Kiléptek a testükből, úgy lettek vb-ezüstérmesek a magyar úszólányok
Még a víz alatt is hallották a közönség tombolását.
Még a víz alatt is hallották a közönség tombolását.
Rabb Krisztián pedig 93 kardozó közül lett második.
A számot kínai úszó nyerte.
Ritka csontbetegségben szenved a tehetséges parasportoló.
Az 1997-ben született magyar atléta szenzációsat ugrott a hatodik kísérletére.
Az idén Európa-bajnok csapat a párizsi magyar küldöttség nyolcadik érmét szerezte.
A Vasas paraúszója bevallotta, nagyon nehéz volt visszajönnie a szülés utáni depresszióból.
Imre Roland egyéni csúccsal dobta fel magát a dobogóra.
Ez az eddigi legjobb szereplés.
Két magyar csapat is indult.
A hölgyeknél az aranyérem a briteké, az ezüst pedig a németeké lett.
Az 55. percben még döntetlen volt az állás, a véghajrában azonban az ellenfél volt koncentráltabb.
Ez a találkozó minden volt, csak barátságos nem.
A döntőben a nők az olaszoktól, a férfiak a franciáktól kaptak ki.
Andrásfi Tibor pedig egy bronzéremmel gazdagodott Svájcban.
Négy érmet szereztek a magyar versenyzők.
Pigniczki Fanni történelmet írt az Európa-bajnokság utolsó versenynapján.
Koch Máté is kiválóan szerepelt Kolumbiában.
A 33 éves sportoló ügyében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) mondja ki a végső szót.
Az UTE sportolójáé a harmadik magyar sportlövő-kvalifikáció a párizsi játékokra.
Pusztai Lizát a legjobb nyolc között állították meg.
Véleménye szerint a mozgást soha nem szabad abbahagyni, mivel erről szól az élet.
A magyar vívó az első egyéni Eb-érmét nyerte.
Szöllősi Imre, a kétszeres ezüstérmes olimpikon 82 éves volt.
Szabó betegsége miatt a páros nem a legjobb előjelekkel utazott a vb-re, de csodát tettek.
Két arany- és egy ezüstérem Sauskáé a Champagne & Pezsgő Világbajnokságon.
Mágikus összefüggés Sevilla és Sevilla között.
Felpiszkálta az új klasszist a média lekicsinylő minősítése.
Kedden jön a 100 hát, arra is jó lesz odafigyelni!
Videóinterjú a magyar csapattal az eredményhirdetés után a Bocuse d'Or Europe 2022 európai döntőn.
Az utolsót Varga Katalin szerezte meg, a magyar csapat a 18. helyen áll az éremtáblázaton.
Három medállal végzett a kiváló úszó.
Ma már két magyar ezüstérem született Tokióban.
Úgy örültek a magyar sportolók a második helyeknek, mintha olimpiai bajnoki címet nyertek volna.
Az olimpiai ezüstérmes birkózó még nem döntött a jövőről, de ha a bátyja hajlik rá, ő is folytatná.
Egy arany- és egy ezüstérem a magyarok eddigi mérlege, lesz miért szurkolni az olimpia 3. napján is.
Sok minden osztogattak már a bajnokoknak, az arany nem volt közöttük.
A siker eloszlathatja a tévképzetet, miszerint a számítástechnika férfias szakma.
Az orosz csapat a győztes.
A döntőben Dániától kapott ki a magyar csapat.
A döntőben az oroszokkal szemben maradtak alul a magyar tőrözők.
Hosszú elfáradt, de nagyon boldog, négy arannyal, egy ezüsttel zárta a kínai rövidpályás vébét.
0,04 másodpercen múlott az aranyérem.
Nincs még egy ilyen sikeres, aktív dzsúdósunk.
Ilyen szép érmek talán még nem is voltak olimpián.
A portugál a Szuperkupa keddi döntője után úgy döntött, megválik az éremtől.
Ikertestvére, Bernadett ötödik lett. Már 15 éremnél jár Rióban a magyar csapat.
A kerekesszékes vívó saját második, a magyar csapat 10. érmét szerezte Rióban.
Az olimpiai és világbajnok orosz Velikaja ellen bukta a döntőt.
Cseh László pedig ezüstérmet szerzett 50 pillangón.
Harangozó Bence és Málits István lovaglásban és a kombinált számban vert oda a mezőnynek.
Egy 26 éves angoltanár élete első versenyén menten a második lett.
Megvan a kazanyi vízes vb első magyar érme.
A magyar versenyző 500 méteren szerzett érmet.