A megszüntetendő szakok megmentése a cél.
A következő három évben várhatók a leépítések.
Harminckét év után lehúzták a rolót.
Az intézmény egy Facebook-bejegyzésben közölte a hírt.
Az ELTE Origó Nyelvi Centrum ügyvezetője meg is indokolta a döntést.
Váltani kellene, de sokan nem akarnak.
Az utolsó pillanatokban menekült meg a megszűnéstől a szombathelyi klub.
Magyar Levente szerint ez fontos nemzeti elégtétel.
2024. november 19., 07:32
Komplett ügynökségek szűnnek meg.
Tizenhárom év működés után tavasszal már nem üzemel tovább a független színház.
Kibékíthetetlen ellentét van a párt és a politikai alapértékei között.
Egyesületként sem működnek tovább.
Leépítések jönnek a BBC-nél, vége a Hard Talknak.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda is megszólalt az ügyben.
2024. szeptember 18., 18:29
Kevesebb mint egy év működés után.
2024. augusztus 13., 20:50
Novemberig még le lehet tölteni.
Lázár János szerint tízéves folyamat ér véget.
Az NB III-as nevezést is visszavonták.
Felháborodtak, miután a miniszter betiltotta a home office-t.
Nem csak a mozdonyvezetőknek.
10 évet élt a szolgáltatás.
A nyugati cégek már régóta fájlalták, hogy a lista, akarva-akaratlanul is, komolyan csorbította hírnevüket.
Sok olyan település van, ahol ezek a helyek voltak az utolsó közösségi terek.
2023. december 31., 05:55
Sokan értetlenül állnak a döntés előtt.
Hétfőtől érvényes a döntés.
Olvasói előfizetésre van szükségük.
2023. szeptember 30., 12:55
Azerbajdzsán maradásra vonatkozó felhívásai nem jártak eredménnyel.
2023. szeptember 28., 10:28
A régió elnöke aláírta az erről szóló rendeletet.
2023. szeptember 3., 10:47
Mutatjuk az új árakat.
2023. augusztus 25., 05:55
A Fővárosi Önkormányzat szerint a szolgáltatás nem találkozott a lakossági igényekkel.
2023. augusztus 6., 18:14
Több területen is végeztek kutatást az ott dolgozók.
Orbán Viktornak írt nyílt levelet a Magyar Közlekedési Klub.
Szerintük nem történt bűncselekmény.
A gyermekorvosi ellátás is akadozik, az állam segítségét kérik.
Nagyon drága már az üzemeltetése.
Külföldön továbbra is felhasználható.
Az egyik utolsó példányt a Postamúzeum részére ajánlotta fel a Magyar Telekom.
Megszűnnek az alszámlák, de kell egy kis idő az átállásra.
Holott egyidőben meghatározta a mindennapjainkat.
Dzsafar Montazeri iráni főügyész jelentette be a síita vallás legszentebb helyén.
2022. november 25., 06:01
Üzleti okokra hivatkozik a cég, a taxizást folytatja.
Évente kétszer továbbra is ingyen juthatunk hozzá az ingatlanadatokhoz.
Erdős Márton, a lap főszerkesztője szerint eljött az idő a változtatásra.
2022. szeptember 30., 12:06
Sokáig küzdött a platformmal a keresőóriás, jövő januárban azonban kénytelen lesz lehúzni a rolót.
2022. szeptember 18., 10:40
Az energiaválság őket is térdre kényszeríti.
2022. augusztus 9., 17:57
A lakosságnak fel kell készülnie a piaci árakra.
„Mindig egyenesen” – mondták, mielőtt elsötétült az adás.
Az autópályákon teljesen liberalizálják a díjszabást.
Május végén.
2021. szeptember 30., 19:41
Nincs jogutódja, ezért döntöttek a megszűnés mellett.
2021. szeptember 25., 11:12
Főleg a nem élelmiszert áruló üzletek száma esett vissza.
2021. szeptember 6., 09:19
A feladata az lett volna, hogy a papíralapú ügyiratkezelést elektronikus váltsa fel.
A Szent Rafael Kórház Traumatológiai Osztályán nem bírják a megnövekedett terhet az orvosok, ezért a műtéteket Nagykanizsára szervezik át.
A művészek nyílt levelet írtak.
2020. augusztus 25., 16:32
A középiskola vezetője ugyanaz a férfi, aki korábban egy kamuegyetemet is igazgatott.
Köszönik a megértést.
Megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben. Magyarország egész területére egészségügyi válsághelyzet elrendelésével járványügyi készültséget vezet be a kormány.
Keményen reagált a versenytárs a Malév GH csődjére és az MNV közleményére.
Fizetésképtelenné vált a cég, lényegében eltűnik a Malév utolsó maradéka is.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ júniusban már 288 tartósan betöltetlen fogorvosi praxist tart számon.