Távozik a Madách Színházból Nagy Sándor
Visszaadta utolsó szerepét is.
Visszaadta utolsó szerepét is.
A színész nem akarja, hogy beszennyezze a politika.
Reagált az önkormányzat.
A kulturális miniszter „elfogadhatatlannak és történelmietlennek” nevezte az alkotást.
Maga vetett véget az életének.
Évszázadok óta borzolja az idegeket, meg is adóztatták.
Azt írja, hogy emellett már nem mehet el szó nélkül.
Történelmi emlékek százai kerülnek vissza eredeti helyükre.
Gépi tanulással dekódolták a Vezúv kitörésekor elszenesedett papiruszt.
Frusztrált a mai társadalom, mindenki begubózik.
Hat színházi díjat söpört be a produkció a Vidor fesztiválon.
Szente Vajk színpadra vitte Öcsi bácsi életét.
Szente Vajk Legénybúcsú című vígjátékát Nagy Sándor rendezi.
Egy árva szót sem szólnak, a Nagyvárosi fények mégis beszédes a Játékszínben.
A görög múzeumban eddig észre sem vették, hogy egy 2100 éves mellszobor van a szemétkupac alján.
Május elején lett Nagy Sándor a Momentum pártoló tagja, ami azt jelenti, hogy részt vehet a párt tevékenységében, a döntéshozatalban viszont nem.
Öklözés helyett öngólt fejelt, ezen ment el a meccs a Debrecennek.
1987-ben hat alpinistánk jutott fel a Sisapangmára. Fájlalják, hogy ma is bizonygatniuk kell: ott voltak. A 72 napos expedíció logisztikai bravúr volt, minimális pénzből. Otthon varrták a polárt, viszkisüvegből lett kulacs, kéttonnányi cuccuk miatt a vészféken is lógtak.
– gondolta Nagy Sándor, és 2400 éve intézményesítette a borotválkozást a hadseregben.
Nagy Sándor katonáinak leszármazottjai pert nyertek.
Nagy Sándor seregéhez tartozó katonák alapították a települést.
A 2400 éves síremléket az ókori Sztageirában fedezték föl. A régészek biztosra veszik, hogy a filozófus nyughelye.
A volt MSZP-s frakcióvezető és államtitkár 69 éves volt.
Utóda még nincs, később mondják meg, hogy miért ment el.
Meg néhány ló. Az elhunytak személyazonosságát DNS teszttel próbálják megállapítani.