Hordágyon, oxigénmaszkban távozott Németh Nándor, a vb-je 47 mp-ig tartott, edzőjének az életéért küzdöttek
Az olimpiai negyedik helyezett már megbánta, hogy a budapesti rendezés miatt kockáztatott.
Az olimpiai negyedik helyezett már megbánta, hogy a budapesti rendezés miatt kockáztatott.
Németh Nándor rosszul érezte magát a futama után a Duna Arénában, nem is nyilatkozott.
Nincs a két olimpiai bajnok, Milák és Rasovszky, de ott lesznek a fiatalok a rövid pályás vb-n.
A 2019-ben világbajnok Kapás második helyen végzett 400 méter vegyesen.
Ebben az időszakban csak napi egyszer úszik és kondizik, igyekszik feltöltődni.
Szerinte a sajtó nem állított igazat.
A nyílt vízen olimpiai bajnok Rasovszky és bronzérmes Betlehem után újabb úszóklasszis érkezett.
1928 óta nem volt ekkora különbség a győztes és a második között.
Kapás Boglárka meghatódva búcsúzott az olimpiai medencétől, Németh Nándornak fájni fog még egy darabig.
Órákon belül beindulhat a magyar éremeső.
A pillangófenomén teljesen felszabadultnak és koncentráltnak tűnt, testközelből látszik, hogy csak az úszására koncentrál.
Jackl Vivien kendőzetlenül nyilatkozott arról, hogy mekkora terhet pakolt rá a sajtó a latolgatásokkal.
Németh Nándor 100 m gyorson, Jackl Vivien 400 m vegyesen Eb-ezüstérmes!
Sárkány Zalán olimpiai szintet úszott 800 gyorson, és döntős.
Annyi biztos, az újságíróknak tényleg nem állt meg...
Az amerikaiak nyerték a medencés versenyeket, egy magyar sorozat megszakadt, egy folytatódott.
A Szabadfalván született Weissmüller János évtizedes világrekordjával a dohai vb-n a 94. helyen végzett volna.
Csütörtökön szerezte meg az első érmét a magyar medencés küldöttség a katari viadalon.
Pádár és Márton a 6. helyen zárt, Németh, Kapás és Sebestyén is döntőbe jutott.
Az éremszerzéshez Pádár Nikolett volt a legközelebb.
Kovács Benedek és Kós Hubert is bejutott a 200 hát fináléjába.
Márton Richárd a hetedik helyen zárta a férfi 200 pillangó fináléját.
Kapás Boglárka és Jakabos Zsuzsanna 200 méter pillangón jutott tovább az előfutamból.
„Úgy néz ki, ez ütőképes lesz” – örvendezett Németh Nándor.
Jakabos Zsuzsanna, Milák Kristóf és Kovács Benedek ezüstérmet nyertek.
Telegdy Ádám meglepetésre elődöntőbe sem jutott 200 háton.
Caeleb Dressel nem fog megmérkőzni Milák Kristóffal 100 pillangón.
Kedd délelőtt nem lehetett panasz a magyarokra.
Vasárnap Kós Hubert bronzérmet szerzett 400 vegyesen.
Kapás Boglárka 4., a női gyorsváltó 7., Németh Nándor 8. lett.
Németh Nándor ott lesz a királyszám középdöntőjében.
100 gyorson viszont két magyar is megelőzte, így kiesett.
Kapás Boglárka felépült szerdai rosszullétéből, megnyerte a 400 vegyest.
Szabó-Feltóthy Eszter olimpiai A szintet ért el 200 háton.
100 gyorson egy bő másodperccel marad le a győztestől a 19 éves magyar.
A férfi után a nőknél is magyar aranyérmes van 200 pillangón. 50-nél még nyolcadik volt.
Első vb-jén a legnagyobb világsztárok közt készül örömúszásra a 100 gyors döntőjében a 19 éves magyar. Kapás a 3. helyről várja a döntőt.
A 33 éves úszó visszatért a 200 vegyeshez, és mindenkinél gyorsabb volt. Kenderesi döntős 200 pillangón a repeta után.
Klasszikus rajt-cél győzelem volt 200 pillangón, a 18 éves érdi úszó egy pillanatra sem ingott meg. Kenderesi nagy hajrával bejött másodiknak.
A 4x200-as gyorsváltóban bemutatkozott Hosszú Katinka az idei Eb-n.
Két aranyat hozott a junior úszó-vb negyedik napja.
Késely Ajna 800, Németh Nándor 200 gyorson lett második, Barta Márton 200 vegyesen harmadik.
Ez az első aranyunk a junior vb-n. Az 5. helyen váltottak az utolsó emberre, Holló 400 gyorson lett ezüstérmes.
A 4x100-as férfi gyorsváltó fantasztikus úszással lett bronzérmes, ilyen eredményünk váltóban világversenyen 1948 óta nem volt. 4 másodperces javulás a titok. Hosszú Katinka magabiztosan, Cseh László kicsit csalódottan kezdte a vb-t. Összefoglaló vasárnapról.
Az ob-n a 200 pillangó világbajnoka csak 4. lett.
Férfi 100 gyorson óriási idő, új csúcs született.