Tarlós István: Magyar Péter miatt javulhat a kormány és a főváros kapcsolata
Az egykori főpolgármester a Konkrétan Rónai Egonnal című műsornak volt a vendége.
Az egykori főpolgármester a Konkrétan Rónai Egonnal című műsornak volt a vendége.
A honvédelmi miniszter katonai szempontból értékelte az árvízhelyzetet.
A politikus szerint jók Magyarország esélyei a következő európai olimpia megrendezésére.
A Magyar Péterrel való konfliktusról, Puzsér Róbert távozásáról és az Öt című műsorról kérdeztük az ATV vezérigazgatóját.
A kiberbiztonsági szakértő szerint a mesterséges intelligencia lesz Mari néni unokája.
A korábbi közlekedési államtitkár volt az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának vendége.
Elárulta azt is, hogy mikor érdemes befektetni.
Bochkor Gábor is megemlékezett a rádiós legendáról, DJ Dominique pedig elmondta az Indexnek, miről beszélgettek utoljára.
Az emberi méltóság megsértését és Rónai Egon véleménynyilvánításának jogosságát vizsgálták.
A Publicus Intézet közvélemény-kutatást készített a botrányról.
A támadó az Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában szenvedett súlyos sérülést.
A főpolgármester nyitott a Tisza Párttal való együttműködésre.
A felvételen Márki-Zay Pétert is kifigurázza a készítő.
A műsorvezető közölte: elfogadja a nézői kritikát, és egy ponton valóban hibázott.
A publicista úgy gondolja, Rónai Egon „lépre csalta” Magyar Pétert.
A pszichológus-író közölte: tudja, hogy sokan hiányolni fogják.
Minden szerkesztőség (elvileg) maga határozza meg szerkesztési alapelveit.
Az újságíró kifejtette véleményét az ATV-s botrányról.
A Tisza Párt alelnöke közben újabb támadást indított a csatorna ellen.
A Tisza Párt alelnöke válaszul közzétette a csatorna egyes dolgozóinak vallási hovatartozását.
Rónai Egon váratlan ajándékkal készült. A történtekre reagált a csatorna, és azóta a politikus is.
A DK politikusa hisz az Orbán-rendszer leváltása utáni koalíciós kormányzásban.
Varga Judit volt férje szerint Gulyás Gergely is vele mehetne az ügyészségre.
A Magyar Nemzeti Múzeum menesztett főigazgatója reagált az Index cikkére.
A DK elnökének szekunder szégyenérzete van.
A halál igazságot tesz – hangsúlyozta az Index Konkrétan című műsorában.
Az uniós ügyekért felelős miniszterrel beszélgettünk.
Ünnepélyes keretek között avatták fel az elismerést elnyerő művészek lábnyomát.
A mesterséges intelligencia felforgatja a felsőoktatást, erről vitáztak a magyar egyetemek képviselői.
A miniszterelnök politikai igazgatójával uniós vitákról, Ukrajnával való kapcsolatról és Pesty László fenyegetéséről is beszélgettünk.
A szociálpszichológus szerint egyértelmű, hogy az orosz–ukrán háborúban hova kellene állnia Magyarországnak, mégsem így döntünk.
Az MSZP korábbi elnöke volt a vendégünk.
A volt államtitkárt a kampányfinanszírozásról és a CT- és MRI-vizsgálatok várható államosításról is kérdezte Rónai Egon.
A volt miniszterelnök szerint most valami igazán nehéz időszak készülődik.
Budapest főpolgármestere volt a vendégünk.
A közgazdász arról is beszél, mi kellene a magyar euróhoz.
Borult az előzetes adásmenet.
Az Index Konkrétan című műsorában Rónai Egon és Pintér László beszélget Suhajda Szilárd hegymászó tragikus haláláról és társadalmi megítéléséről.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke volt Rónai Egon vendége.
Menczer Tamás külügyi államtitkár volt Rónai Egon vendége a Konkrétan című műsorunk e heti adásában.
A Graphisoftot alapító üzletemberrel beszélgettünk.
A Fidesz kommunikációs igazgatója volt a vendégünk.
Március 30-ától minden csütörtökön jelentkezik aktuális politikai, gazdasági és közéleti sorozatunk.
Az LMP társelnöke és Vona Gábor az Egyenes Beszéd vendége volt.
Újabb nyolc művész kapott táblát a Halhatatlanok sétányán.
A Sunday Brunch és Csiby Gergely vendége az ATV műsorvezetője.
Vasárnap tartsanak velünk a Sunday Brunch beszélgetős műsorában!
A műsorvezető közösségi oldalán felidézett egy emlékezetes esetet.
Az újrainduló 500 című vetélkedőről kérdeztük az ATV műsorvezetőjét.
Percenként 20 ember hal meg rákban, pedig megelőzhető a betegség.
Ezúttal is 50 millióért indulnak a játékosok.
A színész Rónai Egon műsorában nyilatkozott.
A József Attila-díjas író, költő nyíltan beszélt rákbetegségéről, erőt adó pillanatairól és kislányával való viszonyáról is.
Indulásáról és a televíziózásról is mesélt a műsorvezető.