Milliókat költ arra, hogy újra szűz legyen, pedig veszélynek lehet kitéve
Egy influenszer szűzhártyaplasztikára adja a fejét, ami egy új kezdetet jelent majd az életében.
Egy influenszer szűzhártyaplasztikára adja a fejét, ami egy új kezdetet jelent majd az életében.
A színésznő a korára hivatkozott.
Az Uzsoki utcai kórház műtőiben 41,5 fokot mértek.
A jelenlegi bérlemények felmondásra kerülnek.
Magára hagyta az elaltatott pácienseket.
Az 58 éves férfinak genetikailag módosított állati szervet ültettek be.
Épp négy éve választották szét a fejüknél összenőtt kislányokat. Pataki Gergely írása.
A színésznő múlt héten törte szilánkosra a csuklóját.
Műtéti fogásokat gyakoroltak a hallgatók – engedély nélkül.
Nyolc órán keresztül műtötték.
A koronavírus-járvány kitörése miatt egyszer már el kellett halasztani.
A futballista térdsérülést szenvedett, amivel Ronald Koemannak fejfájást okozott.
Hároméves ikerpáron segített a magyar orvoscsapat.
Európában is újdonságnak számít az eljárás.
A hatszoros vb-győztes Marc Marqueznek eltört a karja, egy hónapig is eltarthat a felépülése.
Helyretették a futballista törött bokáját.
A 69 éves vak zenésznek egy ideig nem lesznek fellépései.
A súlyosan veszélyeztetett madárfaj egyetlen példányán sem végeztek még korábban ilyen beavatkozást.
Ha nincs krónikus torokgyulladás, jobb meghagyni a mandulákat - állapítja meg egy friss kutatás.
Jóindulatú volt, de már a szívét, emésztését is veszélyeztette.
Műtétje után egyre javul a Lópici Gáspárt alakító színész állapota.
Első alkalommal készítettek idegen bordaporcból füleket.
Nyolc évvel a műtét után operálták ki az ott felejtett csövet, ami a kórház szerint nem is volt ott.
Pécsen 405 napot kell várni egy műtétre, amit Ajkán két nap alatt elvégeznek. Óriási területi különbségek vannak a várólistákban. Az egészségügyi közgazdász szerint most megregulázzák a kórházakat.