Meghalt az amerikai sportlegenda
A profi játékos 93 éves volt.
A profi játékos 93 éves volt.
A halál okát egyelőre nem közölték.
Csak a két lábát hagyták a talpazaton a tolvajok.
Elképesztő összegért csábították el a nagy riválistól.
Továbbra is bizakodó, hogy kedvencével együtt találkozhat majd a csapat játékosaival.
Mi lesz a következő? A kenyér?
16 éve volt a csatorna munkatársa.
Több mint 23 milliárd forintnak megfelelő dollár – egy szezonra…
A fináléban nagy csatában gyűrték le az amerikai válogatottat.
Egy szurkoló lőhetett rá a sportolóra, akit kórházba kellett szállítani.
De kiállja-e még ma is az összevetést az NBA-pontkirály LeBron Jamesszel?
Az esélytelenebb philadelphiaiak nem tudták megfordítani a párharcot.
Keddig kellett várni a csúcsdöntésre.
A történelem leghosszabb életű amerikai elnöke irtotta a gyöngyférgeket, és a rákot is túlélte.
Különösen a gyerekeknek.
Egyszerűen muszáj látni.
Nem szabad kihagyni!
Mindketten meghaltak, az esethez gyilkossági nyomozókat rendeltek.
Amerikai találmány, kubai uralom.
A szurkolók pánikban menekülni kezdtek.
Eszméletlenül esett össze a földön.
Számára ennyi volt az olimpiai selejtező.
Nem tudja, mi történhetett.
Stephen Hawking is a sportolóról elnevezett betegséggel küzdött nagyon sokáig.
Többe került a javítás, mint megbeszélték.
Drew Robinson csak 20 órával az után hívta ki a mentőket, hogy elsütötte a pisztolyt.
Az énekesnő novemberben fotót is posztolt egy randiról, csak akkor még nem lehetett tudni, hogy Cole Tucker udvarol neki.
Jim Thorpe mindenben kiváló volt, amibe belekezdett, de rengeteg tragédia övezte az útját.
24 millió dollárt is veszített ezzel.
A nagydöntőben, a World Seriesben 4–2-es összesítéssel jobbnak bizonyult a Tampa Bay Raysnél.
Alex Cintron az Oakland Athletics egyik játékosát hergelte.
Az amerikai profi ligás csapatnál 18 koronavírusos volt, gyorsan fel kellett tölteni a keretet.
Mooke Betts jövőjét biztosította be a Los Angeles Dodgers, ez minden idők 3. legnagyobb szerződése.
Az NFL-t elvesztő Sport TV már csütörtöktől élőben közvetíti az MLB mérkőzéseit.
A dobójátékos Dock Ellis ötven éve LSD hatása alatt lépett pályára az MLB-ben, legalábbis ezt állította élete végéig. Alig látott valamit, az egyik bírót Richard Nixonnak hallucinálta, mégis történelmi teljesítményt hozott össze. Amit később aztán már szégyellt.
Nehéz azonosulni a szurkolóknak a baseballt hatalmas krízis szélére sodró helyzettel, amiben multimilliomosok vitatkoznak milliomosokkal százmilliókról, miközben rengeteg ember vesztette el az állását, és több mint százezren meghaltak a járvány miatt. A koronavírus miatt felszínre került problémák akár az MLB bukásához is vezethetnek.
A Netflix Eltitkolt szerelem című dokumentumfilmjének leszbikus főhősei hetven éve vannak együtt. Ebből 65 évig senki, sem a családtagjaik, sem a barátaik, sem a kollégáik nem tudták, hogy ők nem csak barátok.
Az NBA legnagyobb összeesküvés-elmélete fűződik Jordan baseballkarrierjéhez: sokak szerint titkos eltiltás volt a távollét a súlyos fogadási ügyei miatt. De milyen hisztéria övezte az NBA-sztárt, amikor baseballra váltott, és valójában milyen baseballozó is volt?
Élő amerikai sportesemények híján a koreai baseballbajnokság tartja lázban Amerikát. Nem elsősorban amiatt, hogy ott újra vannak meccsek, inkább azért, mert Dél-Koreában művészi szintre emelték az Amerikában óriási tiszteletlenségnek tartott ütődobálást.
Vele verte át a szakmát, a szurkolókat, de még egy szenátort is az amerikai Sports Illustrated magazin. 35 éves a 270 km/h-val dobó baseballzseni, Sidd Finch, és az internetkor előtti legnagyobb áprilisi tréfa.
Példátlan szigorral csaptak le a 2017-es baseballbajnoki címhez csalással jutó Houston Astrosra, de a legsúlyosabb büntetés is túl enyhének tűnik, főleg, hogy az aktívan csaló érintettek megúszták.
A New York Yankees játékosa, Domingo German csak félév múlva léphet pályára.
100 éve adta el Babe Ruth baseball-legendát a Boston Red Sox a később gyűlölt riválissá váló New York Yankeesnek. Ruth a baseball valaha volt egyik legnagyobb alakja lett, a Yankees szárnyalt vele, míg a Red Soxra 84 év átok ült. Ráadásul az egész végül egy centjébe sem került a Yankeesnek.
9 évre kötelezte el magát a NY Yankees dobója.
Óriási botrány jöhet a profi baseballban, ha beigazolódik a csalás.
Hét meccsen verte a 2017-es bajnok Astrost a Nationals az első World Series-győzelméért.
A Washington hetedik meccsre mentett a World Seriesben, még egy furcsa ítélettel együtt is.
Nem fogadta jól a washingtoni közönség az amerikai elnököt.
Három éve tartja magát a baseball összeesküvés-elmélete, miszerint a szteroidbotrányból tanulva az emberek helyett a labdát tuningolják. Hiába az elborult statisztikai mutatók, a dolog nem kedvez a játékosoknak, a hirtelen és drasztikus javulásra pedig három év után sincs hivatalos magyarázat.
1919-ben történt baseball talán legnagyobb botránya, amikor a Chicago White Sox játékosai győzelem helyett eladták a bajnoki döntőt. Egy évszázad után viszont úgy tűnik, nem a bundázós sztori nem fekete-fehér. Mi vesz rá pár embert egy döntő gondos elcsalására és alvilági figurák bevonására?
Vasárnap játszották az NFL utolsó olyan meccsét, amikor egy baseballpálya gyémántja borította a játékteret. A 70-es évek láza nagy késéssel, de lecsengett.
Dobva, ütve, védekezve írt történelmet Lorenzen.
Viccnek indult, de a profi baseball legszomorúbb története lett. A törpenövésű Eddie Gaedelt nézőcsalogató cirkuszi attrakcióként igazolták le egy meccsre 1951-ben. Pár percet játszott, de rögtön sztár lett. Utána azonnal minimális magassági korlátot vezettek a ligában.
Filmbe illő módon indulhat el egy amerikai srác karrierje.