
Reagált a főváros a „lex Számlapénzekre”
Budapest egyik napról a másikra él, nincs olyan pénze, amit elvonhatnának.
Budapest egyik napról a másikra él, nincs olyan pénze, amit elvonhatnának.
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
A pártigazgató kijelentette, hogy a DK nem kapott és nem költött külföldi pénzeket.
A kifizetések egyre zavartalanabbak.
Sára Botond szerint a főpolgármester félretájékoztat a hozzájárulásról.
Szerintük nem jár vissza a pénz a fővárosnak.
Az új évvel új program is indult.
Emelkedni viszont egyelőre nem fog.
Egy hónap elegendő volt hozzá.
A pénzügyminiszter szerint ezzel elsők vagyunk az unióban.
Az államkincstár ismertette a részleteket.
A januári támogatásokat is még karácsony előtt megkapják a családok.
Van, aki már Mikulás előtt megkaphatja az ellátását.
A dolgozók bérének kifizetése is veszélybe került.
Megvizsgáltuk a jogilag szövevényes ügy hátterét, és a per lehetséges kimenetelét.
Különösen indokolt esetben önkéntesek is számolhatnak az egyszeri juttatással.
Tizenkét éve nem változott az értékhatár, ami eldönti, valaki szabálysértést vagy bűncselekményt követett-e el.
A fő adóssághalmozó a rendőrség és a büntetés-végrehajtás lett.
Aduász a Kincstár paklijában: a vonzerőt a 20 százalékos adóvisszatérítés adja.
Volt, aki egy hónapot várt a csed kifizetésére.
Új megtakarítási lehetőséget kínál a nyugdíjas évekre a Magyar Államkincstár.
A főpolgármester szerint ez lopás.
Megdőlt a negatív rekord.
Azok, akik postai úton kapják, még nem tudhatják biztosan.
Mutatjuk a részleteket!
Az önkormányzat feljelentést tesz.
Figyelmeztet az Agrárminisztérium.
Bár a MÁK adatai szerint csökkent a kórházak adóssága, a beszállítók ebből egy forintot sem láttak.
Az idei büdzsé 25 százalékkal nagyobb, mint a 2022-es volt.
Hivatalos adatokat közölt a Magyar Államkincstár.
Egy hónap alatt 13,6 milliárd forinttal.
Mutatjuk a részleteket.
Már a postások is megkezdték a pénz kiszállítását.
És az is, hogy Németországban sok magyar nyugdíjas él.
Soha nem volt még ennyi.
Aki lemarad, kimarad.
A Magyar Államkincstár szerint folyamatos a támogatások feldolgozása és kifizetése.
Közlésük szerint a jogszabályoknak megfelelően és méltányosan járnak el.
Nincs elég szakember.
Postai kifizetés esetén 2-4 munkanapot vesz igénybe a kézbesítés.
A vádlott hosszú hónapokig titkolózott a halálesetről.
A kifizetések két módon történhetnek.
A családi pótlék, a gyes és a gyet már csütörtökön a bankszámlákon lesz.
Az egyénileg beadott kérelmek mintegy 24 százaléka szorul javításra.
Az egészségügyi ellátók 13 milliárd forinttal tartoztak február végén.
Elvileg 10 nap volt a kártalanításra, ehhez képest most került elő egy jelentősebb összeg, ami megilleti az ügyfeleket.
Tetemesebbek a kiadások a járvány miatt.
Majdnem minden második kérelmezőnek eleget kell tennie a hiánypótlási felszólításnak.
Legfeljebb havi 40 ezer forint igényelhető.
A Magyar Államkincstár közzétette a dátumokat.
Tavaly 55 768 árva vagy félárva gyermeket támogattak.
Az is kiderült, mikor érkezik a 13. havi járandóság.
Már csütörtökön megérkezhet az utalás.
Jön a korrekció és a prémium.
Az infláció nemcsak visz, hanem hoz is pénzt az időseknek.
Külön kérelmet nem kell benyújtani.
Van olyan egészségügyi intézmény, amely 1,7 milliárddal tartozik.
Hiányzik a távozó 5500 dolgozó, és a kórházak is egyre nagyobb adósságot görgetnek maguk előtt.
Bugár Csabának nincs közigazgatási gyakorlata, ezért volt szükség a módosításra.
Az MFB Invest vezérigazgatója érkezhet a posztra.