Csaknem kétmilliárd ember egyáltalán nem végez testedzést, súlyos kockázatok várnak rájuk
A mozgáshiány többek között növeli a szívbetegségek, a mell- és bélrák kialakulásának kockázatát is.
A mozgáshiány többek között növeli a szívbetegségek, a mell- és bélrák kialakulásának kockázatát is.
Biológiai hadviselésre használhatja őket.
A lakosság 60 százaléka fáradtan ébred, de a rémálmok is gyakoribbá váltak.
Rettegett gyermekbetegségeknek mondtunk búcsút a kötelező oltásokkal.
A csúcskategóriás gépek akár három napon belül lelethez juttatják a beteget.
Angyalszárny-betegség is kialakulhat a vízi szárnyasoknál.
Forradalom jöhet a génterápiában, örökletes betegségek kezelése is egy karnyújtásnyira, ahogy az infarktus is megelőzhetővé válhat.
Már Magyarországon is jelen vannak.
A modern vizsgálati helyszínen már tavasszal elindulhat az ellátás.
Szakértőt kérdeztünk, hogyan előzhetjük meg a bajokat.
Egy magyar fejlesztésű szoftverrel becsülik meg, hogy az illetőnek kell-e tartania adott betegségtípusoktól.
A kanadai–magyar orvos szerint annyira hozzászoktunk a kapitalizmus mérgező környezetéhez, hogy már fel sem tűnik, mennyit is nyelünk.
Válogathatnak-e a szülők az egészséges embriók közül?
Akár a malária is ismét elterjedhet.
Az FSZB kémje szerint az orosz elnök teljesen megőrült, és senkiben nem bízik.
A koronavírus-világjárvány okozta szegénységet csak fokozta az ukrajnai háború.
Az ártatlannak tűnő konyhai szivacs iszonyú veszélyes kórokozókat táplál.
A cukinak tartott egerek jóval nagyobb veszélyt rejtenek magukban, mint az gondolnánk.
Sajnos dobogós helyen állunk az Európai Unióban.
Szívet, vesét, de mentális egészséget érintő betegségek is kialakulhatnak, állítja egy amerikai kutatás.
A vércsoportok és a betegségek közötti összefüggést vizsgálták svéd kutatók.
Rekordmagas halálozási számot tett közzé a KSH november elejéről.
Egy új kutatás szerint a szénhidrátalapú étrendre való áttérés minden betegség oka.
Az új betegségek háromnegyede állatoktól ered, főleg azoktól, amelyek bírják a civilizációt.
Az Egészségügyi Világszervezet összeállította a legnagyobb kockázatot jelentő betegségek toplistáját. Az oltásellenesség is az élbolyban végzett.
Segíthet a betegségek biológiai hátterének megértésében és a személyre szabott orvoslásban.
A Facebook-vezér az új Bill Gates: a feleségével 3 milliárd dollárt adnak alapkutatásokra.
A 75 évnél fiatalabb elhunytak harmada megfelelő ellátással megmenthető lenne az Európai Unióban.