Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
Egy tilosban parkolás miatt indult eljárás közben állította pár napja, hogy ő baleseti helyszínelő.
Egy tilosban parkolás miatt indult eljárás közben állította pár napja, hogy ő baleseti helyszínelő.
A férfi C, CE és D kategóriás jogosítványához szükséges tesztjeit is más töltötte ki.
Hárman is nagyon pórul jártak.
A rendőrök kiszúrták a csalást, és eljárást indítottak.
Súlyosan megkárosította az önkormányzatot.
Teljes döbbenetet okozott a rendőrség fellépése.
Kis túlzással: bíróságról bíróságra jár Nagy János, az Agrárminisztérium egykori helyettes államtitkára.
Több mint háromszáz céget tüntetett el egy tatabányai férfi.
Vádat emeltek ellene.
Úgy adtak ki vizsgairatokat, hogy meg sem vizsgálták a hajókat.
A nyomozók őrizetbe vették az 53 éves férfit.
Hamis papírokkal bujkált a hatóságok elől.
A bűnözői hálózat irányítói kórházakat, önkormányzatokat, sportegyesületeket és színházakat károsítottak meg.
Vádat emeltek a két férfi ellen Kecskeméten.
Négy magyar pénzintézetben is megpróbálta felhasználni a hamis igazolványát.
Kicsit ferdített, lebukott.
Az egykori megasztárost még májusban vették őrizetbe.
A jegyzőkönyvben valótlanul tüntették fel a vizsgálóbizottság megalakulásának az időpontját.
Az ítélet nem jogerős, volt, aki közel 1 milliót fizetett egy papírért.
Zugírászatért, közokirat-hamisításért és hamis magánokirat felhasználásáért kell felelnie.
Szabálytalanságok sora miatt indított eljárást az új testület.
Több valótlan tartalmú, visszadátumozott, hamis adásvételi szerződést írtak alá.
Több mint háromszáz kamu engedélyt készített.
Nyéstán, Kisberényben és Várföldén is kisebb demográfiai csoda történt tavaly ősszel. Sok településen visszaéltek a lakcímbejelentésekkel, eddig senki nem ütötte meg a bokáját. Pár száz ezer forintos büntetéssel polgármester lehet bárkiből.
Az ismerősétől vette a diplomát.
Vagy többen csalnak a kártyával, vagy a rendőrök egyre szigorúbbak, de három év alatt a duplájára nőt a vádemelések száma a parkolási igazolványok miatt.
Gábor leparkolt, és mozgáskorlátozott párjára várt, amikor lecsaptak rá a rendőrök. Míg őt bevitték jogtalan rokkantkártya-használat miatt, a párja rosszul lett. Az ügyészség végül kimondta: Gábor semmilyen szabályt nem szegett meg.
A 62 vádlottas, szövevényes ügyben másod- és harmadrendű vádlottként 4, illetve 3 évet és vagyonelkobzást kaptak.
Egy 52 éves férfi kért szívességet egy zalaegerszegi kormányhivatalban dolgozó nőtől, akinek hiába szólt a rendszer, kiadta az útleveleket.
A központi informatikai rendszer hibáját kihasználva meghamisította a bukott érettségi vizsgájának papírjait.
Az önkormányzati dolgozók az adminisztrációban és a toborzásban segítettek.
Vádat emeltek ellene.
A tatabányai nő a jegyzőkönyvet is testvére nevében írta alá.
A rendőrök elől bujkáló G. Mihály épp kilépett a házasságkötő teremből, amikor közrefogták.
Két alkalmazottat vettek őrizetbe. Hamis okiratokat adhattak ukrán állampolgároknak.
Egy háromgyerekes anyát közel öt órán keresztül tartottak bent az I. kerületi rendőrségen.
Közokirat-hamisítás gyanúja miatt indult vizsgálat.
Lakcímkártyák, biankó nyelvvizsgák, hamis bélyegzők garmadáját foglalták le.
Egyet sem vitték se műszakira, se eredetiség vizsgálatra. Az ügyintézők a hamis adatlapokat rögzítették a nyilvántartásba.
Nemrégiben két embert hallgattak ki közokirat-hamisítás miatt, szabadlábon védekezhetnek.
Orosz Mihály Zoltán legalábbis megúszta, hogy ezt megjátszotta.
Orosz Mihály Zoltánt a rendőrök is keresték, de a bejelentett lakcímén állattartó telep működik.
Előbb több millió forintot követeltek tőle, majd megfenyegették, hogy a médiában járatják le.
A gyógyszerek hatása alatt álló nőt a saját testvére és az édesanyja forgatta ki a vagyonából.
98 határsértő és 1 közokirat-hamisító bevándorlót fogtak el a három napban.
Tíz elfogatóparancs volt a mindszenti férfi ellen, akit a rendőrök egyből börtönbe vittek.
Hamisítás és furcsa pénzmozgások a KDNP ifjú civiljeinél. A pénzügyeiket egy olyan ember egyengeti, aki a képviselőségéről rejtélyes körülmények között mondott le. Ő persze azt mondja, piszlicsáré ügyről van szó.