271 találat az Indexről, és 158 a környékéről.
Népszerű színész próbált segíteni korábban a tízéves kislányt kikötöző szexuális erőszaktevőn
Elmeorvos is megvizsgálja a gyanúsítottat.
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi
A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.
Ötéves kislány buktatott le egy gyermekpornográf felvételeket tároló férfit
Több mint ötezer felvétel került elő.

Eltűnt egy 12 éves kislány Szekszárdon
Szauervein Jázmin Kata február 12-én este távozott otthonából, azóta nem adott életjelet.
Hipót ivott egy kislány, mert társai csúfolták az iskolában
A gyerek megpróbált végezni magával.
Halálra kínozták saját tízéves kislányukat, most fellebbeznek az ítélet ellen
A bíró szerint a kislánynak az apja egója miatt kellett meghalnia.

Megszületett Osvárt Andrea első gyermeke
Azt is elárulta, hogy kisfiú-e, vagy kislány.

Négyéves kislányt keres eltűntként a rendőrség
A gyermeket ismeretlen helyre vitte az édesanyja.
Ötéves, kerékpározó kislányt gázoltak a 16. kerületben
A szülők nem értek oda időben.
Kizuhant egy négyéves kislány a zsolnai lakótelep egyik lakásából
A gyermekre a nagymamája felügyelt.

Milliárdos iparmágnás tűnt el a szicíliai luxusjachtbalesetben
Egy egyéves kislány anyja karjaiban élte túl a szicíliai luxushajó tragédiáját.
A bíróság szerint az anya felelőssége, hogy elütötték a kétéves kislányát
A sofőr nem tudta elkerülni az ütközést.

Egy nyolcéves kislány baseballütővel védte meg apját egy rablótámadásban
„Nem gondoltam volna, hogy ezt teszi. Egy síró, sikoltozó kislányra számítottam”

Kizuhant a kilencedik emeletről egy egyéves kislány Déván
A szülők figyelmetlensége miatt történt a tragédia.

Végignézte a történteket a southporti késelés egyik áldozatának testvére
Újabb részletek derültek ki a július végi horrorjelenetről.

Kútba esett egy négyéves kislány Kőszegen
A gyerek életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Kútba zuhant egy kislány Kőszegen
Életveszélyes állapotban vitték kórházba.
Egy kétéves kislányt támadott meg egy pitbull Rajkán
Mentőhelikopterrel szállították kórházba a gyermeket.

Súlyos állításokat fogalmazott meg a Ripost Magyar Péterrel kapcsolatban
A Tisza Párt alelnöke reagált, aljas rágalomnak nevezte a leírtakat, és perrel fenyeget.
Egy iraki migráns az anyja szeme láttára erőszakolt és fojtott meg egy 16 éves lányt
A férfit kiskorú ellen elkövetett erőszak és emberölés gyanúja miatt tartják őrizetben.
Csoportos nemi erőszak áldozata lett egy 12 éves kislány Franciaországban
Zsidó származása miatt követhették el ellene a bűncselekményt.
Nagybátyja ölte meg a 11 éves görög kislányt, a kritikusok a törvénykönyvet bírálják
A 37 éves férfit kiskorú elleni nemi erőszak kísérlete miatt korábban kilenc év börtönre ítélték.

A nyomozók bizonyítékot találhattak Madeleine McCann feltételezett gyilkosa ellen
Közel lehet az ügy lezárása.

Óriási erőket mozgat meg a rendőség: eltűnt egy 3 éves kislány
Azt kérik, hogy aki Fonseca Lily tartózkodási helyéről tud valamit az tegyen bejelentést

Meglepő felvetés Madeleine McCann ügyében: alvilági figurák segíthetnek a megoldásában?
Egy nyomozó alámerül az alvilágba, hogy megoldja a rejtélyt.
Újabb részletek a meggyilkolt szerb kislány ügyében: nem találtak DNS-nyomot
Átvizsgálták pedig a szolgálati autót, amivel a kislányt elütötték.
Hazatért a bőnyi iskolai késelés áldozata, már nem menne vissza az iskolába
Tejfölös nokedlipörköltre váltotta a kórházi kosztot, de később már másik iskolába szeretne járni.
Akár 15 év szabadságvesztést is kaphatna a bőnyi iskola késelő diákja
Komoly problémák lehettek a lány családjában, anyja lila foltokkal járt dolgozni.

Áttörést hozhat a meggyilkolt kétéves szerb kislány ügyében az új vizsgálat
Megszólaltak Danka szülei is.

Fordulatot várnak a meggyilkolt szerb kislány ügyében, megszólalhat az egyik gyanúsított
Ha az ügyészség számításai bejönnek, végre kiderülhet, hol van Danka holtteste.

Az életéért küzdenek annak a hétéves kislánynak, aki Irán támadásában sérült meg
Egy rakéta lelövésekor szerezte a súlyos sérülést.
Hajdúszoboszlón molesztált egy 12 éves kislányt egy pakisztáni férfi
Követte, és tapogatni kezdte.

Elgázolták, majd megfojtották azt a kétéves szerb kislányt, akit tíz napig hiába kerestek
Az apa beszélt a gyilkosokkal, miközben a furgonban ott volt a kislány holtteste.

Egy videón bukkant fel az eltűnt szerb kislány, akit több mint egy hete keres a rendőrség
A gyermek két nő társaságában várakozik egy megállóban.

Már Montenegró is az eltűnt szerb kislány után kutat
Nyolc napja hiába keresik a gyereket.

Édesanya és kislánya is meghaltak a vasárnapi ralibalesetben
A gyermek apja is ott volt a versenyen, ő felügyelte a biztonságot.

Meghalt a ralibalesetben súlyosan megsérült kislány
Ötre nőtt a halálos áldozatok száma.

Aurelio: Már nem vagyok 100 százalékos ösztönlény
A börtön utáni első interjúját adta az egykori villalakó.

Megölte hároméves kislányát a jászszentandrási édesanya
A szülők közti vita fajulhatott idáig.
Féléves kislány halt meg a szárligeti autóbalesetben
Többen megsérültek.