Pintér Sándor: Ami a Madách-gimnáziumban történt, azt rendőri nyelven úgy mondják, hogy lázadás
A belügyminiszter éves parlamenti meghallgatásán záporoztak az oktatással kapcsolatos kérdések.
A belügyminiszter éves parlamenti meghallgatásán záporoztak az oktatással kapcsolatos kérdések.
Tiltakozást és heves indulatokat váltott ki a javaslat.
A belügyminiszter a Magyar Kórházszövetség konferenciáján beszélt.
Adorján Béla véleménycikke.
A volt vezetőt hűtlen kezelés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség.
A Boris ciklon súlyos problémákat okozott Európában, hatása hamarosan Magyarországot is eléri.
A kormányfő erről egy videóban beszélt.
Pintér Sándor „önjelölt erkölcs-csőszként″ őrködik felettük – vélik.
Akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.
Már kész a rendelet.
A tantestület elfogadhatatlannak tartja a döntést.
Az Európai Unióban élő orosz és belarusz állampolgárok kevesebb mint egy százaléka él Magyarországon.
Az elismerést Pintér Sándor belügyminiszter adta át.
Szerintük a miniszternek távoznia kell az egészségügy vezetéséből.
A lakosság egy jó része tiltakozik ellene.
A nyertes pályázók személyéről az egészségügyért felelős miniszter dönt majd.
Újabb változás a tanárok életében. Van, amit támogatnak, van, amit nem.
Kérdés, mit szól hozzá a szakma.
Társadalmi egyeztetésre küldte rendelettervezetét a belügyminiszter.
Egy vármegyei kórház és egy országos gyógyintézet élén történt változás.
Hat vidéki és egy fővárosi kórház élére kerül új igazgató.
Több járőrt küldenek az éjszakába.
Esküt tett hallgatók előtt beszélt a belügyminiszter.
A hosszú távú meteorológiai modellek az átlagosnál melegebb és szárazabb nyarat prognosztizálnak.
A döntés azonnali hatályú.
Több kérdés is terítékre került.
A Belügyminisztérium előtt tüntetett péntek este Magyar Péter, aki Orbán mellett Pintér Sándort is nyugdíjazná.
Közvetítésünk a demonstrációról.
A kormányfő több feladatot is kiosztott.
A kegyelmi ügyről kérdezték a belügyminisztert.
Államközi megállapodást kötöttek erről Kínával.
A civilek Pintér Sándorral egyeztetnének.
Pintér Sándort is hiába várták az ülésen.
Többek közt erre várják a választ Pintér Sándor belügyminisztertől.
A Magyar Közlönyből derült ki a változás.
A DK szerint a belügyminiszter „a hallgatásával védi az orbáni pedofilhálózatot”.
A párt szerint kérdőre kell vonni a belügyminisztert.
Mindez egy olyan dokumentumból derült ki, amit a kormány honlapjára töltöttek fel.
A Magyar Közlönyben megjelent a rendőség szolgálati szabályzatát módosító új BM-rendelet, amely például a figyelmeztető lövés leadását is szabályozza.
Elmondták a véleményüket.
A Magyar Orvosi Kamara nem tudott a menesztésről.
A Belügyminisztérium nem említett konkrétumokat.
Ezzel egyidejűleg 10 városi kórház főigazgatójának kinevezését vonta vissza Pintér Sándor.
Moderna-vakcinával frissítenék a lakosság védelmét.
A belügyminiszter az Országgyűlés Kulturális Bizottsága előtti éves meghallgatásán beszélt.
Pintér Sándort hallgatta meg az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága.
Pomozi Sándort legalább öt hónapig figyelhették a kémszoftver felhasználásával.
Már a tagok is megvannak.
A jelenlegi elektronikus ügyintézési felügyeletnél erősebb szankcionálási jogkörrel lesz felruházva.
Az érkező vendégmunkások számát is előírnák.
A belügyminiszter szerint a közbiztonság alakulása példaértékű Magyarországon.
Egy viharkár és a belügyminiszter is előkerült az eredeti bejegyzésben.
Ötvenhat ellenzéki képviselő a jogszabály visszamenőleges megsemmisítését kéri.
Az esetkocsik sebességét is korlátozzák.
Az egészségügyi államtitkár a Népjóléti Bizottság ülésén válaszolt az Index kérdéseire.
Egy gyömrői oktatási intézményhez látogattak volna el közösen, de a belügyminiszter nem jelent meg.
Aki nem tartja be a szabályozást, annak kevesebb támogatást folyósítanak majd a tervezet szerint.
Pintér Sándor belügyminiszter a hétvégén menesztette Halmosi Zsoltot.
Már ki is nevezték az utódját.
Pintér Sándor később hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki.