Nyolc meglepő jel mutatja: valami nagy dolog készül a magyar gazdaságban
Virág Barnabás, az MNB alelnöke tárta elénk.
Virág Barnabás, az MNB alelnöke tárta elénk.
Akár díjmentesen is igényelhetőek információk.
A miniszterelnök szerint sorsdöntő választások jönnek.
Lassan zárul a két gazdasági vezető közötti adok-kapok.
„Addig már guggolva is kibírjuk.”
A miniszter korábbi távozása mögött szerintük szakmai hibák sorozata, vezetői stílusa és jegybankárhoz méltatlan viselkedése állt.
A forint már nem bírja a feszültséget.
A nemzetgazdasági miniszter üzent az Armageddon-közgazdászoknak.
Drámai következményekkel számolhatunk.
A jegybankelnök szerint három nagy szupertrend határozza meg a következő 25 évet.
Matolcsy György jegybankelnök is felszólal.
A hitel összegében is változás lesz.
Meglepő elismerést kapott a jegybankelnök.
Reszketve várja a fizetőeszközünk a hétfőt.
Az MNB tételesen megvizsgálta a 2023. évi költségvetést.
Elmondta, hogy milyen szemléletre van szükség szerinte.
Nagy menetelésre készül a magyar fizetőeszköz.
Nagy dobásra készül a csúcsminisztérium.
Bod Péter Ákos szerint Varga Mihály nagyon nem bánná, ha nyugodtabb helyre kerülne.
A miniszter szerint most a jegybank még beszélő viszonyban sincs a kormánnyal.
Lecsapta a magas labdát a miniszterelnök politikai igazgatója.
Ezúttal sem teszi zsebre a kormány, amit a jegybankelnöktől kapott.
A számot már ismerjük, most kiderülnek a részletek.
Összeült a Monetáris Tanács.
Július végén művelt olyat a forint, mint most.
A Fudan Egyetem rendezi a tornát, ahol a globális kihívások megoldása a cél.
Egy hónappal ezelőtt még nem sokan fogadtak erre, aztán történt valami.
Lélektani szintet próbál áttörni a magyar deviza.
A jelentés szerint problémák vannak a jegybank működésével és költségvetésével is.
Az ezüstérmék limitált, hat-hatezer példányban jelennek meg.
Begyújtotta a rakétákat a magyar deviza.
Matolcsy Györgyék döntöttek.
A jegybankelnök szerint tanulni kell a gazdasági és pénzügyi ciklusok mintázataiból.
A jegybank döntése a hitelek kamataira és a forintra is hatással lehet.
A tárcavezető szerint méltatlan az MNB hangneme.
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikust is díjazták.
A kecskeméti Neumann János Egyetem megduplázta a külföldi diákjainak számát.
A Magyar Nemzeti Bank először vett részt az eseményen.
Azonban egy titkot még el kell árulnia Csányi Sándornak.
Jelentős veszélyekkel kell számolnia a jegybanknak.
Oda kell figyelni minden részletre.
Nyilatkozott a jegybank elnöke.
42 milliárd forintért vásároltak ingatlanokat tőlük.
Csípős megjegyzése is volt a jegybankelnöknek.
Mostanában nem láttunk ilyet.
Javulhat a két gazdasági vezető kapcsolata?
A jegybank új korszakot nyitott, ez mindenkire hatással lesz.
Mutatjuk az új alapkamatot.
A jegybank szerint teljes fordulatra van szükség.
A kormány vízióját is kritizálta a volt jegybankelnök.
A jegybank közölte, a döntéseit a függetlenség és a felelősség elve mentén hozza meg.
Ismertették az álláspontjukat.
Havasi Bertalan az Indexnek reagált.
A jegybankelnök szerint rossz iránytűt néznek az országok.
Tovább folytatódik az üzengetés.
A kormány asztalára kerül az MNB-t érintő törvénymódosítás.
A saját zsebükön érezhetik a magyarok a gazdasági vezetők konfliktusát.
A kormány és a jegybank pengeváltása megrémítette a magyar devizát.
Nagy Márton és Varga Mihály után a miniszterelnök is megszólalt.
A szakmai vita ma átlépett egy határt.