Az unokáját kezelő orvosra támadt egy pécsi nagymama
Az ügyészség indítványozta az idős nő börtönbüntetését.
Az ügyészség indítványozta az idős nő börtönbüntetését.
A férfi elmebeteg, az IMEI-be szállították.
Nagymamája meggyilkolásával vádolják.
Borbála is megunta a bizonytalanságot, és anélkül, hogy elvált volna, Triesztben hajóra szállt, és hastáncosnő lett Egyiptomban.
Idős korára hivatkozva eddig még nem került nagyobb bajba.
Szülei is nagyon büszkék rá.
Nem segített neki a gyógyszerek bevételében.
A versenyző 4-5 évesen kapta az első kismotorját, és 9 évesen már versenyzett.
8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett a kiskorú sértett.
Meggondolta magát a rendőrség.
A bírság a nyugdíjának több mint a felét teszi ki.
A rendőrség a 63 éves asszony mellett egy férfit is őrizetbe vett.
Kincsem istállójától a Balatonba szakadt Hummerekig.
Papírtörlőkkel teli borítékot adott át, majd jöttek a rendőrök.
A pálinkáját követelte, de nem kapta meg.
Szombat este óta nem tudni semmit a 40 éves nőről és a gondnokságára bízott gyermekről.
Egy húszas éveiben járó fiú sietett a segítségére, aki belehalt sérüléseibe.
Ritkán látni ilyen elrontott tetoválást.
A lebukott férfi halállal megfenyegette rokonát, és pénz követelt tőle, majd bántalmazott is az asszonyt.
A finálé első két szettjét így is megnyerte.
Tőle kapta a tánc, a zene, a ritmus, a mesék szeretetét.
Sipos Lászlóné Bujda Sára 99 éves volt.
Frissen utal nyugdíját vette el a 27 éves férfi idős rokonától.
Pénzt kért a nagymamájától, de az nem adott neki, ezért a 28 éves férfi szétfeszítette az ujjait, és kitépett a kezéből 500 forintot.
Mori Hamako Youtube-csatornájának tízmilliós a nézettsége, az idős nő már nagyon várja a PlayStation 5-öt.
Olvasónk eleinte semmilyen információt nem kapott rokona állapotáról, később is csak egy elmaradt díjfizetés miatt. A jelek szerint a Péterfy Kórház Szövetség utcai osztályán is megjelent a vírus, de hallgatnak róla.