélőt és kilenc holttestet hoztak a felszínre.
A szerződéseket is felbontják.
Először a polgármester, majd az egész képviselőtestület mondott le miatta.
Bányatulajdonos, vállalkozó, újságíró és az FBI ügynöke is volt a kalandos életű Himler Márton, akinek fontos szerepe volt a nyilas háborús bűnösök kézre kerítésében.
Ha 13 Eiffel-tornyot állítanánk egymásra, még ekkor sem érnénk le a mélyébe.
Illegális bányászok kutattak arany után.
Már régóta panaszkodtak a veszélyre, de eddig nem hittek nekik.
Június 12. a gyermekmunka elleni világnap.
Egy bányavállalat épületénél történt a szerencsétlenség.
A bányaomlást a heves esőzések okozták.
Három embert sikerült kihúzni a romok alól, de kettő már nem mutatott életjelet.
A környéken élők félelme beigazolódott.
A kulcs a gravitáció.
A mennyezetről csepegő vizet itták.
Sadie Pfeifer tudtán kívül vállalt szerepet a gyermekmunka korlátozásában.
Katowice és környéke történelmi városokat, érdekes bányákat és zöld hegyeket kínál az oda látogatóknak.
Tovább akciózik Orosz Örs és mindenre elszánt csapata.
Az első vizsgálatok ezt mutatják.
Több jelentkező is van a település vezetésére.
Szombat reggel, éppen a műszak végén történt a baleset.
A mentést ideiglenesen felfüggesztették, mert történt egy újabb robbanás.
A szászavinci természeti katasztrófa még ma is felhívja a figyelmet a gondatlan emberi beavatkozás veszélyeire.
A lengyel kormányszóvivő szerint a döntés teljesen alaptalan.
Varsó 45 millió eurós kártérítést fizet a cseheknek.
Mindkét kormányfő sikernek minősítette a megállapodás aláírását.
Az egykori magyar bányaváros gyönyörű, az aranybányászok útján pedig tanösvény vezeti a túrázókat.
Az új fajt egy 60 méter mély, bányászati célból fúrt lyukban fedezték fel Ausztráliában.
Az Országos Kéktúra útvonala a nemrég felfedezett barlang közelében halad el.
Továbbra sincs megegyezés a hosszú ideje tartó vitás ügyben.
A csehek környezetvédelmi, míg a lengyelek gazdasági katasztrófától tartanak.
A dömper holtterébe került a Suzuki, aminek belső kamerája rögzítette a jelenetet.
A mentőegységek keresik az eltűnteket.
Hogy visszafizessék azt a szeretetet, amelyet a párttól kaptak.
Szinte eltörpül Mirnij települése a hatalmas tátongó gyémántbánya mellett, ami az egyik legnagyobb a világon.
Egy bajba jutottat továbbra sem találnak.
Tizenegy bányászt kimentettek, tízet viszont még mindig nem találtak meg.
A kutatók a 47 millió éves megkövesedett csontvázból arra következtetnek, hogy az óriáskígyók Európából eredhetnek.
Az egymillió tonna kibányászott szénre jutó halálos áldozatok száma Kínában 2003-ban nagyjából 130-szor magasabb volt, mint az Egyesült Államokban.
A szénbányászok munka közben a fejük búbjától a lábuk hegyééig koromfeketék lesznek.
A világ legnagyobb opál drágaköve igazán lenyűgöző színekben csillog.
A bakonyi erdők egy eltűnt magyar falu, Iharkút nyomait rejtik.
A korábban kiadott engedély, és az amiatti botrány hatására nemrég lemondott a polgármester és a képviselőtestület is.
A bányanyitás miatt mondtak le.
A Duna-part közelébe tervezett kavicsbánya elleni petíciót rövid idő alatt ezernégyszázan írták alá.
A külföldi kivásárlások akadályozásával indokolja a kormány, hogy az egyik veszélyhelyzeti rendeletében lehetővé tette, majd pedig sebtiben be is jegyeztette az állami elővásárlási jogot olyan magánkézben lévő ingatlanokra és bányaterületekre, amelyek építőipari nyers- és alapanyag lelőhelyek lehetnek.
A bányászok jádeköveket gyűjtöttek a meddőhányón, amikor földcsuszamlás történt.
A monszun meglazította a talajt, megcsúszott a föld, és a bányára zúdult. Sokan eltűntek.