Ami nem sikerült Hamiltonnak és Alonsónak, azt megcsinálták Norrisék
Leclerc dobogós lett a mezőny végéről, Hamilton is óriásit javított.
Leclerc dobogós lett a mezőny végéről, Hamilton is óriásit javított.
A Ferrarit vezető Charles Leclerc sem lesz büszke erre az időmérőre.
Max Verstappen a 3., Lewis Hamilton az 5. sorból indulhat.
Max Verstappen a vert mezőnyben: 5. és 17. helyre volt elég a címvédő teljesítménye.
A hétszeres világbajnok szerint érzelemdús élmény lesz, amire készülnek.
A hétszeres világbajnok több okot is felsorolt küzdelmeivel kapcsolatban.
Már kisgyermekként megtapasztalta a rasszizmust az iskolában.
Óriási a csata Leclerc-rel, szenvednek a Mercedesek.
A második Piastri és a hatodik Hamilton között 77 ezred a differencia.
Gyerekkora óta az F1 volt az álma.
A McLaren fiatal pilótája pályafutása második futamgyőzelmét aratta.
Lando Norris indulhat az élről a vasárnapi futamon.
Hiába a fantasztikus taktika, az autóját szabálytalannak találták.
Pérezé lett a második rajtkocka, Hamilton a harmadik helyről kezdhet.
A brit nagy nehezen tért csak jobb belátásra.
Hamilton pedig a Verstappennel való ütközéséről beszélt a leintés után.
Alapos fejmosásban részesülhettek az emberek a Mercedes garázsában.
A pole-pozíciós és sokáig élmenő George Russell be sem fejezte a futamot.
A Mercedes versenyzője nemcsak a rajtnál, de a verseny folyamán is megnehezítette honfitársa dolgát.
A hétszeres világbajnok pilóta röviden reagált az elküldött levél tartalmára.
A címvédő holland csak a harmadik sorba kvalifikálta magát Monacóban.
Leclerc nagyon elszánt, szeretné megszerezni első futamgyőzelmét hazai pályán.
Három pilóta is feladta a Kínai Nagydíjat.
A harmadik helyért óriási csata volt az idei első sprintfutamon.
Öt év után tért vissza a Kínai Nagydíj.
A hétszeres világbajnok még évekig szeretne ott lenni a rajtrácson.
A Forma–1-es versenyző már bánja, hogy nem vállalta a szerepet.
Legkésőbb nyáron le is zárnák az átigazolási ügyet.
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton sem fejezte be az F1-es idény harmadik futamát.
Hamilton bátor döntésnek tartja a feljelentést.
Nemtetszésüknek adtak hangot az F1-es pilóták.
Olasz sajtóhírek szerint Toto Wolff Carlos Oronóval egyeztetett Szaúd-Arábiában.
Michael Schumacher egykori csapattársa azt követeli, hogy nyilvánítsák ki őt vb-győztesnek.
Élete első versenyén pontokat szerzett a 18 éves Oliver Bearman a Ferrarival.
Nem egy legenda döntött úgy, hogy inkább elhagyja az eredeti nevét.
A címvédő mellől Charles Leclerc rajtolhat, az Alpine-ok leszerepeltek a kvalifikáción.
Max Verstappen mindkét gyakorláson hatodik helyen zárt.
Verstappen csak a negyedik lett – ugyanakkor a riválisoknál keményebb keveréken.
Esteban Ocon világbajnoki címe közelebb van, mint hinnénk?
Az évszázad átigazolása, vagy csak egy hanyatló istálló és pilóta találkozása?
Egy évtized után hagyja ott a csillagosokat a hétszeres Formula–1-es világbajnok.
Felkavarodott az állóvíz a száguldó cirkuszban.
Verstappen 2023-ban Schumacher és Hamilton nyomdokába lépett.
Az F1-es Abu-Dzabi Nagydíj minden fontos eseménye egy helyen.
Szerinte elég verseny van így is, de…
A Las Vegas-i Nagydíj minden fontos eseménye egy helyen.
A szokatlanul hideg időjárás problémát jelenthet az éjszakai futamon.
Még az utolsó pontért is öldöklő csata volt.
Új idényrekord, Prost csúcsának beállítása, és van még futam idén.
Daniel Ricciardo a negyedik helyet kaparintotta meg.
Háromszoros világbajnok, a férfi, aki (szinte) minden vasárnap győz.
Mindez azt jelenti, a győztes Verstappen mögött Norris és Sainz tekinthető hivatalos dobogósnak.
Hamilton a hajrában nagyot ment, a világbajnokot is megszorongatta, aztán Leclerc-hez hasonlóan kizárták.
Hamilton és Leclerc került a top háromba.
Az éjfélkor rajtoló sprintfutamon Charles Leclerc indulhat a háromszoros világbajnok mellől.
A Szingapúri Nagydíj minden fontos eseménye egy helyen.
Egy körön a Ferrari tempója továbbra is erős.
A hétszeres világbajnok pályafutása leghosszabb nyeretlenségi időszakát éli.
Ez volt a Formula–1-es Olasz Nagydíj körről körre.
Slusszpoénnal zárult az Olasz Nagydíj időmérő edzése.