Eltűnt 12 milliárd eurója – állítja az Hermès luxusmárka egyik örököse
A kertészére hagyta volna vagyonát.
A kertészére hagyta volna vagyonát.
Egy ügyvéd elmondta, mi történhetett.
Jeles szerzők ismeretlen műveit olvasni mindig izgalmas.
Csak egy ember volt vele, amikor meghalt.
Megtalálták kiadatlan dalait.
Ennél édesebb bosszút régen láttunk.
James Campbell ír üzletembertől örökölte a pénzt.
A hagyatékból több felújítás is megvalósulhat.
Július 1-jétől módosultak a Polgári törvénykönyv öröklési szabályai.
Lezárult a hagyatéki ügy, Elvis Presley birodalma forgott kockán.
Riley Keough-ra száll minden, ami Elvis Presley unokájáé volt.
Kalapács alá kerül a Hegyes táj.
Minden vagyonát cégek birtokolták.
Több mint 1500 tárgyat lehet majd megnézni és megvenni.
Az épület hónapok óta bezárva áll.
Ausztria a második, Románia a harmadik a listán.
A legendás divattervező személyes holmijai is kalapács alá kerülnek.
Az orgonaművészt zavarja, hogy a rajongás nem a művészetének, hanem személyének szól.
Prince végrendelet nélkül halt meg 2016-ban, azóta csatároznak vagyonának szétosztásáért.
Szerinte senki sem várhatja el tőle, hogy saját zsebből finanszírozza az ügyvédeit.
Az örökösnő 39 milliárdos vagyonával a 39. leggazdagabb magyar.
Mit lehet tenni, ha a hagyaték megszerzését követően fizetési felszólítást kapunk?
Még mindig sok a tévhit az öröklési szabályokkal kapcsolatban.
Megváltoztatta a korábbi végrendeletét a színésznő.
A házelnök szerint a Szent István-i hagyatékunk támadás alatt áll.
Már egyértelmű, hogy nem kerülnek vissza a zeneszerző személyes tárgyai a kiállítótérbe.
Sok olyan dal maradt, amelyet az Omega alapítója már nem tudott befejezni.
A közjegyzői kamara tájékoztatása szerint a hagyatéki tárgyalás már lezárult, lapértesülés szerint a család békésen osztozott a százmilliós örökségen.
Rövidesen megalakulhat a Budapesti Iskola Intézet, melynek első lépése a világhírű filozófus pár hagyatékának Magyarországra hozatala.
Legalábbis senki nem akart ennyit fizetni értük. Bezzeg a fecskében pózoló Schwarzenegger dedikált képéért óriási licitháború dúlt. Szombat délután Andy Vajna magánvagyonából több mint kétszáz tételt árvereztek el, megnéztük.
Az aukción a Vajna-gyűjtemény több mint kétszáz darabját értékesítik.
Geszti Péter végre Rambo-késeket markolhatott. Nemsokára elárverezik a filmbiztos gyűjteményét, ami filmes relikviákból, Munkácsy-festményből és luxuskabrióból is áll.
Senki nem tudja, hogy maradt meg a Nyugat főszerkesztőjének tavaly felbukkant, kincset érő hagyatéka.
Csaknem 9 ezer videót és 200 ezer fotót tesznek közzé az egykori világhírű táncos archívumából.
A Tolkien az író világháborús élményeit is feldolgozza, a hagyatékának kezelői nem hagyták jóvá, nem engedélyezték.
A szentesi Koszta József Múzeum kiállítást rendez a forradalom 30. évfordulójára. Keresik azokat, akik bármilyen módon segítettek '89 telén.
Több ezer levelet, fényképet és rajzot ajándékoztak a múzeumnak a sztár unokái.
Hiába támadta meg az író özvegyének fia a szerződést, marad minden a Kertész Imre Intézetnél.
Leírta, hogy mi lesz a sorsa az elmúlt napban a rajongók által összegyűjtött pénznek.
Több mint száz lopott tárgyat foglalt le a berlini rendőrség.
Egy 18 milliós hagyatékot szerzett meg hamis végrendelettel, egy családsegítővel összejátszva.
Ettől persze még nem lesz belőle gonzó-újságíró. Colorado államig kell elmenni érte.
Puskás Ferencé már korábban hozzájuk került.
Faludy Fanni elárverezi a költő ruháit, kiadatlan kéziratait, és a Penthouse-t is, amiben szerepeltek.
Peren kívül megegyezett a színész gyerekeivel.
A Simpson család néhai társalkotójának gyűjteménye 7-11 millió dollárt is érhet.
Pedig hat évvel ezelőtti halálakor még félmilliárd dolláros mínuszban volt a hagyatéka.
Utcára kerülhet a költő hagyatéka, ha nem jelentkezik egy bőkezű mecénás.
És ha igen, kié lesz a profilunk, miután meghalunk?
Egy évet várt a perrel, most viszont lecsapott 1,8 millió dollárt követelve.
Több százezer forintért árulják a költő könyveit, nem lesz emlékmúzeum a lakása.