Csipes Tamara és Varga Ádám lett az év kajakozója, Csipes Ferenc az év edzője
A kenusok mezőnyében Adolf Balázst és Kiss Ágnes Annát díjazták.
A kenusok mezőnyében Adolf Balázst és Kiss Ágnes Annát díjazták.
„Amíg ezek nincsenek rendben, addig mit kampányoljak emellett?” – tette fel a kérdést.
Bakó Zoltánnak Brazíliában megdézsmálták a fizetését, Dániában edzőként nem jár neki az eredményességi prémium.
Csipes Tamara olyan utolsó pályát jött, mint amilyet utolsó pályának szeretett volna jönni.
1976 óta először fordul elő, hogy arany nélkül utazik haza a kajak-kenu-válogatott.
Csipes Tamara már a holnapi napra készül, jön az utolsó tánc.
Fojt Sára megálmodta az érmet, Pupp Noémi a nézőtéren szurkoló olimpikon testvérének is üzent.
Volt itt minden, hátszél, kormányállítás és hatalmas hullámok. Duzzadnak a magabiztosságtól a magyarok.
Csipes Tamara: Kicsit hektikus volt a felkészülésünk, de magunkat is meglephetjük.
A nagy átlag kicsivel öt arany és 18 érem fölé várja a honi küldöttséget.
Kétszeres ötkarikás bajnokunk három számban indul Párizsban.
A zárónapi program első felében öt olimpiai szám döntőjét rendezték a Maty-éren.
Parádésan teljesített a hazai csapat a szombati programban.
A gyorsasági szakágban 29 versenyszámot rendeznek, Hüttner Csaba kapitány 32 fős magyar csapatot hirdetett.
Amennyiben a szegedi Eb-n megfelelően teljesít a női négyes, akkor Pupp, Csipes, Fojt és Gazsó indul Párizsban.
Az előzetes nevezési listák még nem véglegesek.
Szerdától péntekig Szegeden rendeznek olimpiai válogatót a kajak-kenusok, ezúttal a megszokottnál is nagyobb érdeklődés mellett.
A helyzethez minden bizonnyal köze van a Csipes Ferenccel kapcsolatban kirobbant botránynak.
Az egyesület a szövetségbe juttatta el a levelet, amiben megkövették a hatszoros olimpiai bajnokot.
A 2021-es koppenhágai világbajnokság óta nem láthattuk téthelyzetben hajóban.
Schmidt Ádám: Ha 2024 legalább ilyen sikeres lesz, nagyon boldogan állhatunk majd itt jövőre.
„A nőknél meg kell találni azokat a csapathajókat, ahol az egyéni teljesítmények összeállnak. Akkor viszont jók is leszünk.”
Az éremtábla hatodik helyén zártak a mieink.
„Ez sokkal több annál, mint hogy gyűjtsem az aranyérmeket. Nekem otthon ki sincsenek rakva.”
Kajakosaink dobogóval, kenusaink párizsi helyekkel gazdagodtak.
A női kajaknégyes is kvalifikálta magát a párizsi viadalra.
A női kajaknégyes már kiharcolta helyét Párizsban, a férfi is csatlakozhat is hamarosan.
Bragatóék versenyt lassultak a harmadik helyért, de megelőzték az ukránokat.
A szombati egyes után vasárnap Gazsó Alidával alkotott párosa is első lett a válogatón.
Kozák Danuta előtt – több másik mellett – a saját példája is lebeghet.
Csipes Tamarát a társak inspirálják, ha elfogy a lendület.
A Párizsba készülő sportolók azt is elmondták, hogyan lehet feldolgozni, ha éppen nem sikerül a várt érmet megszerezni.
A kétszeres olimpiai bajnok kajakozó őszintén beszélt lelki hullámvölgyeiről és az anyaságról az Index sorozatának legújabb részében.
Új nevek kerültek a márványtáblákra, elismerték a 2021-es legjobbakat is.
Decsi András az edzők legjobbja.
Egy arany-, négy ezüst- és egy bronzérem a zárónap mérlege.
Kopasz Bálinték középfutamra kényszerülnek.
Olívia a futamait itthonról követte.
Mire a kajak négyes került műsorra az olimpián, mindenki szomorú lett a hajóból – Csipes Tamarát kivéve. Aki olyannyira lelket öntött a lányokba, hogy aranyérem lett a történet vége.
A magyar sportolók összesen 20 érmet nyertek a tokiói olimpián, ebből hat arany volt.
Valaha kajakkirály volt, most a királynők edzője
Csipes Tamara első sorban anyuka, és ezt Kozák is pontosan átérzi.
A szakadó eső sem okozott gondot a magyar egységnek.
Vízilabdában és birkózásban is összejöhet a bronz, de kajak-kenuban és öttusában is nagy izgalom várható.
A kenus Adolf Balázs a kétszeres címvédőt is maga mögé utasította az előfutamban.
Bemutatkozik az első magyar olimpikon karatéban, de kajakozóink is újra lapátot ragadnak.
Kozák Danuta nem hitte el magáról, hogy tényleg jó.
Célfotóval előzte meg az olasz riválisát.
Csizmadia Kolos olimpiai csúcsot evezett 200 méteren.
Bronzérmes Kozák Danuta és Bodonyi Dóra kettőse K–2 500 méteren.
Kopasz Bálintnál, Lucz Dóránál és a Csipes–Medveczky egységnél sem volt gyorsabb.
17 sportoló utazik Tokióba, Kozák Danuta és Csipes Tamara három számban indul.
Féltáv után olyan sebességgel haladt a magyar női kajaknégyes a riói olimpián, amit a riválisok nem tudtak tartani. Először sikerült a címvédés.
Kihirdették az Év Sportolója-szavazás végső jelöltjeit. Gulácsi vagy Dibusz is lehet az év labdarúgója.
Kopasz Bálint öt napra az osztrák hegyekbe megy kikapcsolódni. Édesanyja edzésterveivel törték meg a címvédő portugált. Kozák hullámzó évről, agykikapcsolásról beszélt. A női négyes megingathatatlan. Vb-értékelés.
Kopasz Bálint az utolsó 250 méteren állva hagyta a címvédőt és a cseh Dostalt. Övé a királyi szám, az 1000 méter aranya Szegeden. Csipes Tamara születésnapi aranyat nyert utána.