Megkezdődött a Településfásítási Program idei őszi ültetési időszaka
Újabb hatezer fát fognak novemberig elültetni az igénylő tízezer fő alatti településeken.
Újabb hatezer fát fognak novemberig elültetni az igénylő tízezer fő alatti településeken.
Karácsony Gergely szigorú szabályozást lengetett be.
Néhány év alatt erdőszerű képet mutatnak, és rengeteg szén-dioxidot képesek elnyelni.
„Nincs bal- és jobboldali klímaválság, hőguta, aszály és elsivatagosodás sem.”
Több milliárd forint juthat az erdőkre.
Sőt, fát is ültettek a Nobel-díját vasárnap átvevő kutató tiszteletére.
Németh Balázs szerint fontos, hogy az esemény pozitív örökséget hagyjon maga után.
Közel az országos kéktúra útvonalához.
Nem érdemes későbbre halasztani a faültetést.
A főpolgármester bejegyzésében azt írta: családi indíttatása is van ehhez.
Indul az őszi faültetési szezon a fővárosban.
A tavalyi akcióval együtt így összesen 2500 új facsemetével gyarapodott a kerület.
Közösségi faültetésre invitálja a a szentendreieket a város főkertésze október utolsó hetében.
A rendszerváltás óta a legnagyobb belterületi fásítási program.
Folytatódik a felújítás.
A gleccserek megőrzésére hívják fel a figyelmet.
A munkálatok után kerékpáros- és gyalogosbarát, fákkal, és más növényekkel övezett utat ígérnek.
Rövid, furcsa, de legalább frappáns vita ment le egy brit rádióműsorban.
Méghozzá valóságos fegyverarzenállal. A bázis helyszíne Nagyberény, a fegyvernem pedig a smaragdfa.
Fásítanak a pesti alsó rakparton és a Blahán is.
Ludovic Orban elég szépen égett.
Az erdőterületek bővítése kiemelten fontos a klímaváltozás elleni küzdelemben.
Új erdők telepítésére és ipari ültetvényekre is pályázhattak a gazdák.
A konferencia résztvevői repültek, ettek, áramot használtak, ám a büdzsé másfél százaléka elég volt a nyom eltüntetésére.
Június 4-én ültették el az új fákat Csurgón.
A Tabánt védő civilekkel vizsgálta át a fákat a Főkert. 90 új fát ültetnek helyettük.
A plébános rendelte el a kivágást. Szerinte főleg csak „túlméretes tujákat” vágtak ki. A képek alapján nem ez a helyzet, a helyiek felháborodtak.
Elon Musk és a Twitter vezérigazgatója is beszállt a kampányba.
A fákra szükség van, de a szakértők szerint nem szabad elhamarkodott lépéseket tenni az ügyben.
Azt is megpróbáljuk kideríteni, hogy lesz-e főpolgármester-jelölti vita.
A TV2 dán televíziós csatorna reméli, hogy a jótékonysági műsor ötlete kapós lesz világszerte.
A klímaváltozás miatt kell a sok erdő, de az agrárminisztérium nem bízza a földtulajdonosok környezettudatosságára a dolgot.
És a nyáron összesen 4 milliárdot akarnak. Ezzel próbálják felvenni a harcot a klímaváltozás ellen.
Salvadorban indítanak gyümölcsfák, és ipari fafajták ültetésére programot.
Alig hagytak fát a betelepülő vikingek, most próbálják újra teleültetni a szigetet. Ebben segítségükre van a globális felmelegedés is.
A trükk: legyen több erdő a világban. Sajnos egészen biztosan nem fog működni a gyakorlatban.
Ausztria legnagyobb művészeti installációja lesz.
A minisztérium már készül a klímaváltozásra, előnyben vannak a szárazságtűrő fajok.
Ezzel járulnak hozzá az erdők fenntartásához.
Bármilyen nemes a cél, nem ültetek fát a Clark Ádám téri körforgalomba, vagy csavarozok fel egy háromméteres feszületet a Nemzeti Múzeumra.
A cég így akarja megmenteni az RWE energetikai konszern által használt területet Németországban.
Észak-Angliában kiverte a biztosítékot, hogy több fát vágtak ki, mint amennyit ültettek, gyorsan el is költenek 174 milliárd forintot a helyreállításra.
Olyan bosszút állt, amire 2500 év múlva is emlékezni fognak.
Az afgán szélsőségeseknél is elkezdődött a cukiságkampány.
Ötezer új fát ültetnek egy kopasz hegycsúcsra: több év alatt folyamatosan töltve fel az aksit.
350 ezer facsemetét ültetnek a Homokhátságon.
Az elmúlt öt évben viszont 15 ezer fát vágtak ki.
2019-ig 8 ezer fahelyet akarnak beültetni. A Ligetvédők sípoltak, dudáltak.
Ez rekord, bár a fakivágások számát nem írták mellé. Vigyázzanak a csemetékre, mutatjuk, hol!
A klímaváltozásra és légszennyezésre akarják felhívni a figyelmet Indiában.
15 ezer fát vágtak ki Budapesten öt év alatt, és több ezer újabb fakivágás jön a Városliget, a Római-part és az Orczy-kert átalakítása miatt. A belvárosban a legrosszabb a helyzet, pedig ott minden egyes fát védeni kellene. Sok kerület viszont azt se tudja, hány darab fája van.