Portfolio.hu: Olyan bérrobbanás zajlik Magyarországon, amilyenre alig van példa az EU-ban
Az Eurostat adataira hivatkoztak.
Az Eurostat adataira hivatkoztak.
Bérrendezésre lesz szükség.
Évekre előre döntöttek.
Nagy a szórás a bérek között.
A dolgozók akár már szerdán visszatérhetnek a munkahelyükre.
A reálkereset 9,4 százalékkal nőtt.
A kormány óriási célt tűzött ki a zászlójára.
Mészáros Lajos ismertette a részleteket.
A CEU professzora nyilatkozott a bérekről.
Hiába hívta fel erre a figyelmet korábban az egyik miniszter.
Korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium is felszólította a tulajdonost.
Egyikük az Európai Bizottsághoz fordult az ügyben.
A tíz legjobban fizető járásba a fővárosi kerületeken kívül még Budakeszi fért be.
Lassan a működésképtelenség határára kerülnek a bíróságok.
Óriási megtakarításba kezdett a lakosság.
Megérkeztek a legfrissebb adatok.
A frissdiplomások kiemelkedő elhelyezkedési esélyeit ismerték el.
Az Eurostat adataiból következtettek erre. A jegybank és a kormány is reagált a hírre.
A kabinet szerint nőttek a nettó bérek.
Van mit behozni, mivel tavaly már a román bérek is megelőzték a magyart.
Magyarország már csak Bulgáriát előzi meg az egy főre jutó fogyasztásban.
Kijöttek a legfrissebb adatok.
Megkezdték a cégek a nyári szezonra való toborzást.
Jövőre elérhetjük a 300 ezer forintos átlagos bérletidíj-szintet a fővárosban.
Négy részletben emeltek.
Mutatjuk a részleteket.
Megjöttek a legfrissebb adatok.
Az ügyben a Belügyminisztérium is megszólalt.
Közben az ősi rivális Real Madridnál látszólag minden a legnagyobb rendben van.
Részletes vizsgálat készült a témában.
Ön keres ennyit?
A nemzetgazdasági tárca fő közgazdásza elárulta, milyen utat jelöltek ki az országnak.
Kijöttek a KSH adatai a keresetekről.
A Magyar Közlöny csütörtöki számában írtak róla.
A diplomás átlagbér 80 százalékára emelnék a pedagógusbéreket.
Ebben reménykedett mindenki.
Nem volt egyhangú a döntés.
A miniszterelnöknek órákon belül dönteni kell.
Minden bérfejlesztésükről lerántották a leplet.
Megjöttek a friss adatok.
Már egy éve egyre kevesebbet ér a bérünk.
Európa nem akarja szabályozni ezt a kérdést.
Volt, ahol nőttek a reálbérek.
Pedig idén augusztusban 4 millió 709 ezer fő dolgozott.
Huszonötféle törvényt módosítanak.
Újabb ütés érkezett: íme a legfrissebb adatok a fizetésekről.
A bölcsődei férőhelyek száma 62 ezerre nőtt, és sok óvodát is felújítottak.
Júniusban a reálkereset 3,4 százalékkal csökkent.
Kilenc hónapja csökkennek a reálkeresetek, és ez tovább folytatódhat.
Optimista a hozzáállásuk.
A hazai bérek háromszorosát is meg lehet keresni.
Kritikus kérdés a forint árfolyama.
Közel 84 ezer egészségügyi szakdolgozót érint a béremelés.
Nagy kérdés, hogy van-e pénz rá.
De van egy feltétele.
Megszólaltak a szakszervezetek.
A magasabb fizetés reményében sokan a munkahelyváltást fontolgatják.
Betekintést nyertünk a KSH kockás füzetébe, ahova a kereseteket írja.
Hamarosan az Országgyűlés elé kerül az új törvényjavaslat.
Az átlagbérek legalább 130 százalékára emelkedik a bérük.