Tesztelik a közterületi palacktartókat
Csak a visszaválthatóak dobhatóak majd bele.
Csak a visszaválthatóak dobhatóak majd bele.
Az üzbégek kérését például teljesítették.
A színészt állítólag mentők vitték el a helyszínről.
Pártállástól függetlenül.
Szerdán adták át a teret.
A bírák szerint Alaptörvény-ellenes jogszabályt kellene alkalmazniuk.
A magyar kormány így akarja megmenteni az újságokat.
A fővárosi utcanevek arányán szeretnének javítani ezzel.
Folytatódik a tavaszi nagytakarítás.
Felszólították a Fővárosi Közgyűlést.
Több budapesti önkormányzat is védekező pozícióba kényszerült.
Több vendéglátós inkább felszámolja a teraszát.
A lakosság elméletileg támogatja az intézkedést.
Másfél tucat közterület működtetése került az V. kerülethez.
A polgármester beszámolója szerint a felirat készítője ellen feljelentést tesznek.
A tanuló-nyugdíjas havi bérlet 3600-ról 4000 forintra emelkedik.
Még szükség van a kerület döntésére és a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyására is.
Az elmúlt év adatai minden várakozást felülmúltak.
Az újbudai helyszínről népszavazáson dönthetnek a helyiek. Négy befutó van.
Nappal már kevésbé érinti a forgalmat a felújítási munka.
Nem egyszerű feladat 100 millió emberrel elbánni.
Az Index olvasói szerint ez a környék a leggázabb Budapesten, ezért stábunk a helyszínre sietett.
A volt főpolgármester szerint indokolatlanul lassan haladnak a beígért budapesti fejlesztések.
A rendőrség tavaly nyolcezer esetben indított eljárást közterületet szennyező cselekmény miatt.
Gyorsan frissítettek.
A városvezetés a rovarok pártjára állt, Karácsony Gergely ellenfelei a zöldfelületek elhanyagolását látják a programban.
Egy író, két színésznő és egy szociológus nevét viselheti közterület a II. kerületben, ha jóvá hagyja a Főváros is.
A polgármester ötleteket vár.
Este 22 és hajnal 6 óra között az éjszaka is nyitva tartó boltok nem árulhatnak alkoholt.
A kormányhivatal szerint a rendelet felülírja azt a törvényt, ami Erzsébetváros önkormányzata szerint ellentmond neki.
Törvényben rögzítenék a közterületek ingyenes használatát az augusztus 20-ai ünnepen.
Cs. Béla egy kartonpapíron aludt, a feje alatt nylon zacskóban az élete összes vagyona. Két nappal később a bíróság előtt felelt ezért. Újra büntetik a hajléktalanságot.
A lakók panaszai miatt ellenőrzést rendeltek el a dohányboltok környékén. Keményen bírságolnak.
De egyiküket sem ítélték elzárásra.
Még jogászként akart tüntetni a Kossuth téren, de a rendőrség megakadályozta.
Semjén Zsolt törvénymódosítása szerint például a Kossuth tér vagy a Szabad Sajtó út nem minősülne ilyenkor közterületnek.
A Fővárosi Közgyűlés a főváros legnehezebben kibetűzhető utcanevére is rábólintott.
Felírják, melyik hajléktalan nem hagyja el a közterületet rendőri felszólításra. Módosult a szabálysértési törvény.
3-szor szólnának előtte nekik, ennyi az enyhítés.
Demszky idején még ingyenességet kértek a versenynek. Tarlós lecsapott.
A lezárások Budán szombaton elkezdődtek, és három hétig, június 30-ig tartanak. Tarlós sem örül.
A közterületi haláleseteknél a rendőrök hívására vonulnak ki, hogy ne feküdjön órákig a holttest közszemlére téve.
Egy hónappal előre be is kellene jelenteni. Eddig ilyen nem volt.
A távozó szlovén nagykövet ötlete volt az új közterület.
Az állam törvényi erővel egy teljesi ágazatra ráteszi a kezét, és kidobja a piacról azokat a szereplőket, akik nem tetszenek neki.
Ha elfogadja a fővárosi közgyűlés, több ezer budainak változtatja meg a lakcímét.
Bárkinek a kezébe adnának 3 színes filcet, hogy ossza fel a teret, ahol él, biztos nem így csinálná.
Egyre nehezebb Budapest egyes részein olyan utcai szemetest találni, amelyen van külön kis fémtartály a cigarettáknak. Utánajártunk, miért.
Nekiálltak éjjel kerekesszékes jeleket festeni.
A panaszos anyuka nekik írt magánlevelét pedig névvel együtt kiposztolták.
Valaki folyamatosan ellenőrzi egy képernyőn a szabályszegőket, és azonnal intézkedik. Na de ez miért szabályszegés?
Új közterületnevekről dönt szerdán a főváros. A Zwack Péter tér kedvéért rendeletet módosítanak.