Perselypénzt dézsmálni járt a templomba egy férfi Mórahalmon
Az elkövetőt a rendőrök érték tetten, majd letartóztatták.
Az elkövetőt a rendőrök érték tetten, majd letartóztatták.
Inkább a Grosics Akadémia költözik.
Az egyházmegye máshol épít oktatási központot.
A csúszós útviszonyok okozhatták a tragédiát.
Automata fegyverekkel lőttek egy szerb–magyar járőrcsoportra.
A balesetben több ember megsérült.
A baleset az 55-ös számú főúton történt.
Pénteken nyolc madár tetemét találták meg.
Az ügyészség nem hagyja annyiban.
Összesen 436 millió forint kárt okoztak az államnak.
A hatóság közigazgatási eljárásban vizsgálja az ügyet.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek.
A családfő három gyermeket hagyva maga után, gyűjtés indult a megsegítésükre.
Rendőrök elől menekült volna a sofőr, nekihajtott egy épületnek.
Ma hajnal óta nem tudnak a fiatalember hollétéről, ezért a lakosság segítségét kéri a rendőrség.
A mórahalmi járás Magyarország egyik olyan része, ahol évtizedekre visszamenően kimagaslóan nagy az öngyilkosságok száma. Mi lehet ennek az oka: az egész csak véletlen, vagy valami különlegessége ennek a területnek, ahol két tanyasort is Átokházának neveztek el? Az Index rövid dokumentumfilmje.
Egy 2015-ös ékszerrablás ügyében emeltek vádat.
Azt mondták, elkészültek a makettek, de 50-ből 20 nem volt meg, ezért kérték tőlük, hogy fizessék vissza a pénzt. Nem fizették.
Ez már a negyedik, amit a déli határon találnak.
Egy elfajult vita vezetett a mórahalmi gyilkossághoz.
A holttestet egy melléképületbe vitték, majd rágyújtották az épületet. Emberölés miatt nyomoznak.
A családi ház és annak melléképülete szombaton reggel gyulladt ki. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
A szerb férfi a gyanú szerint társával 31 millió forintnyi ékszert és készpénzt vitt el egy mórahalmi ékszerboltból.
Balog László cége is nyert a Magyar Turisztikai Ügynökség panziófejlesztési programjában.
Mórahalmon 2015 nyarán 31 milliónyi ékszert loptak el.
Két kilométeren is fel kellett marni a 2015-ben átadott mórahalmi elkerülőt. Az úton nincs nagy forgalom, úgyhogy valószínűleg nem emiatt kellett felújítani.
Ásotthalom felé tartott, amikor a baleset történt.
A hivatal azt írja a Mórahalomnak küldött levélben, hogy a pénzosztó kormányszervig ér a botrány.
Az egyedülálló Artkazal a megépült szállodák kategóriájában jutott a shortlistre Berlinben.
1 millió forintot adnak 3 gyerek után, de állást és új társasházprogramot is kínál az önkormányzat.
Mórahalomnál egy francia állampolgár vegyült a Szerbia felől átszökők közé.
A 28 éves holland férfi kisteherautójában 24 irakit és szírt találtak bezsúfolva.
A magyarok egy lakatlan tanyán mutatták meg a szíreknek, hogy kell nem emberként viselkedni.
Az eladót megkötözték, és elmenekültek a zsákmánnyal. Jutalom jár a nyomravezetőnek.
Megkötözték az eladót, és elszeleltek az arannyal.
Két nap kellett, hogy megdőljön a szombati csúcs, megint Mórahalom közelében próbálkoztak a legtöbben.
Négyféle verziót tesztelnek, az dönt majd, hogy melyiken lehet a legkevésbé átjutni.
Rabok fonják, a honvédség építi, csak három méter magas lesz. A 6,5 milliárd forint viszont csak az anyagár a Népszabadság szerint.
Egy embercsempészt két év börtönre ítéltek.
A tervezett óriáskerítést még azok is nehezen hiszik el a déli határnál, akik eddig is ilyet akartak.
Nem tudnak azonosulni az ovisok előadásával.
2011-es, kormányablakok népszerűsítésére kiírt pályázatra érkezett művet énekeltek a mórahalmi óvodások.
A kormányablak munkája biztosan nem semmi - hangzik el az egyik versben. A polgármester szerint ez teljesen normális.
Átadták az 1910-es Nagy-Magyarország területét leképező mórahalmi skanzent 50 minimakettel.
Pipás Pista transzvesztita napszámosként lett a puszták női igazságosztója, rémtörténetei ma is keringenek a tanyavilágban. Egy nem feledett gyilkosságsorozat Átokházáról, ahol az emberek is homokból vannak.
I. F. 1960-ban született, szilveszter éjjel fagyott halálra. A követség amint tudja, hazaszállítja.
A Citroen lesodródott, majd végül az úton állt meg, de a sofőr belehalt sérüléseibe.
Egy tízezer forintos tartozás miatt bántalmazta és rabolta ki bordányi adósát.